Új oktatási és MI-stratégia készül - mit tudunk eddig Lannert Judit ígéretéről?

Mit kezdjen az iskola a közösségi médiával és a mesterséges intelligenciával? Erre akar választ adni a kormány, de a konkrét szabályokra még várni kell: az MI-stratégiát hamarosan társadalmi egyeztetésre bocsátják, az új alaptantervet pedig csak kipróbálás után vezetnék be.

Új oktatási és MI-stratégia készül - mit tudunk eddig Lannert Judit ígéretéről?

Nincs most elég időd?

  • Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter szerdán bejelentette, hogy év végére elkészül a magyar oktatás stratégiája, benne egy külön oktatási és képzési MI-stratégiával.
  • Az MI-stratégia tervezete hamarosan társadalmi egyeztetésre kerül. A tartalma még nem ismert, kész szabályokról tehát egyelőre nincs szó.
  • Új nemzeti alaptanterv is készül, de csak kipróbálás után vezetik be. A miniszter egy héttel korábban nagyjából másfél éves távlatot említett.
  • A háttérben a szeptember elején közzétett PISA-eredmények állnak: a magyar diákok szövegértésből és matematikából minden eddiginél gyengébben teljesítettek.
  • A PISA most először azt is vizsgálta, hogyan használják a diákok az MI-t. Az adatok árnyaltak: nem az számít, hogy használja-e a gyerek, hanem az, hogy mire és mennyit.
  • A cikk végén összeszedtük, mit tehetsz szülőként már most otthon, hogy segítsd a felelős és tudatos MI-használatot.

SEGÍTS NEKÜNK, HOGY SEGÍTHESSÜNK!

A Képernyőidő ingyenes, de nem ingyen készül. Segítsd munkánkat egy tetszőleges adománnyal, hogy minél több tartalom születhessen.

  • Számlaszám: 12100011-19129370
  • Név: LogIn Digitális Edukáció Egyesület

A tárgy mezőbe írd be, hogy adomány. Köszönjük segítséged, igyekszünk megszolgálni.

A mesterséges intelligencia már napi szinten jelen van a magyar diákok és tanárok mindennapjaiban, gyökeresen megváltoztatva az órai felkészülést, a házi feladatok elkészítését és az értékelési rendszereket. Miközben a hazai iskolák egy része még a szigorú korlátozásokkal és a plágium kérdésével küzd, más intézményekben már a személyre szabott tanítás kulcsát látják benne. Az oktatási rendszer most történetének egyik legnagyobb technológiai és módszertani kihívásával néz szembe:

vajon sikerül-e a digitalizációt a tanulás szolgálatába állítani, vagy a mesterséges intelligencia végleg zárójelbe teszi a hagyományos pedagógiai eszközöket?

Lannert Judit, az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium vezetője szerdán egy Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy a kormány is erre koncentrál többek között az új NAT kapcsán.

Papilonia Lepkevilág Papilonia Lepkevilág Hirdetés

Mit jelentett be pontosan a miniszter?

A bejegyzés nagy része az iskolák irányításáról szólt. Lannert Judit felsorolta az eddigi lépéseket:

  • az igazgatók és a nevelőtestületek jogköreinek bővítését,
  • a pedagógusok sztrájkjogának visszaadását,
  • a tanári teljesítményértékelés felfüggesztését
  • és a rászoruló családoknak járó 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást.

Ezek mellett jött a szülők szempontjából legérdekesebb rész, a gyerekeket körülvevő digitális környezet.

A miniszter szerint a közösségi média kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. Az MI-ről azt írta, hogy átgondolatlan használata elveheti a gyerektől az önálló gondolkodás és a gyakorlás lehetőségét, különösen akkor,

„ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását”.

A digitális világot „lehetőség és veszély” címszavakkal tette pontosan abba a sarokba, ahol eddig is volt a legtöbb család életében. Ezzel együtt az év végére elkészülő oktatási stratégia része lesz Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, amelynek a társadalmi egyeztetése hamarosan megkezdődik.

