Rosszul gondolkodunk a videójátékokról? Az OECD kutatása mást mutat, mint amit a legtöbb szülő hisz

Az OECD friss jelentése a játékok előnyeit a túlzott játék és a játékok üzleti működésének kockázataival együtt vizsgálja. A szülők mellett a fejlesztőknek és a szabályozóknak is bőven ad feladatot.

Nincs most elég időd?

• Az OECD 2026. novemberi jelentése azt vizsgálja, hogyan férhet össze a videójáték a gyerekek tanulásával, jóllétével és biztonságával.
• A játék lehetséges előnyeit és a gyerekeket veszélyeztető működési megoldásokat egyaránt számba veszi.
• A diákok 54 százaléka legfeljebb napi három órát játszik hétköznap, 26 százalékuk viszont ennél is többet - a szervezet ezt már intenzív játéknak nevezi.
• A mérsékelten játszó kamaszok tanulmányi teljesítménye ugyanakkor nem bizonyult rosszabbnak a kevesebbet játszókénál. 
• Meglepő részlet: a legtöbbet a hátrányos helyzetű fiúk játszanak, az intenzív játékkal járó gyengébb eredmények mégis a lányoknál és a kedvezőbb hátterű diákoknál a legszembetűnőbbek.
• A játék értékét az is meghatározza, mit él át közben a gyerek. Az önálló döntés, az alkotás, a sikerélmény és a társas kapcsolódás egyaránt fontos lehet, de a kedvező hatás nem automatikus.
• A játékbeli vásárlások külön kockázatot jelentenek. A virtuális pénzek elfedhetik a valódi költségeket, az időhöz kötött jutalmak pedig költésre és rendszeres visszatérésre ösztönözhetnek.
• A biztonságos játék feltételeit a szolgáltatóknak is meg kell teremteniük. A szülői felügyelet mellett érthető tájékoztatásra, használható bejelentési lehetőségekre és a gyerekek szükségleteit figyelembe vevő tervezésre van szükség. Ezen a téren az EU is határozott lépésekre készül a szabályozás terén.

Az elmúlt hónapokban a gyerekek képernyőhasználatáról szóló vita szinte teljesen a közösségi médiáról szólt: korhatárokról, tiltásokról, az EU Kids Act erre vonatkozó tervezetéről. A kamaszok digitális szabadidejének másik nagy szelete azonban a videójáték, amely ma már jóval több puszta szórakozásnál. A gyerekek a játékplatformokon is közösségi életet élnek: ott beszélgetnek, ott barátkoznak, és gyakran ott is költenek.

Most az OECD ezt a szeletet vizsgálta meg alaposabban. A szervezet Digital Economy and Society Outlook 2026 (Digitális gazdasági és társadalmi kilátások 2026) című jelentését Mathias Cormann főtitkár november 5-én mutatta be a tallinni digitális csúcstalálkozón, és a kötet egyik fejezete kizárólag a gyerekek videójátékozásával foglalkozik.

A fejezet címe, a Levelling up child well-being in video gaming, játékosnyelven szójáték: a „levelling up” szintlépést jelent, vagyis a gyerekek jóllétét kellene egy szinttel feljebb vinni a játékok világában. A fejezetet Hanna Pawelec, az OECD szakértője jegyzi, sorra veszi a videójátékok előnyeit és árnyoldalait, valamint azt, mi kell ahhoz, hogy a játékterek most és a jövőben is biztonságosak legyenek a gyerekeknek.

Minden negyedik kamasz napi három óránál többet játszik

A jelentés a hétköznapi játékidő alapján három csoportra osztja a 15 éveseket:

• az OECD-országok átlagában minden ötödik diák egyáltalán nem játszik egy átlagos hétköznapon,
• 54 százalékuk legfeljebb napi három órát,
• 26 százalékuk pedig ennél többet.

Ez utóbbi csoportot nevezi a szervezet intenzív játékosnak. A skála extrém végpontja sem néptelen: a 15 évesek nagyjából 5 százaléka hét óránál is többet játszik egy hétköznapon. Az adatok a PISA-felmérés diákkérdőíveiből származnak, többnyire a 2025-ös körből, néhány ország esetében a 2022-esből.

A játékidő erősen függ attól, ki ül a képernyő előtt.

