Tudtad, hogy a legújabb kutatások szerint a közösségi média egyáltalán nem káros, sőt, hasznos is lehet a gyerekek számára? És te sem akarod elhinni?

2026.01.25. 17:43 Képernyőidő

Ahogy a démozinálás sem célravezető, úgy az az álláspont sem, amely kimondja, hogy nagyszabású kutatások nem találtak egyértelmű kapcsolatot a közösségi média használata és a tinédzserek mentális egészségének romlása között, sőt, még hasznos is számukra.

Tudtad, hogy a legújabb kutatások szerint a közösségi média egyáltalán nem káros, sőt, hasznos is lehet a gyerekek számára? És te sem akarod elhinni?

Nincs most elég időd?

  • Mostanában több helyen is lehozták azt a cikket, hogy 2026 januárjában publikált egyetemi kutatások szerint nem bizonyítható oksági kapcsolat a közösségi média használata és a tinédzserek mentális egészségromlása között. 
  • A nagy ausztrál adatbázison alapuló vizsgálat ugyanakkor nem a tartalmak minőségét, hanem főként a használat mennyiségét mérte, így nem derül ki belőle, hogy mit látnak a fiatalok, csak az, hogy mennyi ideig vannak jelen.
  • A brit kutatás mélyebb, kontextusérzékenyebb képet ad, viszont nagyon kis mintán dolgozik, ezért az eredményei nem általánosíthatók minden gyerekre vagy élethelyzetre.
  • Ebben a cikkben - szubjektív formában - leírjuk, mi a probléma az ilyen megközelítéssel, amely szerintünk ugyanolyan káros lehet, mint a démonizálás és a populista túlzások (amelybe például az ausztrál politikusok is estek).
  • A legnagyobb kockázatot nem az átlagos használat, hanem a szélsőségek jelentik: a kontrollálatlan túlhasználat és a teljes kizárás egyaránt problémás lehet.
  • Szülőként a legfontosabb tanulság nem az, hogy „árt vagy nem árt” a közösségi média, hanem az, hogy a digitális jelenlét ma már társas alapstruktúra, ennek kapcsán pedig nem lehet általánosításokkal és végletekkel gondolkodni.

SEGÍTS NEKÜNK, HOGY SEGÍTHESSÜNK!

A Képernyőidő ingyenes, de nem ingyen készül. Segítsd munkánkat egy tetszőleges adománnyal, hogy minél több tartalom születhessen.

  • Számlaszám: 12100011-19129370
  • Név: LogIn Digitális Edukáció Egyesület

A tárgy mezőbe írd be, hogy adomány. Köszönjük segítséged, igyekszünk megszolgálni.

Arról nemrég a Képernyőidő is beszámolt, hogy egyre több ország tervezi a közösségi média szabályozását, korhatárhoz kötött tiltását, főleg az ausztrál példát követve. Több szakember is kiemeli, hogy azért a nagy tiltás nem annyira eredményes, mint ahogy azt a politikusok tálalják, és érthető módon felerősödtek azok a hangok is, amelyek szerint nem lehet a változás ellen úgy küzdeni, hogy mindent megpróbálunk eltörölni, amihez már generációk szoktak hozzá. Magyar szakemberek is rendre pedzegetik azt a kérdést, hogy amit szülőként, pedagógusként ijesztőnek látunk, az valójában evolúciós átalakulás, amelyet nem lehet klasszikus értelemben betiltani.

Nem tudunk igazságot tenni ebben a kérdésben, mert láthatóan a tudomány sem egységes, véleményünk tehát szubjektív. 

Az utóbbi hetek trendjeit viszont kommentálnánk, mert könnyen félrevezetheti a szülőket az, ahogy a sajtó ezt tálalja. Az elmúlt években ritkán telt el hónap újabb riasztó címek nélkül:

  • a közösségi média „tönkreteszi” a gyerekeket,
  • a telefon „ellopja” a kamaszkort,
  • a megoldás pedig egyszerű, csak tiltani kell.

Ezt a narratívát jól ismerjük, nem is gondoljuk célravezetőnek. Most viszont - főképpen az egyre több teljes körű tiltást pedzegető politikai törekvések ellenhangjaként - megjelent a másik véglet,

amely kutatási eredményekre alapozva egyenesen kijelenti, hogy a közösségi média nem káros, sőt, még hasznos is a gyerekek számára.