Mik voltak az előzmények?

A szerdai bejegyzés egy sűrű hónap végére érkezett. Az előzmények röviden:

  • A tárca Vissza a jövőbe munkacímmel kezdett dolgozni az oktatási stratégián. A koncepció a digitalizációtól a tantervi reformokig sok területet érint.
  • Szeptember 8.: az OECD nyilvánosságra hozta a PISA 2025 eredményeit. A magyar diákok szövegértésből és matematikából a mérés történetének leggyengébb eredményét érték el.

🧠 Miről is van szó pontosan?

OECD: A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Organisation for Economic Co-operation and Development) olyan nemzetközi kezdeményezés, amely gazdasági, társadalmi és oktatási adatokat gyűjt, országokat hasonlít össze, és ezek alapján szakpolitikai elemzéseket, ajánlásokat készít. Magyarország 1996 óta tagja az OECD-nek. Az oktatás területén az egyik legismertebb programja a PISA-felmérés.

PISA: Az OECD nemzetközi tanulói teljesítménymérése, amely azt vizsgálja, hogy a 15 éves diákok mennyire tudják a megszerzett tudásukat és készségeiket valódi élethelyzetekben használni. A három alapvető terület a szövegértés, a matematika és a természettudomány, ezek mellett ciklusonként további készségeket is mérnek. A PISA eredményei lehetővé teszik, hogy a részt vevő országok és gazdaságok oktatási rendszerének teljesítményét nemzetközi összehasonlításban vizsgálják.

  • Szeptember 16.: Lannert Judit a Kossuth rádióban a közösségi média hatásairól beszélt, és jelezte, hogy nagyjából másfél év múlva jöhet az új Nemzeti alaptanterv.
  • Szeptember 17.: az Európai Bizottság bemutatta az EU KIDS Act javaslatát, amely a közösségi média mellett az MI-chatbotokat is szabályozná kiskorúak esetében.
  • Szeptember 23.: megjelent a miniszteri bejegyzés az oktatási és az MI-stratégiáról.

A PISA-teszt lehangoló eredményeket hozott

A 2025-ös mérésen szövegértésből a magyar átlag 452 pont lett, az OECD-országok 461 pontos átlagával szemben. Velkey Kristóf, az Oktatási Hivatal Köznevelési Elemzési Főosztályának vezetője szerint ez a különbség már statisztikailag is jelentős. A romlás gyors volt:

2022 óta 21 ponttal esett a magyar szövegértési eredmény.

Matematikából 459, természettudományból 480 pont született, és ez a két eredmény nagyjából megfelel az OECD-átlagnak.

Ezzel együtt fontos kiemelni, hogy a magyar statisztikai gyengülés nem egyedi eset. A nemzetközi eredmények a mérések 2000-es kezdete óta most a legalacsonyabbak mindhárom területen.

Lannert Judit múlt heti rádióinterjújában úgy fogalmazott, hogy a közösségi média „lebutítja” a középosztály gyerekeit is, és ezt azzal indokolta, hogy világszerte a legjobb hátterű diákok körében romlottak leginkább az eredmények. A romlás okáról azt mondta, hogy szerinte is a közösségi média túlburjánzása és a megváltozott olvasási szokások állnak mögötte.

Ez a miniszter értelmezése. A PISA megmutatja, hogy romlott a teljesítmény, és azt is, milyen szokásokkal jár együtt. Azt viszont egymagában nem tudja bizonyítani, mi okozta a romlást, mert ugyanebben az időszakban sok más is változhatott a gyerekek életében és az iskolákban egyarát, és az is beszédes eredmény, hogy a szülők már kevesebbet beszélgetnek gyermekükkel otthon az iskoláról és az ottani élményekről.

