A vakáció alatt több idő jut játékra, miközben eltűnik az iskolai napirend. A családi megállapodásnak a játékidő mellett az alvásról, a költésről, az online beszélgetésekről és a személyes adatokról is szólnia kell. Segítünk felépíteni a tervet.

A Képernyőidő ingyenes, de nem ingyen készül. Segítsd munkánkat egy tetszőleges adománnyal, hogy minél több tartalom születhessen.
A tárgy mezőbe írd be, hogy adomány. Köszönjük segítséged, igyekszünk megszolgálni.
A nyári szünetben nehezebb tartani az év közben működő szabályokat. Nincs iskola, eltűnik a megszokott napirend, a szülők jelentős része közben ugyanúgy dolgozik, a gyerekeknek pedig hirtelen rengeteg szabadidejük lesz. Ilyenkor belefér, hogy több legyen a képernyőidő, és nem kell minden hosszabb játékból családi konfliktust csinálni.
A videójáték eleve nem kerülendő időtöltés, felesleges démonizálni és rettegni attól, hogy időszakosan többet van bekapcsolva a PC, konzol vagy a táblagép.
Lehet közös program a barátokkal, adhat versenyélményt, sikerélményt, és próbára teheti az együttműködést vagy a kitartást is. Az számít, hogy a játék hogyan illeszkedik a nap egészébe: marad-e hely minden másnak, amire a gyereknek szüksége van.
A nyári szabályok kialakításához a Magyar E-sport Szövetség szakembereivel gondoltuk végig a legfontosabb szempontokat. A profi játékosok világában ugyanis a játék már edzés, a verseny pedig komoly teljesítményhelyzet, mégsem tűnhet el mellőle a napirend, a sport, a pihenés és a tudatos felkészülés. Ha valaki hivatásszerűen játszik, annak is rutinokra van szüksége – egy vakációzó gyereknek pedig különösen sokat segít néhány előre megbeszélt, követhető keret.
Ugyanaz a szabály nem működik egy esős otthoni napon, a nagyszülőknél töltött héten és egy családi nyaraláson. A napi játékidő változhat, néhány biztos pontot viszont érdemes megtartani: az alvás idejét, a közös étkezéseket, a mozgást, a családi programokat és az otthoni feladatokat.
Ha ezeknek megvan a helyük, a videójáték is könnyebben beilleszthető a napba. Egy hosszabb délutáni játék beleférhet, ha a gyerek előtte elvégezte, amit megbeszéltünk, és utána sem hajnalig ül a gép előtt. A szabály így nem egyetlen óraszámot véd, hanem a nap egyensúlyát. A HUNESZ tudatos videójáték-használatról szóló programja szintén a játékidő szabályozását és a más tevékenységekkel kialakított egyensúlyt emeli ki.
Az időkeret meghatározásánál azt is érdemes megnézni, mivel játszik a gyerek.
Egy rövid pályákból álló játékot könnyebb abbahagyni, mint egy harminc-negyven perces online mérkőzést. Ha este kilenckor már nem fér bele egy új meccs, ezt fél kilenckor kell jelezni. A gyerek így be tudja fejezni a játékot, a csapattársai sem maradnak hoppon, és kisebb eséllyel lesz a kikapcsolásból konfliktus.
Ha a gyerek rendszeresen kialvatlan, minden más programot elutasít, vagy a játék befejezése szinte mindig indulatos jelenettel jár, a keretünk nem működik jól. Ha a hosszabb játék mellett alszik, mozog, találkozik másokkal és részt vesz a családi életben, nincs különösebb értelme kizárólag azért szigorítani, mert vakáció alatt magasabb lett a képernyőidő, és arról azt gondoljuk, hogy rossz. Ha valamilyen ritmus és rendszer övezi, akkor nem az.
Sok szülő úgy próbál szabályt alkotni egy játékhoz, hogy legfeljebb a címét ismeri. A gyerek közben pontosan tudja, mennyi ideig tart egy meccs, kikkel beszélget, mit lehet megvásárolni, és mi történik, ha félúton kilép. Ebből az információs különbségből könnyen lesz olyan vita, amelyben mindkét fél a saját világából érvel.