• 2025-ben az OECD átlagában a hátrányos helyzetű családokból érkező fiúk heti 21 órát játszottak,
• a kedvezőbb életkörülmények között élő fiúk 17-et.
• A lányoknál ugyanez 13, illetve 9 óra volt.

A fiúk tehát mindkét csoportban jóval többet játszanak, a szerényebb családi háttér pedig mindkét nemnél több játékidővel jár együtt. A heti 21 óra egyébként napi átlagban pontosan három órát jelent.

Az országok között is nagy a szórás. Az intenzív játékosok aránya Spanyolországban a legalacsonyabb, 17 százalék, és Svájcban is csak 18 százalék. A lista másik végén Chile áll 36 százalékkal, igaz, ez az adat még 2022-es. És hol állnak a magyar kamaszok? A jelentés szerint

• a magyar 15 évesek mintegy 18 százaléka egy átlagos hétköznapon egyáltalán nem játszik,
• nagyjából 53 százalékuk legfeljebb napi három órát,
• 29 százalékuk pedig ennél is többet.

Ez az arány valamivel magasabb a 26 százalékos OECD-átlagnál, a 32 vizsgált ország között pedig a 13. legmagasabb, Dánia és Ausztrália között. Hét óránál is többet a magyar 15 évesek körülbelül 6 százaléka játszik egy hétköznapon, az OECD-átlag itt 5 százalék.

A nemek közötti különbség nálunk is nagy, és egy részlete külön figyelmet érdemel. A magyar fiúk mintegy 36 százaléka játszik intenzíven, ami alig tér el az OECD-s fiúk 35 százalékos átlagától. A magyar lányoknál viszont nagyjából 22 százalék ez az arány, érezhetően több az OECD-átlagban mért 18 százaléknál.

Több játék, gyengébb iskolai eredmény? Nem ilyen egyszerű

Itt válik igazán érdekessé a történet, mert a legtöbben megállnak a fenti százalékok bemutatásánál, kijelentik, hogy a videójáték megfertőzte az új nemzedéket, és emelt hangon tiltást követelnek. Gyakran arra hivatkozva, hogy a gyerek azért lesz rossz tanuló, mert játszik. A helyzet ennél árnyaltabb, és erre a jelentés részletesen kitér.

Kiderült ugyanis, hogy a mérsékelten, legfeljebb napi három órát játszó diákok PISA-eredményei hasonlóak, olykor kicsit jobbak is, mint a kevesebbet játszó társaiké.

Az intenzív játékosok viszont (nem meglepő módon) matematikából, szövegértésből és természettudományból is gyengébben teljesítenek.

Az OECD összegzése szerint a videójáték támogathatja a gondolkodási képességeket, a kreativitást és a jóllétet, az intenzív játék azonban gyengébb tanulmányi teljesítménnyel jár együtt.

Ez az összefüggés meglepő módon a lányoknál és a kedvezőbb társadalmi-gazdasági hátterű diákoknál a legerősebb.

Ez elsőre ellentmondásnak tűnhet, hiszen a legtöbbet a hátrányos helyzetű fiúk játszanak. A két adat azonban mást mér: az egyik azt, ki mennyi időt tölt játékkal, a másik azt, mennyire jár együtt a sok játék gyengébb eredménnyel egy adott csoporton belül. Erre a szokatlan eredményre nincs több magyarázat, ebből is látszik, hogy pusztán az adatok összeolvasása még nem mutatja meg, mi lehet az ok, ha problémás használatról beszélünk, és mindenkire egyéni módon hatnak az őt ért ingerek.

Ugyanez az óvatosság érvényes az egész eredményre: együttállásról van szó, nem bizonyított ok-okozati kapcsolatról. Elképzelhető, hogy a sok játék kiszorítja az alvást, a tanulást vagy a mozgást, de az is, hogy az iskolában eleve küzdő gyerek menekül szívesebben a játékba, ahol sikerei vannak. A valóságban valószínűleg mindkettő előfordul, és a legveszélyesebb az (a több hazai „szakértő” által gyakran használt) általánosítás, amely ezeket a kérdéseket egy kalap alá veszi, amikor a játékok negatív hatásait akarja kidomborítani. 