Kiddos Kiddos Hirdetés

A PISA most először az MI-ről is kérdezett

A friss PISA-eredmények különösen fontos hátteret adnak a készülő oktatási és képzési MI-stratégiához. A magyar 15 évesek 37 százaléka már legalább hetente használ MI-chatbotot tanulási segítségként,

  • 25 százalék új témák előzetes feltérképezésére,
  • ugyanennyien szövegek összefoglalására,
  • 29 százalék pedig írásbeli feladatok elkészítéséhez is igénybe veszi ezeket az eszközöket.

A magyar diákok 61 százaléka arról is beszámolt, hogy az iskolában legalább alkalmanként foglalkoznak az MI által előállított információ minőségének értékelésével.

A PISA közben arra is rámutat, hogy nagyon eltérő eredmények kapcsolódnak az MI különböző felhasználási módjaihoz. OECD-átlagban a szövegösszefoglalásra, kutatásra vagy fogalmazás elkészítésére MI-t használó diákok természettudományból mintegy 20 ponttal gyengébben teljesítettek a nem használóknál. A tanulás általános támogatására hetente MI-t használók viszont nagyjából a nem használókkal azonos eredményt értek el. Azoknál a tanulóknál pedig, akik az iskolában azt is gyakorolják, hogyan kell az MI által adott információ minőségét megítélni, a rendszeres használathoz valamivel jobb teljesítmény társult. Az OECD hangsúlyozza, hogy ezek az adatok összefüggéseket mutatnak,

és nem bizonyítják, hogy önmagában az MI használata okozza a jobb vagy rosszabb eredményt.

Ez közvetlenül kapcsolódik Lannert Judit mostani bejelentéséhez: a miniszter szerint a készülő „Vissza a jövőbe” oktatási stratégia része lesz Magyarország külön oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, amelynek társadalmi egyeztetését hamarosan megkezdik. A PISA 2025 így már a tervezés kezdetén adatot ad arról, milyen széles körben használják a magyar diákok az MI-t, és milyen különbségek látszanak az egyes használati módok mellett.

Egyelőre nem tudjuk, lesz-e országos elvárás az MI házi feladatban való használatára, hogyan változik az értékelés, mit kapnak ehhez a tanárok, és hogyan védik a diákok adatait, ha az iskola MI-eszközöket használ. A társadalmi egyeztetés dátumát sem közölték.

Ráadásul a stratégiának egy már létező uniós kötelezettséghez is illeszkednie kell. Az uniós MI-rendelet 2025 februárja óta elvárja, hogy az MI-rendszereket alkalmazó szervezetek gondoskodjanak munkatársaik megfelelő MI-jártasságáról, ami még ismeretlen kihívást jelent majd a pedagógusok számára is.

Új NAT, de nem kapkodva

Az MI-stratégia mellett új Nemzeti alaptanterv is készül. A miniszter szerint az új tanterv „nem attól nemzeti, hogy ráírjuk”, és csak alapos előkészítés és kipróbálás után vezetik be.

🧠 Miről is van szó pontosan?

Nemzeti alaptanterv (NAT): A köznevelés legfelső szintű tartalmi szabályozója. Azt rögzíti, milyen tudást, készségeket és értékeket kell az iskoláknak átadniuk. Erre épülnek a kerettantervek, azokra pedig az egyes iskolák helyi tantervei. A jelenleg érvényes változat 2020-ban jelent meg, és azóta fokozatosan, felmenő rendszerben vezették be. 

A PISA-eredmények fényében talán ennél is kézzelfoghatóbb a bejelentés harmadik eleme, az átfogó szövegértés-fejlesztési program. Ez a nehézségek korai felismerésére és a célzott segítségre épít, és az iskolák módszertani támogatást, valamint szakmai mozgásteret kapnak ahhoz, hogy a fejlesztést a saját diákjaik igényeihez igazítsák. A miniszter a rádióinterjúban arról is beszélt, hogy a szövegértés tanítása ma túl korán, az alsó tagozat végén lezárul, pedig később is szükség lenne rá, akár matematika- vagy fizikaórán.

Ha többet akarsz tudni, kövess minket Facebookon, Instagramon és Viberen is!