Kérjük meg a gyereket, hogy tíz percben mutassa meg a két legtöbbet használt játékát.
A gyerek lehet az idegenvezető, a szülő pedig végre valós képet kap arról, milyen térben tölti a szabadidejét. A PEGI korhatárbesorolás mögött álló szakértők is a játékokról folytatott rendszeres beszélgetést és lehetőség szerint a közös játékot ajánlják. Így a családi szabályok a ténylegesen használt felülethez igazodhatnak.
A legtöbb konzol, telefon és nagyobb játékplatform képes korlátozni a játékidőt, a költést, az online kommunikációt és a korhatár alapján elérhető tartalmakat. Ezek a funkciók akkor használhatók igazán, ha a gyerek külön gyermekfiókot kap, a szülői profil pedig jelszóval vagy PIN-kóddal védett marad.
A nyár eleji ellenőrzéshez nem kell informatikusnak lenni. Néhány beállítást érdemes végignézni:
Kétlépcsős azonosítás: Belépéskor a jelszó mellett egy második igazolást is kér a rendszer, például egy alkalmazásban megjelenő kódot, értesítés jóváhagyását vagy biztonsági kulcsot. Így a jelszó megszerzése önmagában még nem elég a fiók átvételéhez. A belépési és megerősítő kódot senkinek nem szabad elküldeni.
A technikai korlátozás nem helyettesíti a megbeszélt szabályokat. Egy időzár megállíthatja a játékot este kilenckor, azt viszont nem magyarázza el, miért fontos az alvás, vagy miért kell szólni egy fenyegető üzenetről. A beállítás a családi megállapodást tartja meg akkor is, amikor a szülő dolgozik, a gyerek pedig otthon játszik.
A PEGI 3, 7, 12, 16 és 18 a játék tartalmának ajánlott alsó korhatárát jelzi. A szám nem a nehézséget mutatja: egy PEGI 3-as játék lehet bonyolult, miközben nem tartalmaz kisgyerekeknek ártalmas jeleneteket. A korhatár mellett külön ikonok figyelmeztetnek többek között az erőszakra, a durva beszédre, a félelemkeltő tartalomra, a szerencsejátékra és a játékon belüli vásárlásra.
A rendszer 2026 júniusától az újonnan benyújtott játékok működését is szigorúbban vizsgálja. A fizetős, véletlenszerű jutalmak alapértelmezés szerint PEGI 16-os besorolással járnak. Az időben vagy mennyiségben korlátozott ajánlatok PEGI 12-t, a napi visszatérést jutalmazó feladatok legalább PEGI 7-et jelentenek mostantól. A tiltási és jelentési lehetőség nélküli, teljesen korlátozatlan kommunikáció PEGI 18-as besoroláshoz vezethet.
Ez fontos változás, mert két azonos korhatárú játék egészen más élményt adhat. Az egyik egyedül játszható történetalapú élmény vagy horrorjáték, a másik folyamatosan új ajánlatokat mutat, idegenekkel köt össze, és minden nap jutalmat ígér a visszatérésért, pedig teljesen veszélytelennek tűnik első látásra. Játékválasztáskor ezért a PEGI-szám mellett a tartalmi ikonokat, a kommunikációt és a vásárlási rendszert is nézzük meg.
Az ingyen letölthető játékok gyakran virtuális ruhákat, karaktereket, fegyverfestéseket, szezonbérleteket vagy gyorsabb fejlődést kínálnak. Ezek között lehet teljesen ártalmatlan vásárlás is, de a sok kisebb összeg és az állandó ajánlatok könnyen követhetetlenné teszik a költést.
A virtuális pénz tovább nehezíti az eligazodást. A gyerek nem forintban megadott összeget lát, hanem Robuxot, V-Bucksot, kristályt vagy érmét. Egy maradék virtuális egyenleg újabb feltöltésre csábíthat, az időszakos ajánlat pedig azt sugallhatja, hogy azonnal dönteni kell a mikrotranzakciót illetően.
Mikrotranzakció: a játékon belül valódi pénzért megvásárolható digitális tartalom. Lehet virtuális pénz, új karakter, kinézet, pálya, előfizetés, gyorsabb fejlődés vagy véletlenszerű jutalom.
