Ilyen az, amikor egy kisváros összefog, és elveszi a gyerekektől a mobiltelefont

2025.07.20. Képernyőidő

Elképzelhetetlennek hangzik? Több mint egy éve a brit St Albans városának általános iskolái közös levélben kérték a szülőket: ne adjanak okostelefont a 14 év alatti gyerekeik kezébe. Nem volt fenyegetés, rendelet, csak egy egyszerű kérés. És valami elindult.

Nincs most elég időd?

Egy angol kisvárosban, St Albansban az iskolák és szülők közösen próbálják megvédeni a gyerekeket az okostelefonoktól – az eredmény: egy év alatt 75%-ról 12%-ra csökkent a telefonhasználat a hatodikosoknál.
A szülők nem csak a tiltással, hanem párbeszéddel, összefogással, és családi programok bevezetésével értek el eredményeket.
Magyarországon központi szabályozás lépett életbe 2024 szeptemberében, amely korlátozza az okoseszközök használatát az iskolákban, de a szülői együttműködés és közösségi megállapodás hiányzik. Ennek ellenére nem nevezhető kudarcnak a kezdeményezés, de gondoljunk bele, mit lehetne elérni valódi párbeszéddel és közös változással.
Ez a történet erről szól.

Egy játszótér mellett álló, 14 tantermes, földszintes, 1960-as évekből származó épület, a Cunningham Hill általános iskola nem tűnik forradalmi központnak. De egy évvel ezelőtt Matthew Tavender, a Cunningham Hill iskola igazgatója és Justine Elbourne-Cload, az iskolát fenntartó intézménycsoport vezetője mégis forradalmi vállalkozásba kezdett. Elkezdték az együttműködést más helyi általános iskolák pedagógusaival, majd közös levelet küldtek ki a St Albans-i szülőknek és gondviselőknek, amelyben megkongatták a vészharangot:

Ha többet akarsz tudni, kövess minket Facebookon és Instagramon!
a mobiltelefonok rendkívül addiktívak, maradandó hatást gyakorolnak a gyerekek agyára.

Egyúttal megkértek mindenkit, hogy amennyiben lehetséges, 14 éves korig senki ne engedje meg sem otthon, sem az iskolában az okostelefon használatát - számolt be a Guardian az egy évvel ezelőtti történésekről és azok fejleményeiről.

Az okostelefon alatt olyan készüléket értünk, amely hozzáfér az internethez, szemben a hagyományos mobiltelefonokkal, amelyek csak hívásra és SMS-re alkalmasak. A szülőket arra kérték, hogy „álljanak ellen a gyerekek nyomásának”, és együtt fogják vissza a társas nyomást.

Hamar híre ment

Az egyik apuka, aki megkapta a levelet, Matt Adams volt, a St Albans Times alapítója és szerkesztője, aki cikket írt az intézkedésről. A történet országos figyelmet kapott, majd nemzetközi visszhangja lett. Egyre többen hallottak a kisvárosi szülők és tanárok ambiciózus kísérletéről, amely 37 kilométerre London belvárosától próbált szembeszállni a globális technológiai cégek befolyásával.

Egy évvel később világos, hogy St Albans még mindig messze van attól, hogy a 14 év alattiak számára okostelefon-mentes várossá váljon, de valami fontos elindult, amely számunkra is példaértékű lehet.

Egyetlen mondatot vetett fel Tavender igazgató, a kezdeményezés vezetője amolyan mottóként a kezdeményezés kapcsán:

„Amikor készen állsz arra, hogy a gyereked ne legyen többé gyerek, adj neki egy okostelefont.”

A St Albans-i tanári levél nem tartalmazott fenyegetést. Nem volt benne hivatkozás sem jogszabályra, sem oktatási törvényre. A közös felelősségre hívták fel a figyelmet a tanárok. „A világ, amelybe beleszülettek a gyerekeink, gyorsabban változik, mint ahogy érteni tudnánk. Ha nem állunk meg most, már nem fogjuk tudni, mikor vesztettük el őket.” A levél végén pedig ott állt az a sor, ami minden szülőt felrázott:

„Ha nem mi, akkor ki?”