Európában is most dől el, mit tanuljanak a gyerekek az MI-ről

A magyar stratégia egy éppen formálódó európai keretbe illeszkedik majd valamilyen formában. Az Európai Bizottság és az OECD június 18-án mutatta be a végleges MI-műveltségi keretrendszert az általános és középiskolák számára, amelyhez több mint száz ország kétezernél is több szakembere küldött visszajelzést. A keretrendszer négy területre épül: hogyan kell kapcsolatba lépni az MI-vel, alkotni vele, kezelni és alakítani. Tantermi ötleteket is tartalmaz, így kész kiindulópont lehet egy hazai stratégiához.

Közben a szolgáltatók oldalán is készül a szabályozás. A szeptember 17-én bemutatott EU KIDS Act javaslat szerint az MI-társakat és a chatbotokat kiskorúaknál alapból ki kellene kapcsolni, és nem utánozhatnának olyan emberi kapcsolatot, amely érzelmi függőséget épít. A javaslatot előkészítő uniós szakértői panelt Maria Melchior, a francia INSERM kutatási igazgatója és Jörg M. Fegert, az ulmi egyetemi klinika gyermek- és ifjúságpszichiátriai osztályának vezetője irányította. Itt is azt ajánlották a szakemberek, hogy az MI-műveltség a digitális oktatás szerves része legyen.

Ha mindkettő megvalósul, két irányból érkezik a változás. Az EU a platformoktól várná el, hogy biztonságosabbak legyenek a gyerekek számára, a hazai stratégiának pedig az lesz a dolga, hogy a gyerekek értsék és jól használják ezeket az eszközöket. Ez pedig már számíthat valamit a hétköznapokban is, igaz, nem pár hét alatt érezzük majd a változást, könnyen lehet, hogy éveket is várnunk kell rá. Pont ezért fontos, hogy családon belül már most induljon az edukáció.

Mit tehetnek a szülők, amíg a stratégia elkészül?

  • Kérdezzük meg, mi a szabály most az iskolában. A fogadóórán vagy a szülői értekezleten érdemes rákérdezni, hogy az adott tanár mit enged a házi feladatnál, és kell-e jelezni, ha a gyerek MI-t használt.
  • Ha a gyerek MI-vel dolgozott, kérjük meg, hogy a képernyő nélkül, a saját szavaival mondja el a megoldást. Hamar kiderül, hogy megértette-e, vagy csak átmásolta. A tanulást segítő mesterségesintelligencia-használat más, mint a feladat kiszervezése. 
  • Az összefoglalót ne a gép írja. A PISA-ban az összefoglalók gépre bízásánál volt a legnagyobb a különbség. Ha a gyerek olvasmányt dolgoz fel, érdemes arra bátorítani, hogy először ő maga foglalja össze, és csak utána vesse össze a gép változatával.
  • Az olvasás és a beszélgetés a szülő terepe. A miniszter a rádióban arról beszélt, hogy kicsi kortól sokat kell beszélgetni a gyerekkel, és hogy a gyerekek a szülők mintáját követik. Egy közös esti olvasás vagy egy telefon nélküli vacsora többet ér minden szabálynál és tiltásnál. Sokszor ugyanis a digitális élet éppen a személyes kapcsolatok hiányát pótolja, ezért a felelősség közös.
  • Szóljunk hozzá a tervezethez. Ha elindul az MI-stratégia társadalmi egyeztetése, érdemes élni a lehetőséggel, egyénileg vagy a szülői szervezeteken keresztül.

Az irány tehát már látható, a részletek viszont még hiányoznak. A szerdai bejelentés inkább ígéret, mint szabálykönyv, és a következő hónapokban derül ki, mi lesz belőle a tanteremben. Addig is a legtöbbet otthon tehetjük, azzal, hogy nem azt kérdezzük a gyerektől, használta-e a gépet, hanem azt, mit tanult közben.

LogIn támogatás LogIn támogatás Hirdetés