A havi keret lehet előre feltöltött egyenleg vagy meghatározott összeg, de a vásárláshoz minden esetben maradjon szükséges a szülő jóváhagyása. A mentett bankkártya eltávolítása néhány másodperces kényelmetlenséget okoz, cserébe egy félrenyomásból vagy megszerzett fiókból sem lesz azonnal komolyabb költés.
A játékosokat célzó csalások ritka tárgyat, olcsó virtuális pénzt, ajándékkártyát vagy különleges hozzáférést ígérnek. A következő lépés rendszerint egy külső oldal, egy ismeretlen program telepítése, a belépési adatok elkérése vagy valamilyen előre fizetés. A HUNESZ ESTB+ anyaga külön foglalkozik ezekkel a játékosokra szabott átverésekkel, érdemes elolvasni alaposan ezt a cikket.
Ezt érdemes konkrétan így, pontokra egyszerűsítve elmondani a gyereknek. Az általános „vigyázz az interneten” kevés segítséget ad, amikor valaki éppen egy ritka tárgyat kínál, és azt állítja, hogy az ajánlat csak öt percig él.
A közös játék a barátságok fontos része lehet. Nyáron különösen sokat jelenthet annak a gyereknek, akinek az osztálytársai szétszóródtak, vagy aki nehezebben jut el személyes programokra.
Ugyanebben a hangcsatornában azonban olyan játékosok is megjelenhetnek, akiket kizárólag az internetről ismer.
Egy hosszabb beszélgetésből észrevétlenül összeállhat, hol lakik a gyerek, melyik iskolába jár, mikor marad egyedül, hová utazik a család, vagy melyik közösségi profil tartozik hozzá.
Az online ismeretség önmagában nem tesz valakit veszélyessé. Más bizalmi szintet jelent, mint egy osztálytárs, egy rokon vagy egy csapattárs a sportegyesületből. Ezt a különbséget egy gyereknek még nehéz lehet egyedül felmérnie, segítsünk neki beállítani a szinteket.
Ha a gyereket sértegetik, fenyegetik vagy zsarolják online, ha idegen személyes adatot vagy képet kér tőle, ha gyanús linkre kattintott, megadta a belépési adatait, elveszítette a hozzáférést a fiókjához, vagy engedély nélkül költött a játékban, akkor azt nevezhetjük bajnak.
De fontos, hogy akkor is szóljon, ha még nem tudja, történt-e valódi kár.
Egy furcsa üzenetet vagy gyanús ajánlatot könnyebb időben ellenőrizni, mint később visszaszerezni egy fiókot vagy megállítani a további terheléseket.
És mit tegyünk ilyenkor?
A gyerek annál gyorsabban fog szólni, minél kevésbé fél a segítségkérés első következményétől. Ha arra számít, hogy azonnal elveszik tőle a telefont vagy a konzolt, megpróbálhatja egyedül eltüntetni a nyomokat. Ezzel egy csaló vagy zaklató több időt kap.
A hibát később meg lehet beszélni, és lehet következménye is. A sorrend számít: először segítség és kárenyhítés, utána közös tanulság. Ezt érdemes még a baj előtt kimondani:
„Ha elrontottál valamit, akkor is szólj. Biztonságban vagy, megoldjuk.”
A mondatokat érdemes a gyerekkel együtt véglegesíteni, és olyan helyre tenni, ahol mindenki látja őket. A HUNESZ Szülők Akadémiája a biztonsági kockázatok mellett a korosztályhoz illő játékválasztással, az időbeosztással és a tudatos szülői jelenléttel is foglalkozik, így kapsz segítséget a tudatos tervezéshez.
Nem kell úgy tenni, mintha a vakáció alatt ugyanaz a rend működhetne, mint egy keddi tanítási napon. Nem működhet. Néhány kiszámítható határ, egy jól beállított fiók és a játék iránti őszinte érdeklődés többet ér a feleslegesen túlaggódott szabályrendszereknél, nem attól lesz hatásos valami, hogy konzekvensen szigorú, hanem hogy képesek vagyunk mind közös ügyként kezelni a családban, és a célját is érti mindenki.