2023 decemberében, amikor Tavender felmérést végzett a 6. osztályos tanulók (10–11 évesek) körében, 60 diákból 45-nek – vagyis 75%-nak – már volt okostelefonja. Egy évvel később ez a szám mindössze hétre – azaz 12%-ra – csökkent. Más iskolák igazgatói is hasonlóan éles visszaesésről számoltak be a városban a szülői összefogásnak köszönhetően.

Tavender azt reméli, hogy az okostelefon-ellenes mozgalom elkíséri tanulóit a középiskolába is, és idővel a mobilt nyomkodó kisgyerek látványa olyan szokatlan lesz, mint egy cigarettázóé.

A rémisztő statisztikák

Amikor Jonathan Haidt A szorongó nemzedék című könyve megjelent, Tavender azonnal beszélni kezdett kollégáival az olvasottakról. Haidt, amerikai szociálpszichológus könyvében rávilágít, hogy

az Egyesült Államokban a tinédzserek körében a depresszió és szorongás több mint 50%-kal nőtt 2010 és 2019 között,
a 10–14 éves lányok öngyilkossági aránya 131%-kal emelkedett,
szerinte a nagyjából 12 évvel ezelőtt kialakult „telefonalapú gyerekkor” megbetegíti a fiatalokat, és akadályozza felnőtté válásukat.

És ezek még csak az elmúlt évtized statisztikái, azóta egyesek szerint még rosszabb a helyzet ezen a fronton, csak néhány példa a teljesség igénye nélkül:

Egy 2023-as ausztrál kutatás szerint minél intenzívebb az okostelefonhasználat, annál magasabb depresszió, szorongás, stressz és alvászavar pontszámok jelennek meg a fiatalok körében.
Egy kínai egyetemisták körében végzett, szintén 2023-as kutatásban jelentős összefüggést találtak a depresszió, szorongás, alacsony önértékelés és a telefonfüggőség között. A depresszió közvetlen és közvetett úton is hozzájárulhat a problémás eszközhasználathoz – azaz a depressziós fiatalok gyakrabban keresnek enyhülést az okostelefonozásban.
Egy 2024-ben publikált longitudinális tanulmány kiemelte, hogy a problémás okostelefon-használat kritikus tényező a depresszió kialakulásának alakulása szempontjából; a fiatalok depressziós tünetei hosszabb távon is összefüggtek az eszközhasználat mértékével.
Angliában a brit Gyermekjogi Biztos friss jelentése szerint annak ellenére, hogy jelenleg van életkori korlátozás (általában 13 év) a közösségi médiában, a szabályokat gyengén tartatják be: a 8–12 éves gyerekek 60%-ának már van saját profilja, a 8–15 éves gyerekek 69%-a naponta legalább két órát tölt internetképes eszközökön, 23%-uk pedig több mint négy órát.

🧠 Miről is van szó pontosan?
Longitudinális tanulmány: Olyan kutatási módszer, amely hosszabb időn keresztül követ nyomon egy adott csoportot (például gyerekeket, családokat vagy iskolai osztályokat), hogy megfigyelje, hogyan változnak bizonyos jellemzők vagy viselkedések. A célja, hogy összefüggéseket találjon a változások és azok lehetséges okai között – például azt, hogyan hat a korai képernyőhasználat a későbbi iskolai teljesítményre vagy mentális egészségre. Ez a módszer eltér az egyszeri kérdőíves vagy pillanatfelvétel-szerű kutatásoktól, mert képes kimutatni a változások irányát, időbeli sorrendjét és tartósságát is.

Amivel a tanárok küzdenek

A St Albans iskola igazgatója már korábban is aggódott az újszerű problémák rohamos megjelenése miatt, amelyekkel ő és kollégái szembesültek. A leglehangolóbb számára az volt, amikor rendőrségi ügyekbe kellett bevonódniuk. Tizenöt évvel ezelőtt, amikor elkezdett tanítani az iskolában, elképzelhetetlen lett volna, hogy a tanároknak rendőrökkel és családokkal kelljen egyeztetniük egy meztelen kép terjesztéséről. Mostanában ez már nem is annyira kirívó eset egyetlen iskolában sem.