Példaként mutatjuk ezt a cikket, amely ezt az állítást teszi, de egyébként sok tekintetben sokkal árnyaltabb képet fest, csak a legtöbb átvételnél már ez el sem jut az olvasóhoz.

Nincs is semmi gond, tudományosan bizonyított

A fentebb linkelt példacikk fő állítása, hogy nagyszabású kutatások nem találtak egyértelmű kapcsolatot a közösségi média használata és a tinédzserek „romlása” között, sőt sok esetben inkább előnyös a használat. Ebből arra következtet, hogy a szigorú, korhatár-alapú tiltások téves irányt jelentenek, és a fő fókusznak a digitális műveltségen, nem pedig a korlátozáson kellene lennie.

Ezzel a gondolattal még egyet is értünk, de az idáig vezető érvelés és a következtetések nem tükrözik hűen a tágabb tudományos képet. 

Ami azért gond, mert a legtöbb ember csak a kiemelt üzenetet olvassa majd el, miszerint tudományosan validált, hogy a közösségi média nem káros.

Ám mindenki, aki testközelből vívja a harcot kamasz gyerekével ezen a téren, pontosan tudja, hogy ezt így nem lehet kijelenteni, a helyzet jóval árnyaltabb. Ahhoz, hogy erről beszéljünk, ismernünk kell a kutatások eredményeit.

Ha többet akarsz tudni, kövess minket Facebookon és Instagramon!

Két kutatás, két módszer, hasonló következtetés

Az egyik vizsgálatot a University of South Australia kutatói végezték, és méretében ritka vállalkozásnak számít. Több mint százezer ausztrál tinédzser válaszait követték három éven keresztül. A másik tanulmányt a University of Manchester jegyzi, jóval kisebb mintán, 11–14 éves gyerekek mélyebb, kvalitatív vizsgálatával. A módszertan eltérő, az üzenet mégis meglepően hasonló.

Mindkét kutatás arra jutott, hogy nincs egyértelmű oksági kapcsolat a közösségi média használata – sőt, a második vizsgálatban a videójáték-használat – és a későbbi mentális egészségromlás között. Ez nem azt jelenti, hogy minden rendben van, hanem azt, hogy a leegyszerűsítő állítások nem állják ki a tudományos vizsgálat próbáját.

Az ördög a részletekben scrollozik

Az ausztrál tanulmány nem azt állította, hogy a közösségi média káros hatásai nem léteznek, hanem azt, hogy az összefüggések nem lineárisak. A mentális jóllét és a közösségi médiahasználat között fordított U-alakú kapcsolat volt:

  • A mérsékelt használat járt a legjobb pszichológiai mutatókkal.
  • A túl kevés vagy túl sok közösségi média pedig rosszabb eredményeket hozott, tehát a teljesen offline gyerekek nem a legboldogabb gyerekek, ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni a dolgot.
  • Ennek okai között van az is, hogy a közösségi média a barátokkal való kapcsolattartás egyik legfontosabb eleme, így nélkülözhetetlen.

A cikk helyesen írja le ezt, de túl erősen általánosítja a következtetést, amikor azt sugallja, hogy a közösségi média „többségében pozitív hatású”. Ráadásul az ausztrál adatbázis óriási, de önbevalláson alapul, ami mindig torzíthat. Nem mérte részletesen a tartalom minőségét, csak a használat mennyiségét.

A brit kutatás jóval kisebb mintán dolgozott,

  • mindössze 25 fiatal vett részt benne,
  • mélyebb, hosszabb távú megfigyelésen alapult,
  • de nem reprezentatív.

A következtetés („nem találtunk bizonyítékot az okozati kapcsolatra”) statisztikailag gyenge, hiszen a minta nem alkalmas finom hatások kimutatására, az ezt tálaló cikkek azonban egy szintre helyezik egy több tízezres metaanalízissel, ami félrevezető.

Tehát ha valaki két tetszőleges tanulmányra építi fel azt a narratívát, hogy „a közösségi média nem bizonyíthatóan káros”, akkor az a „cherry picking” (szelektív érvelés) tipikus esete.
A fenti eredmények mellett egyre több nagyobb, árnyaltabb áttekintő munka is megjelent az elmúlt években, amelyek nem egyszerűen „jó” vagy „rossz” címkét ragasztanak a közösségi médiára, hanem a kockázatok és lehetőségek kettősségét hangsúlyozzák.

