A mesterséges intelligencia, a technológia és a munka világa gyorsan alakul. Október 7-én a KMO ingyenes Szülők Akadémiáján arról beszélgetünk, milyen készségekre lehet szükségük a gyerekeknek, és hogyan segíthet ebben a szülő.

Mit érdemes ma megtanulnia egy gyereknek ahhoz, hogy tíz vagy húsz év múlva is boldoguljon? Erre egyre nehezebb kész tantárgyi listával válaszolni. A KMO következő Szülők Akadémiája előadása ezért a tanulás módjára és azokra a képességekre helyezi a hangsúlyt, amelyek egy változó környezetben is használhatók.
A jövő kompetenciái: Mit és hogyan tanuljon a gyermekem ebben a változó világban? című esten szó lesz a tanulás támogatásáról, a problémamegoldásról, a kreativitás fejlesztéséről és az alkalmazkodóképességről. A Képernyőidő is ott lesz, az est két előadója

A legtöbb szülő ma már érzi, hogy a gyerekének egészen más világban kell majd boldogulnia, mint amelyre minket felkészítettek. A mesterséges intelligencia néhány év alatt átírta, hogyan tanulunk, dolgozunk és keresünk információt, miközben azt még senki nem tudja pontosan, milyen szakmák és feladatok várják a mostani iskolásokat. A beszélgetés ezért abból indul ki, ami ennél biztosabb: milyen készségeket érdemes ma erősíteni egy gyerekben ahhoz, hogy később magabiztosan tudjon alkalmazkodni, kérdezni, dönteni és eligazodni az új helyzetekben.