A gyerek, aki nem tud nyugton ülni – hiperaktivitás vagy a test üzenete?

2026.01.31. 06:33 Képernyőidő

A gyerek játék vagy tanulás közben a széken hintázik, lecsúszik, térdel, majd fél pillanat múlva már oldalt dől? Gyakran félreértelmezzük ezeket a jeleket, szakértői segítséggel jártunk utána a jelenségnek.

A gyerek, aki nem tud nyugton ülni – hiperaktivitás vagy a test üzenete?

Nincs most elég időd?

Sok gyerek nem rosszalkodik, csak a teste keres stabil helyzetet.
A fészkelődés gyakran a fejlődő testérzékelés természetes jele.
Az ülés kényelmetlensége könnyen tűnhet figyelemzavarnak vagy hiperaktivitásnak.
Szülőként a mozgás engedése és a környezet finom hangolása segíti leginkább a gyereket.
Ezt a cikket a MozgásKlinika támogatásával készítettük el, szakértőik segítséget tudnak nyújtani a gyerekeknek is mozgás- és tartáspanaszok esetén.

Szabad szemmel is látszik, hogy a gyerek teste nem találja a helyét, mégis könnyű rávágni: „nem tud nyugton ülni, nem figyel”. Pedig a mozdulatok mögött sokszor nem viselkedési zavar áll, hanem egy még alakuló test, amely folyamatos visszajelzést kér önmagáról.

A nyugtalanság sokszor éppen az jelzi, hogy a gyerek teste és idegrendszere még tanulja az ülés művészetét, de lehet annak is a jele, hogy gondok vannak a tartással és ergonómikusan megfelelő ülőhely kellene.

Ha többet akarsz tudni, kövess minket Facebookon és Instagramon!

Amikor a fészkelődés az idegrendszer munkája

A gyerekkor első évtizedének egyik rejtett folyamata a testtérkép lassú, rétegenkénti kialakulása. A gyerekek testérzékelése – az a belső rendszer, amely megmutatja, hol vannak a testrészeik a térben, milyen irányba dőlnek, és miben támaszkodnak – már kisgyermekkorban elkezd kialakulni, de az, hogy huzamosabb ideig, statikus helyzetben (például ülés közben) mennyire tudják ezt használni, nagyon eltérhet iskolás korra is.

Ha a gyerek „nem tud nyugton ülni”, akkor sokszor még nem érzékeli elég pontosan, hogy a teste hol helyezkedik el a térben. Mozgásfejlődés-kutatások kimutatták, hogy a gyerekek proprioceptív rendszere még hosszú ideig „adatokat gyűjt”: a mozgás a rendszer egyik legfontosabb információforrása. Amikor a gyerek hintázik vagy csúszkál, a teste valójában a saját helyzetét próbálja „kalibrálni”. A nyugtalanság tehát a tanulás része.

🧠 Miről is van szó pontosan?

Propriocepció: a testből érkező visszajelzések összessége, amely megmondja, hol vannak a testrészek, milyen irányba mozdul a test, és hogyan lehet stabilan ülni vagy állni.

Az ülés testileg is nehéz feladat

A szék önmagában semleges tárgy, a gyerek számára azonban gyakran kiszámíthatatlan felszín. Ha túl magas, lelóg a láb; ha túl mély, a csípő dől hátra; ha túl puha, a törzsizmok hamar elfáradnak. A biomechanikai vizsgálatok szerint a gyerekek jelentős részének nem is kényelmes fizikai értelemben az ülés, és a test azonnal mozdulattal válaszol.

A nyugtalanság ilyenkor megküzdés. A test folyamatosan jelzi: „így nem jó, máshol kényelmesebb lenne”.

Ezért tűnik annyira jellegzetesnek az a pillanat, amikor a gyerek oldalra dől, a másikat megtámasztja, a harmadikat már féltérden tölti. A mozgás csillapítja a feszülést, a feszülés pedig sokszor észrevétlenül nő napközben.

A tartósan rossz tartás már súlyosabb tüneteket is okozhat, ezért kell szülőként nagyon figyelni erre. A kényelem és a helyes tartás nem luxus, ez főleg idősebb korban válik egyértelművé, ezt Magyarország lesújtó mozgásszervi egészségképe is megerősíti sajnos.

A kényelmetlen ülés figyelmetlenségnek látszik, de nem az

A figyelmetlenségnek tűnő mozdulatok mögött sokszor fiziológiai folyamat van. Kutatások szerint a gyerekek koncentrációja romlik, ha az ülés tartósan kényelmetlen, vagy a bútorok nincsenek az életkorukhoz, testméretükhöz igazítva.

Az izomfáradás, a rossz szék, a billegő pad vagy a túl magas asztal olyan testhelyzetet eredményez, amelyben a figyelem fenntartása komoly erőfeszítés.

És amikor a test fárad, mozdulattal próbál könnyíteni. Ilyenkor a gyerek „elmászik” a székről, hintázik, vagy újra és újra pozíciót vált. A jelenség sokszor összetéveszthető hiperaktivitással, pedig valójában kényszerválasz a fizikai kényelmetlenségre.

A fejlődéspszichológia hangsúlyozza, hogy az izgő-mozgó, nyugtalan viselkedés önmagában még nem jelenti azt, hogy a gyereknek ADHD-ja van.

A tünetek értelmezéséhez mindig a tartósságot, a helyzetek sokféleségét és a mindennapi működésre gyakorolt hatást kell nézni, és kizárólag szakember segítségével dönteni róla. Egyes gyerekeknél a poszturális instabilitás, a gyengébb törzsizomzat és a nem megfelelő ülőfelület hozzájárulhat a nyugtalansághoz.

Mit tehetünk szülőként?

Engedjük a mikromozgást. Láblóbálás, apró ringások, csúszkálás – ezek mind természetes módjai annak, hogy a test korrigáljon. A gyerek ilyenkor nem szétesik, hanem önszabályoz. Ha ez a mozgás nem zavarja a környezetet, nem érdemes tiltani.
Közösségben érdemes olyan megoldásokat keresni (pl. gumipánt a széklábak között, kisebb labda a kézben babrálni), amelyek segítik a gyerek testét mozogni, de nem vonják el a társak figyelmét.
Sok gyerek akkor figyel a legjobban, ha a teste maga találhatja meg a stabil pozíciót: oldalra dőlve, térdelve vagy háttal megtámasztva. Ezek a helyzetek nem rossz szokások, hanem a test optimális működésének keresései.
Tartsunk rövid mozgásszüneteket tanulás, játék közben is. Néhány perc séta, nyújtózkodás vagy vállkörzés átmozgatja a törzsizmokat, és újra stabilitást ad. Számos kutatás szerint a rövid, gyakori mozgásszünetek (1–5 perc) kedvezően hatnak a gyerekek figyelmére és tanulási teljesítményére, különösen hosszabb ülőtevékenységek közben.
Vizsgáljuk meg a szék és az asztal arányait. Ha a láb nem ér le, a gyerek hintázni fog. Ha az asztal túl magas, előre fog csúszni. A fizikai környezet sokszor többet számít, mint a gyerek akarata. Az ergonómiai kérdések minden bútornál kiemelten fontosak, a fiatalok esetében is.
Kérdezzünk, ne csak fegyelmezzünk. „Hol kényelmetlen? Mi segítene abban, hogy jobban tudj figyelni?” Ezek a kérdések a gyereket is bevonják a saját testének megértésébe.