„Nem szexuális szándékkal történt... csak fiúk bohóckodtak. Nem volt benne rosszindulat. De nagyon sok helyre elküldték St Albansban. Amint elindul, mindenhová eljut. Ez szörnyű volt a családok számára.”

Általánosabb változásokat is érzékelt a fiatalabb tanulók viselkedésében. Egyre több diák aggódik a testképük miatt. A tanárok évről évre több iskolakerülést jelentettek. Ezt a Covid és a képernyőalapú gyerekkor együttes hatásának tulajdonítja Tavender.

Emellett a figyelmi görbe is sokkal rosszabb, a fiatalok jelentős részének "TikTok-agya" lett, amely csak rövidtávú ingerekre tud figyelni, a hosszabb távú koncentráció egyre komolyabb kihívást jelent.

A közösségi média és a mobiljátékok használatával a kudarctűrő képesség és a nemleges válaszok elfogadása is sokkal nehezebb lett a fiatalok számára, mert hozzá vannak szokva, hogy mindent újra lehet indítani, a játékot is meg lehet próbálni megint, nincsenek korlátok, határok.

Tavaly februárban Tavender igazgató rádióinterjút hallott egy dorseti iskolaigazgatóval, aki arra buzdította a szülőket, hogy „butatelefont” adjanak a gyerekeiknek. Felhívta, tanácsot kért, és így került kapcsolatba az újonnan indult Smartphone Free Childhood mozgalommal, amelyet Suffolkban alapítottak szülők, és amely a közösségi média 16 év alattiakra vonatkozó betiltásáért, valamint az okostelefonok 14 év alattiak számára történő tiltásáért kampányol. Ehhez csatlakozott Tavender iskolája, majd a helyi szülői és pedagógusközösség is.

Tavender a szülőknek is úgy beszélt a problémáról, hogy saját maga történetét adta elő, nem csak démonizálta a jelenséget, hanem belátta:

Ez nem csak a techcégek, vagy a kormány felelőssége. Nem lehet mindig másokat okolni a rossz dolgokért. Nekünk, szülőként van a legnagyobb szerepünk abban, mi történik a gyerekünkkel.

„Függő vagyok. Teljes mértékben.” Ezt Tavender mondta, elmesélve, hogy feleségével – aki szintén tanár – megbánták, hogy lányuknak telefont adtak, amikor középiskolába került. Felidézett egy estét, amikor ő golfot nézett a tévében és a telefonját nyomkodta, felesége egy filmet nézett az iPadjén és közben barátaival csetelt, a lányuk a Chromebookján rajzolt és üzeneteket váltott a telefonján. Ezt azért mondja el, hogy megnyugtassa a szülőket: nem ítélkezik.

„Hárman voltunk, hat eszközzel. Két órán át nem beszéltünk egymással. Példát kell mutatnunk a gyerekeinknek.”

A kis eredmények

2024-ben St Albans lett Anglia második legjobb helye az életminőségi rangsorban. Egy külön felmérés szerint a suffolki Woodbridge város volt a legboldogabb lakóhely Nagy-Britanniában. Ez a két város vált a Smartphone Free Childhood mozgalom jelenlegi központjává, talán nem véletlen az összefüggés.

A mozgalom nyilvánosan elérhető ranglistát is közzétesz, amely megmutatja, mely megyékben és iskolákban vesz részt a legtöbb szülő a kezdeményezésben.

Eddig Londonban és a környező megyékben volt a legnagyobb a részvétel; a Cunningham Hill iskola, ahol a szülők több mint fele kezdte el korlátozni a telefonhasználatot, az egyik legaktívabb intézmény az országban.
Southwarkban is 20 középiskolából 18 csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, hogy a szülőket lebeszéljék a mobilvásárlásról a 14 év alatti gyerekeknek.
2024 júliusában Eton bejelentette, hogy első éves kollégistáinak (13 évesek) csak egyszerű, hívásra és SMS-re alkalmas készülékeket fognak adni.
2025 februárjában 103 általános iskola London egyik északi kerületében, Barnetben szintén bejelentette: nem engedik be az intézménybe az okostelefonokat, és a városrész 23 középiskolája is csatlakozott.