Egy úgynevezett „umbrella review” például több szisztematikus áttekintés és metaanalízis összefoglalása alapján arra jutott, hogy a közösségi média-használat hatásai nagyrészt kicsik, ugyanakkor bizonyos csoportokban (például intenzív használóknál vagy sérülékenyebb lányoknál) jól kimutathatóan kedvezőtlenek lehetnek, míg másoknál társas és információs előnyöket hordoznak.

Amy Orben és munkatársai szintén amellett érvelnek, hogy a kulcs nem az össz-időtöltés, hanem a használat módja, a fogyasztott tartalom, az egyéni érzékenység és az offline környezet: egyes mechanizmusok (pl. állandó összehasonlítás, elutasítástól való félelem, alvásmegvonás) révén növekedhetnek a kockázatok, míg más mechanizmusok (társas támogatás, közösségélmény) védőhatást fejthetnek ki.

Vannak olyan kvantitatív elemzések is, amelyek kifejezetten azt mutatják, hogy a puszta „képernyőidő” önmagában gyenge magyarázó tényező, ugyanakkor kis, de statisztikailag stabil összefüggések megjelennek, ha finomabban, tartalomtípusokra, életkorra és nemre bontva vizsgáljuk az adatokat.

A fentebb belinkelt cikk gyakran azt sugallja, hogy a közösségi média használata „pozitív” a társas kapcsolatok miatt. Ez részben igaz, de nem azonos a mentális egészséggel. A társas beágyazottság javulhat, miközben a szorongás vagy az alvászavarok nőnek. A két hatás párhuzamosan fennállhat – erről viszont már nem számolnak be a pozitív hatásokat kiemelő anyagok.

A szélsőséges vélemények kora

A cikk kifejezetten kitér az ausztrál példára, külön kiemelve azt, milyen szerencsétlen módon közelítik meg a politikusok ezt a kérdést. Az író állítása szerint az elavult szemléletet jól példázta Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök nyilatkozata az ország 16 év alattiakra vonatkozó közösségimédia-tilalmának bevezetése előtt, amikor azt javasolta, hogy a gyerekek „kezdjenek új sportot, tanuljanak meg hangszeren játszani, vagy olvassanak el egy könyvet” a közösségi média használata helyett.

Erre a szerző válasza az, hogy ez nem fog megtörténni:

„Akár jobbnak tartjuk, akár nem, a gyerekek nem térnek vissza a labdázáshoz és a kunyhóépítéshez. Ehelyett egy másik online szolgáltatást fognak találni, amely lehetővé teszi számukra a kapcsolattartást. Az online kapcsolódás ma már társadalmi struktúránk része, és logikus, hogy ennek figyelembevételével alakítsuk a megközelítésünket.”

Ebben van igazság, de ez érzelmi, nem tudományos érvelés. Nincs elég adat ahhoz, hogy biztosan kijelentsük, hogy semmi jó nem sülhet ki a korlátozott közösségimédia-használból. Már csak azért is, mert akad pár konkrét példa arra is, hogy pozitív hatása is van:

Amiben viszont teljesen egyetértünk, az a tanulság:

A digitális műveltség fejlesztésrére van szükség minden életkorban, annak érdekében, hogy az emberek tisztában legyenek a kockázatokkal, kritikusan viszonyuljanak a látott tartalmakhoz, és tudatosan korlátozzák saját használatukat.

Csak sajnos kevesen jutnak el idáig, ha csak annyit látnak, hogy a közösségi média nem is veszélyes, nincs itt semmi látnivaló.

Mi lehet ebből a tanulság a szülőknek?

Az biztos, hogy nem a puszta képernyőidő a kulcskérdés. A hangsúly azon van, hogyan, miért és milyen támogatással van jelen a digitális tér a gyerek életében. A teljes tiltás látszólag egyszerű megoldás, de könnyen elszakíthatja a kamaszt a kortárs kapcsolataitól, miközben nem tanítja meg neki az önszabályozást.

A vizsgálatok üzenete talán az, hogy a mérsékelt, tudatos felügyelettel kísért használat, a beszélgetés és a közös szabályalkotás többet érhet, mint a kategorikus tiltás. A digitális jelenlét ma már társadalmi alapstruktúra, nem átmeneti hóbort, de jó lenne erről nem végletekben beszélni, és különösen óvatosan fogalmazni, amikor a hatásait próbáljuk ecsetelni az aggódó szülőknek.