Az is látszik, hogy nem minden képernyőidő egyforma. Egy júniusi OECD-elemzés szerint azok a diákok, akik napi hét óránál többet kommunikálnak a közösségi médiában, 15 ponttal gyengébben teljesítenek matematikából, mint azok, akik ugyanennyi időt videójátékkal töltenek. Hogy ez mekkora különbség? Az OECD becslése szerint a 15 évesek PISA-pontszáma egy tanév alatt átlagosan nagyjából 20 ponttal nő, így a 15 pontos lemaradás körülbelül háromnegyed tanévnyi tanulásnak felel meg. Ezt az átváltást maga az OECD is csak tájékoztatónak tekinti, mert a tanulás üteme országonként eltér.

Az időkorlátból nem látszik, mi történik játék közben

A jelentés nem a videójáték ellen érvel, és ezt már a fejezet címe is jelzi: a cél nem a játék visszaszorítása, hanem a gyerekek jóllétének javítása a játékokon belül. Az OECD korábbi munkái is ebbe az irányba mutatnak. A szervezet 2025-ös, a gyerekek digitális életéről szóló jelentése olyan kutatást is ismertet, amelyben a napi egy óránál kevesebb játék kicsi, de kimutatható pozitív különbséggel járt együtt:

ezek a gyerekek elégedettebbek voltak az életükkel, segítőkészebbek voltak, és kevesebb gondjuk akadt a társaikkal.

Ugyanez a kutatás azt is mutatta, hogy a hosszabb játékidő már nem hozott ilyen előnyt, sőt, néha inkább hátránnyal járt együtt. Az előny tehát nem a képernyő előtt töltött időből származik, hanem abból, hogy a játék belép a gyerek életébe, de nem szorítja ki onnan a többi fontos dolgot. Ez egybevág azokkal a szakértői ajánlásokkal, amelyek a tartalom minőségét tartják a legfontosabb szempontnak a képernyőidő számolgatása helyett.

A videójáték ma ráadásul alkotótér is. Sok gyerek nemcsak játszik, hanem épít, programoz és pályát tervez a kedvenc játékán belül, ez pedig már aktív alkotómunka. Erről korábban már írtunk, látható, hogy a rekreáció és a versengés mellett a kreatív motiváció is egyre erősebb. A gyerek ráadásul ezzel bevételt termelő szerepbe is kerülhet: közvetíthet, versenyezhet, eladható pályákat vagy digitális tárgyakat készíthet.

Ami visszahív a játékba

A fejezet külön alfejezetben veszi sorra a játék árnyoldalait, és ezek az aggodalmak sem újkeletűek. A szervezet már tavaly figyelmeztetett, hogy a videójátékok a közösségi médiához hasonlóan arra épülnek, hogy minél tovább lekössék a felhasználót, és a gyerekek különösen fogékonyak az ilyen meggyőző tervezési megoldásokra. Az OECD szerint a játékon belüli jutalmak és azok kiszámíthatatlansága kulcsszerepet játszanak abban, hogy egy-egy játékmenet sokkal hosszabb lesz, mint kellene.

A sok játék és a játékfüggőség ugyanakkor nem ugyanaz, bármennyire is összemossa ezt a közhiedelem.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) betegségosztályozási rendszere, a BNO-11 külön kórképként tartja számon a játékhasználati zavart, de a diagnózis itt sem az órák számán múlik. Az OECD adatai szerint a fiúk fogékonyabbak a játékzavarra, a lányok inkább a közösségi média és a mobiltelefon problémás használatára.

Emelett a legfontosabb és legveszélyesebb elem az online kapcsolatok kérdésköre. A közös játékhoz tartozó beszélgetésekben zaklatás, megalázás vagy szexuális célú megkörnyékezés is megjelenhet. Szülőként ezért a játék címe és korhatára mellett a kapcsolattartási lehetőségeket is ismernünk kell: ki írhat a gyereknek, mit látnak róla mások, és hogyan tud kilépni egy kellemetlen helyzetből. A némítás, a tiltás és a bejelentés használatának ismerete ugyanúgy része a biztonságos játéknak, mint a megfelelő tartalom kiválasztása. 

