Tízpontos javaslatcsomagot készített az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a sajátos nevelési igényű gyerekek támogatásának átalakítására - számolt be Lannert Judit miniszter.
Az óriási társasjáték-kínálatban nehéz eligazodni. A dobozok már önmagukban versenyeznek a figyelmünkért, aztán jönnek a különféle díjlogók és pecsétek, amelyek egy kevésbé rutinos vásárlónak elsőre alig mondanak valamit. Pedig ez is nagy segítség lehet.
Ha legalább 30 napos bérleted van a BudapestGO-ban, havonta tízszer legfeljebb 30 percig díjmentesen használhatod a klasszikus MOL Bubi kerékpárokat. Mutatjuk, hogyan.
A mesterséges intelligencia, a technológia és a munka világa gyorsan alakul. Október 7-én a KMO ingyenes Szülők Akadémiáján arról beszélgetünk, milyen készségekre lehet szükségük a gyerekeknek, és hogyan segíthet ebben a szülő.
Mit kezdjen az iskola a közösségi médiával és a mesterséges intelligenciával? Erre akar választ adni a kormány, de a konkrét szabályokra még várni kell: az MI-stratégiát hamarosan társadalmi egyeztetésre bocsátják, az új alaptantervet pedig csak kipróbálás után vezetnék be.
Két év alatt csaknem megháromszorozódott azoknak a közlekedési baleseteknek az aránya, amelyeket elektromos rollert vagy más mikromobilitási eszközt használók okoztak. A kormány is sietteti a szigorítást.
Az új PISA-jelentés a tanulás, a képernyőhasználat és az otthoni támogatás gondjait is megmutatja, ebben a cikkben minden részletet megmutatunk.
Mándi Zsófia debütáló játéka a Városépítők, melyben úgy kell területlapkákat ügyesen egymás mellé helyeznünk egy közös városban, hogy a végén miénk legyen a legtöbb pont.
Az első PlayStationt régen legfeljebb azért szedtük szét, mert már megint nem akarta beolvasni a lemezt. Októbertől sokkal kellemesebb okunk lesz rá: a Sony legendás szürke konzolja hivatalos LEGO-készletként tér vissza.
Amikor egy pályaválasztás előtt álló fiatalra gondolunk, gyakran azt kérdezzük: mérnök legyen, informatikus, programozó, kutató vagy éppen más területen próbáljon szerencsét? A technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia azonban átírja ezt a kérdést.
Egy LEGO robot néha többet tanít a hibázásról és a problémamegoldásról, mint egy tankönyvi feladat. A KastélyRét Egyesület „Kockáról kockára” projektje egy éven át mutatta meg a fiataloknak, mennyire kreatív és játékos lehet a STEM világa.
Egy négyéves hazai kutatás sokkoló száma körbejárta a sajtót, de a mögötte álló módszertan és a hírekből kihagyott intézményi részletek sokkal árnyaltabb képet festenek.
A mesterséges intelligencia informatikus képzés már idén elindult a magyar egyetemeken, és az első felvételin 1181 jelentkezőt vonzott. A kormány most azt tervezi, hogy a mesterszakot a felsőoktatás hivatalos szakjegyzékébe is beemeli.
Fiatalok súlyos rosszulléteiről és feltételezett bedrogozásáról robbantak be beszámolók DJ Oti több tízezres koncertje után a közösségi médiában. A történet több tanulságot is felvet.
Miért lehet sokkal könnyebb kapcsolatot teremteni egy társasjáték mellett, mint egyszerűen leülni beszélgetni? Több kutatás is bizonyítja, hogy az asztali játékok hasznossága túlmutat a játékélményen.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy stilizált kaszással próbálta meggyőzni a rollereseket a bukósisak használatának fontosságáról. A valódi közlekedésbiztonsági problémából azonban zavaros kampány lett, ami már el is tűnt.
Adott hatvan szám, amiből minden játékoshoz öt jut, de senki nem tudja, miket kapott – a Nyerő ötösben az a cél, hogy gyorsabban találjuk ki saját számainkat, mint a többiek.
A szünetek, a felvételi és az érettségi fő dátumai nem változtak a júniusban bemutatott tervezethez képest, néhány részletszabály azonban igen.
A Paksi Atomerőmű teljes leállásra készül, és takarékos áramhasználatot kér a lakosságtól. Ez komoly helyzet, de nem jelenti azt, hogy ellenőrizetlen üzenetek, riogató videók vagy továbbküldött „belső információk” alapján kell cselekednünk.
Egyetlen ponthatár pillanatok alatt romba döntheti az elmúlt hónapok gondosan szövögetett terveit. Ilyenkor a gyereknek elsősorban arra van szüksége, hogy valaki képes legyen vele együtt elhordozni a csalódás súlyát.