Rendkívül fontos kiemelni, amit Tavender is hangsúlyozott: nem elég pusztán a tiltás. A változáshoz az kellett, hogy a szülők is részt vegyenek benne. Nincs munka és e-mailek olvasgatása az iskola előtt, sem a vacsoraasztalnál. Több az offline családi tevékenység, a társasjáték, a szociális, közösségi program. Másképp ezt nem lehet végigcsinálni. És ami még nehezebb volt a szülők számára: idővel kifejezetten a gyerekek kérték őket, hogy ne lógjanak annyit a képernyőn, inkább csináljanak együtt valamit.

„Nem meglepő, hogy a középosztálybeli szülőknek több idejük van átgondolni ezeket a dolgokat; valószínűleg nekik ez előkelőbb helyen szerepel az aggodalmi listájukon, mint sok más szülőnél” – mondja Joe Ryrie, a fiatalok telefonmentesítését propagáló egyik szülő.

A kampány szervezői elismerik, hogy azokban a családokban, ahol nincs pénz külön wifi-re vagy laptopra, vagy más alternatív eszközre a házi feladatokhoz, a telefon betiltása luxusnak tűnhet. De Ryrie szerint a kutatások azt sugallják, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket jobban sújtja a kontroll nélküli internethasználat.

Könyvében egyébként Haidt is azt írja, hogy az átlagos képernyőidő és közösségimédia-használat magasabb az egyszülős és alacsony jövedelmű családokban. Ha nem születik átfogóbb szabályozás, kialakulhat egy „digitális szakadék azok között a gyerekek között, akiket semmi nem véd az online tértől, és azok között, akiknek a szülei jobban tudják monitorozni, mit néznek.”

Amikor Jamie Oliver közel két évtizeddel ezelőtt az egészségesebb iskolai menzákért kampányolt, voltak szülők, akik a kerítésen keresztül adtak hamburgert meg sült krumplit a gyerekeiknek. Nem is lett túl sikeres a próbálkozás a célcsoport körében.

🧠 Miről is van szó pontosan?
Jamie Oliver: Brit sztárséf és közéleti aktivista, aki a 2000-es évek közepén vált világszerte ismertté azzal, hogy kampányt indított az iskolai menzák egészségesebbé tételéért. A „Jamie’s School Dinners” című dokumentumsorozatában leplezte le, milyen rossz minőségű ételeket kapnak a brit gyerekek az iskolákban. Kezdeményezése nem lett országos siker, de sok szülőt indított el a tudatos táplálkozás, és az iskolai étkeztetés kérdésének felülvizsgálatának irányába, és a kormány is reformokat vezetett be.

Ezzel szemben ezt a mobilellenes kampányt nem kísérte hasonló ellenállás. Persze ezen ne legyünk nagyon meglepve, nincs nagyon olyan szülő, aki őszintén bánná, ha nem kellene egy félhavi fizetést elköltenie okoseszközre, amely évekig tartó vitát indíthat el a képernyőidőről. Még azok a szülők is, akik nem olvasnak szakirodalmat, vagy követik a kutatások eredményeit, egyre inkább tisztában vannak az okostelefonok kockázataival.

Hogy bírják a szülők?

Will Ashton, aki egy londoni digitális marketingügynökséget vezet, és két fiának iskolája is St Albansban van, a kampány egyik fő szervezője lett. Tudatában van annak, hogy a mozgalom sikeréhez és terjedéséhez éppen azokat az appok – például az Instagram és a WhatsApp – kellenek, amelyeket szülőként a leginkább elutasítanak, de ezeken keresztül tudnak egymással kommunikálni. „Az irónia az, hogy még soha nem töltöttem ennyi időt a telefonomon” – mondja. Úgy véli, az okostelefon-használatot úgy kellene kezelni, mint a dohányzást, az alkoholt vagy a vezetést: felnőttkori tevékenységként. Gyerekei használhatnak iPadet, de szigorú szülői beállításokkal. „Még nem hallottam olyan ellenérvet, ami meggyőző lett volna. Ez nem technológiaellenes hozzáállás. Csak azt akarjuk, hogy a gyerekek életkoruknak megfelelő tartalmakhoz férjenek hozzá.”