A közösségi környezet problémái a sértő üzeneteken is túlmutathatnak. A jelentésben hivatkozott, 2025-ös RUSI-elemzés azt vizsgálja, hogyan használhatják ki szélsőséges csoportok a játékos közösségek kötődéseit és a normalizálódó gyűlölködést. Ebből persze nem következik, hogy a videójáték önmagában szélsőségessé tesz, a közösségek működése és a káros viselkedés kezelése külön feladatot jelent, erről részletesebben (kicsit más aspektusban) ebben a cikkben olvashatsz.

Szigorúbb szabályok a PEGI-tól Brüsszelig

Ami a jelentésben kockázatként szerepel, azt Európában idén már a szabályozás is célba vette. Június óta a PEGI az újonnan besorolt játékoknál már nemcsak a tartalmat, hanem a játék működését is figyelembe veszi. A loot boxot tartalmazó játékok alapesetben PEGI 16-os, egyes esetekben PEGI 18-as besorolást kapnak, és ugyanígy PEGI 18 jár a teljesen korlátlan csevegésnek, ahol nincs blokkolási vagy jelentési lehetőség. Az új szempontok a játékba visszahívó megoldásokat is érintik. Az időkorlátos ajánlatok PEGI 12 plecsnit jelentenek, a napi bejelentkezést jutalmazó rendszerek PEGI 7-et. 

November 11-én az Európai Bizottság is lépett, és bemutatta a Digital Fairness Act legújabb tervezetét. 

A javaslat a kiskorúaknak szóló játékokban, illetve azokban, amelyekről kellő bizonyossággal tudható, hogy kiskorúak is használják, teljesen tiltaná a pénzes loot boxokat, valamint a pay-to-win és pay-to-progress megoldásokat.

A valódi pénzért vásárolható játékbeli fizetőeszköz alapból ki lenne kapcsolva a kiskorúaknál, és csak szülői jóváhagyással lehetne bekapcsolni, a játékpénzben megadott árak mellett pedig mindenkinek mutatni kellene a valós, pénzben kifejezett értéket.

A játékipar két európai érdekképviselete, a Video Games Europe és a fejlesztőket tömörítő EGDF hevesen bírálja a tervezetet: közös közleményük szerint a szabályok kivitelezhetetlenek, indokolatlanok és aránytalanok. A PEGI és a Bizottság lépésének közös üzenete mégis világos: a gyerekek védelme nem csak a szülők dolga, a játékok tervezőitől és üzemeltetőitől is egyre többet várnak el.

De most ebből akkor mit kell érteni szülőként?

Igen, tudjuk, megint statisztikákkal teli cikket olvasol, amely végül csak azt mutatja meg, mennyire nehéz ez a kérdés, és nincsenek általános igazságok. Ennek fő oka az, hogy tényleg nincsenek. Minden gyerek és család más, nem lehet egyetemes mintákat követni vakon ott, ahol ennyi tényező befolyásolja egyszerre a látható eredményeket.

A korábban említett napi három órás játékkal töltött idő elméleti határ is csak az OECD statisztikai kategóriája, nem egészségügyi határ:

nincs olyan óraszám, amely alatt minden rendben van, fölötte pedig baj. Sokkal többet elárul, mi történik a képernyő előtt és körülötte.

