A tinédzserek nem a Google-ben keresnek, inkább egy chatbottal beszélgetnek. A Meta most úgy döntött, hogy ebből a szülőknek is kell látniuk valamit. Elmagyarázzuk, mit is jelent ez.
Napi négy óra. Ennyit tölt telefonképernyő előtt átlagosan egy felnőtt, a legtöbbükjek fogalma sincs róla. Pedig a telefon régóta számolja, mutatjuk, hogyan nézheted meg te is.
Egy 13 éves lány egy hamis Discord-üzenet miatt elveszítette a fiókját, a támadó pedig a nevében kezdett írni más gyerekeknek. Hamarosan kiderült: a platform sem úgy működik, hogy védelmet adjon, cserébe sokkal többet lát rólunk, mint hinnénk.
Eddig a PEGI-besorolásról sok szülő csak annyit tudhatott, hogy gyors kapaszkodó ahhoz, mennyire erőszakos, félelmetes vagy felnőttes egy adott cím. Júniustól azonban valami lényeges változik.
Az NMHH nemrég megjelent kutatása kíméletlen őszinteséggel mutatja meg, hogyan költöztek be a kijelzők a magyar családok legintimebb tereibe. Mutatjuk a legfontosabb számokat.
Egy kilencéves amerikai fiú súlyos égési sérülésekkel került kórházba, miután mikróba tett egy népszerű, zselés stresszlabdát. A közösségi médiában terjedő videók szerint a játék melegítve puhább és jobb állagú lesz. A valóságban felrobbant.
Sokat számít, hogyan reagálsz egy szülői felügyeleti értesítésre. Digitális neveléssel foglalkozó szakemberek egybehangzóan mondják: a szülői kontroll akkor működik igazán, ha nem félelmet, hanem beszélgetést indít el.
A Grok nevű mesterséges intelligencia körül kirobbant botrány rávilágít: ma már bárkiről készülhet beleegyezés nélküli hamis intim kép. Megmutatjuk, mit jelent ez a gyerekek digitális biztonsága szempontjából.
A gyereknevelés a digitális korban nem könnyű feladat. Az UNICEF tippjeivel igyekszünk most mi is segíteni benne.
Az első telefon sok családban fordulópont: egyszerre jelent szabadságot, felelősséget és újfajta kapcsolatot. A készülék azonban nem csupán eszköz, hanem kapu is egy olyan világ felé, amelyben a gyerekeknek iránymutatásra, biztonsági korlátokra és szülői jelenlétre van szükségük.
A Fortnite nem egyszerű játék, hanem folyamatosan alakuló virtuális világ, ahol minden szezon új célokat, jutalmakat és kihívásokat hoz. A Battle Pass ennek a szíve, amely apró sikerélményekkel tartja mozgásban a gyerekeket és próbára teszi a szülői tudatosságunkat is.
A Meta új szintre emeli a szülői felügyeletet az Instagramon: hamarosan teljesen letiltható lesz, hogy a tinédzserek mesterséges intelligencia-chatbotokkal beszélgessenek. Ennek jó oka van.
A TikTok algoritmusa pornográf és erősen szexualizált tartalmakat is ajánl gyerekeknek szánt fiókoknak – derül ki egy emberi jogi szervezet új kutatásából.
Új korszak kezdődik a közösségi médiában: a Facebook és a Messenger minden tinédzser felhasználóját kötelezően átállítják a szülői felügyelettel és biztonsági korlátozásokkal kiegészített fióktípusra.
Az OpenAI új korszakot nyit a ChatGPT történetében: a tinédzserek védelme érdekében életkor-alapú korlátozásokat vezet be, és bizonyos esetekben személyi igazolvány feltöltését is kérheti a felhasználóktól.
Egy amerikai tinédzser öngyilkossága után az OpenAI szülői felügyeleti funkciót vezet be a ChatGPT-ben. A vállalat 120 napos programban ígéri a fiatalok védelmét, szakértők bevonásával próbálja újragondolni, hogyan reagáljon a mesterséges intelligencia a legérzékenyebb helyzetekben.