Matt Adams, a helyi Times újság szerkesztője – aki az eredeti levelet országos hírként tette ismertté – már korábban is kényelmetlenül érezte magát a gyerekek telefonhasználatával kapcsolatban. Látta például, ahogy egy bozótvágós késelésről készült felvétel - amin tucatnyi beazonosítható tinédzser szerepelt - vírusvideóként terjedt. Néhány héttel később, a lánya iskolájában egy öngyilkossági kísérlet történt; a tanárok igyekeztek diszkréten kezelni az esetet, de a tanítás végére a gyerekek már WhatsAppon keresztül továbbadták egymásnak a részleteket. „Nem akarok 12 éves gyerekkel ilyen dolgokról beszélni” – tette hozzá a megrázó történethez, ezért is próbálta cikkével hírét vinni a kezdeményezésnek.

Julia Laurence, aki reklámfelület-értékesítéssel foglalkozik, elmesélte a Guardiannak: 10 éves lányának világos lett viszonylag gyorsan, hogy nem kap telefont 14 éves koráig. „Úgy gondolja, hogy ha már egyedül jár haza az iskolából, akkor jár neki a telefon. De az osztályában minden szülő megegyezett: egyikük sem vesz telefont a gyereknek. Ez nagyon megkönnyítette a dolgunkat.” A lánya persze mindenkinek elmondta, hogy ez „iszonyúan igazságtalan”. Az anyja vállat von. „Már a születése óta aggódom emiatt. Most végre úgy érzem, hogy mi vagyunk azok, akik változtatnak valamit a dolgokon.”

George Dill, 10 éves, és testvére, a nyolcéves Thomas szintén azt hallották a szüleiktől – akik tanárok –, hogy legalább 14 éves korukig nem kapnak telefont, de még jobb lenne, ha csak 16 évesen. Thomas szerint az apja túl sokat használja a telefonját, amikor inkább focizhatna velük.„Én sem vagyok túl büszke arra, mennyit használom” – mondja apjuk, Graham. Bosszantja is, hogy a munkahelye gyakran késő este vagy reggel hatkor küld neki üzenetet. De legalább a szülői szigorban próbál következetes lenni: hosszú utazásokon sem engedi, hogy gyerekei képernyőket használjanak, ehelyett saját maguk által kitalált játékokkal múlatják az időt, legutóbb fehér Teslákra vadásztak, és az nyert, aki a legtöbbet lőtte le pisztolyt formáló kezével.

Az iskola udvarán találni olyan szülőt is, aki egy kilencéves kislány édesapja, és csendben, név nélkül bevallja, hogy ezen a héten vásárolt SIM-kártyát egy használt telefonhoz a lányának. Étteremben dolgozik, feleségével felváltva vannak szolgálatban, néha a kislány egyedül van otthon, amíg meg nem érkeznek. A kamasz fiával gyakran veszekszik a képernyőidő miatt, de szerinte a lánya esetében szükség van a telefonra. „Megőrjít, ahogy állandóan pittyeg a TikTok-értesítése a fiamnál. De vannak gyakorlati szempontok. Előfordul, hogy húsz percig egyedül van. Ilyenkor nem lehet másképp.”

Nem mindenki ért egyet

Egyes diákok tiltakoztak, de több helyen a szankciók kemények. Van olyan iskola, ahol ha egy tanuló nem hajlandó leadni a telefont, az átkerül az ún. reintegrációs terembe. Ha másnap egy másik telefont hoz be, ismét ugyanoda kerül.