• Kezdjük azzal, hogy minek marad helye a játék mellett. Alszik eleget a gyerek? Elvégzi az iskolai feladatait, mozog, részt vesz a családi életben, és vannak más elfoglaltságai is, amelyeknek örül? Ha a játék rendszeresen ezek rovására megy, változtatnunk kell a kereteken. Ehhez nem szükséges megvárnunk egy kutatásban szereplő óraszám átlépését.
• Azt is érdemes kiderítenünk, miért szeret annyira játszani. Üljünk mellé, és kérjük meg, hogy mutassa meg, mit épített, hogyan működik egy mérkőzés, vagy miben segítik egymást a barátaival. Nem kell megtanulnunk minden gombkombinációt. Már azzal is közelebb kerülhetünk az élményéhez, ha hagyjuk, hogy ő magyarázzon, és érdeklődünk az iránt, amit fontosnak tart. A közös játék vagy nézelődés közben a nehézségek és a kellemetlen helyzetek is könnyebben szóba kerülhetnek.
• Rögzítsük, mikor van helye a játéknak, mikor kezdődik az esti készülődés, és hogyan férnek el mellette a többi programok. A befejezést is tervezzük meg: ha egy mérkőzés hosszabb ideig tart, az utolsó elindításának időpontját ehhez kell igazítani. A „még ezt befejezem” lehet előre megbeszélt lezárás, de ne legyen lehetőség arra, hogy ezt új körök kezdésére használja.
• Ha játék közben rendszeresen felzaklatja valami, annak is járjunk utána. Túl nehéz a feladat? Rosszul viseli a vereséget? Bántóan beszélnek vele a többiek? Nyugodt helyzetben beszéljük meg, hogyan veheti észre, hogy szünetre van szüksége, mikor kérjen segítséget, és hogyan némíthatja le a sértegető játékost.
• Ugyanez igaz a pénzköltésre. Nézzük meg együtt, mit lehet megvenni a játékban, és mennyibe kerül az valódi pénzben. Állítsuk be a vásárlások jóváhagyását, beszéljük meg a pénzügyi keretet, és ne hagyjunk szabadon használható fizetési lehetőséget a gyerek fiókjában. Ha egy ajánlat sürgeti, álljunk meg vele egy pillanatra: pontosan mit kapna, és később is szeretné-e? A pénzügyi tudatosság ma már a játékokban is alapvető készség, ami nekünk is jól jöhet, ha közösen tanulunk a gyerekkel.
• Fontos, hogy segítséget akkor is merjen kérni, amikor már megtörtént a baj. Ha valaki fenyegeti, megalázza vagy kellemetlen dolgokat kér tőle, először hallgassuk meg, és segítsünk megszakítani a kapcsolatot, illetve jelenteni a történteket. Attól, hogy játszott, vagy hibázott valamiben, még nem ő felelős azért, ha más bántalmazza. A reakciónkból azt is megtanulja, mennyire számíthat ránk, amikor legközelebb nehéz helyzetbe kerül.
• Ha viszont tartósan háttérbe szorul az alvás, az iskola vagy a korábban kedvelt tevékenységek, és a családi megállapodásokkal sem sikerül változtatni, kérjünk segítséget orvostól. Egy indulatos vita önmagában nem bizonyít játékhasználati zavart, a kontrollvesztés és a mindennapi élet jelentős romlása már indokolja a szakember bevonását. Szülőként nem kell diagnózist felállítanunk ahhoz, hogy jelezzük: valamivel nem boldogulunk. 

A játék örömét közben nyugodtan vegyük komolyan. Nem szükséges minden pálya végén bizonyítania a gyereknek, hogy tanult is valamit. A szórakozásnak is lehet helye a napjában, az alvás, a mozgás, a kapcsolatok és a biztonság mellett. Ezek együtt adnak használható szempontokat ahhoz, hogy megítéljük, működnek-e a családi szabályaink.

• kutatás
• PEGI
• videójáték
• loot box
• online biztonság
• digitális nevelés
• fogyasztóvédelem
• OECD
• digitális jóllét
• PISA
• Digital Fairness Act

• Legfrissebb
• Rosszul gondolkodunk a videójátékokról? Az OECD kutatása mást mutat, mint amit a legtöbb szülő hisz
• Mikrodráma, közösségi szitkom, MI-gyártás - ez lesz a sorozatnézés jövője?
• Így működik a Netflix Játszótér, amelyen már játszhatnak és mesét is nézhetnek a gyerekek
• Influenszereket ellenőriz a fogyasztóvédelmi hatóság: vajon világos, mikor reklámoznak valamit?
• A közösségi média tiltásának áldozata lehet a Vinted és az eBay is, ez pedig egy fontos problémát mutat meg
• Ratatan teszt szülőknek
• Hogyan lehet lányok számára biztonságosabb és elérhetőbb az e-sportkarrier?
• Miért jelenthet komoly veszélyt a TikTok „Neked” oldala? Az EU szerint baj van az algoritmussal
• 5 családi film a Disney+ kínálatában, amelyek segíthetik a beszélgetést a digitális világról
• R-Type Dimensions III teszt szülőknek

• Legnépszerűbb címkék
• social media
• PC játék
• közösségi média
• mesterséges intelligencia
• képernyőidő
• epic games store
• ingyen játék
• videójáték
• online biztonság
• digitális nevelés