Akadt néhány szülő is, aki dühösen reagált. Volt, aki egy teljes hétig nem engedte gyermekét iskolába, mert nem kapta vissza a telefonját; más szülő bement az iskolába, elvitte az egyik iskolai iPadet vagy egy rádiót, és váltságdíjként tartotta fogva, amíg vissza nem kapta a telefonját. Több esetben rendőrt is kellett hívni az ilyen esetek miatt, de szó sincs kollektív ellenállásról, és az iskolai szigor is eltérő súlyú.

Az viszont biztos: kevés tanár védelmezi a telefonokat. Egyetlen pedadógus emelte ki egy nyilvános levélben , hogy „kiábrándító” az iskolai telefontilalom, szerinte inkább segíteni kellene a tanulóknak abban, hogy kritikusan gondolkodjanak és eligazodjanak az online térben, amelyet mesterséges intelligenciával felerősített álhírek töltenek meg. Ez kétségtelenül fontos szempont, de bizonyos életkor alatt a fejlődő gyermeki psziché annyira érzékeny a folyamatos digitális ingerekre, hogy ekkor még a védelme fontosabb lehet, mint az önálló mérlegelésre és megfontolt gondolkodásra tanítás.

A brit kormány jelenleg a 2023-as Online Safety Act végrehajtásán dolgozik: a közösségi média, a keresőmotorok és a játékoldalak működésére vonatkozó szabályok 2025. július 25-én lépnek életbe. Az Európai Unióban is életkor-ellenőrző applikáció bevezetését tervezik éppen, erre sem kell már sokat várnunk. Látszik tehát a változás a társadalmi gondolkodásban, de St Albans üzenete több annál, hogy valamit betiltunk: együtt kell változni a családoknak ahhoz, hogy ennek eredménye is lehessen.

Mi a helyzet Magyarországon?

Az új tanév elején még sok kérdés övezte a közoktatásban bevezetett mobilszigort, de mostanra egyre több iskola és pedagógus számol be pozitív változásokról. A Népszava riportja szerint bár az eszközök elzárásának módja iskolánként változó, az intézmények többségében a tanulók kevesebb időt töltenek telefonozással, és ez a szociális kapcsolataikra is kedvező hatással van.

A 2024. szeptember 1-jén hatályba lépett rendelet előírja, hogy a tanulóknak a tanítás megkezdésekor le kell adniuk telefonjaikat, amelyeket a tanítás végéig zártan kell tárolni. Oktatási célra kizárólag tanári engedéllyel használhatók az eszközök.

A gyakorlati megvalósítás azonban nagyon eltérő. Egyes iskolák névre szóló, zárható borítékokban gyűjtik össze a telefonokat, máshol a tanulók saját felelősségükre zárják be azokat a szekrényükbe. Van, ahol a táskában kell kikapcsolva tartani az eszközöket. Egy budapesti iskola tanára szerint náluk eleinte reggelente gyűjtötték be a telefonokat, de később már szekrényeket is kaptak, így most a diákokra van bízva, elzárják-e őket vagy sem. Egy dunántúli intézményben a titkárságon zárják el a dobozokat, a tanórák előtt és után a tanároknak kell kezelniük a kiadást és visszavételt.

A Klebelsberg Központ megerősítette, hogy a visszajelzések szerint a szigorításnak kedvező hatásai vannak: a gyerekek közötti interakciók erősödtek, többet játszanak és beszélgetnek a szünetekben. Egy Tolna megyei tanár azt is jelezte, hogy a tanórákon a gyerekek figyelmesebbek és aktívabbak lettek, és nem tapasztalták a szabály negatív pszichés hatását sem.

Ami viszont kevés, az a párbeszéd a szülők, tanárok, gyerekek között arról, hogy miért kell szabályokat bevezetni, miért van szükség a változásra. Az iskolai szekrénybe zárt telefon találó példája annak, ahogy a problémáinkat általában kezeljük: tüneti szinten, tiltással, aztán majd mindenki oldja meg, ahogy tudja.

Pedig Tavender igazgató jól mondta a változás kapcsán: „Ha nem mi, akkor ki?”