A rendőrség tanulságos történetet osztott meg egy zicsi esetről, ahol egy nyolcéves kislány viselkedése keltett aggodalmat, majd indulatokat és pánikot, főleg az online pletykák miatt. Beszéljünk ennek a pszichológiájáról is.
Őrizetbe vették Owen Cenazandottit és Safine Hamadit annak a 2025 augusztusi livestreamnek az ügyében, amelynek során társuk, Jean Pormanove élő adásban meghalt. A hatóságok a Kick platform szerepét külön eljárásban vizsgálják.
A nézők többsége már nem tudja megkülönböztetni a valódi felvételeket a mesterséges intelligencia által generált videóktól – derül ki egy új kutatásból. A deepfake-ek és az egyre élethűbb MI-videók alapjaiban kérdőjelezik meg a vizuális bizonyítékok hitelességét.
Nincs olyan év, hogy ne röppenne fel a pletyka, hogy hamarosan fizetős lesz a Facebook. Most sem erről van szó, de az biztosnak tűnik, hogy lesz előfizetéses szolgáltatás. Elmondjuk, mit jelent ez.
Sokat számít, hogyan reagálsz egy szülői felügyeleti értesítésre. Digitális neveléssel foglalkozó szakemberek egybehangzóan mondják: a szülői kontroll akkor működik igazán, ha nem félelmet, hanem beszélgetést indít el.
Ahogy a démozinálás sem célravezető, úgy az az álláspont sem, amely kimondja, hogy nagyszabású kutatások nem találtak egyértelmű kapcsolatot a közösségi média használata és a tinédzserek mentális egészségének romlása között, sőt, még hasznos is számukra.
Sokaknál a Gmail postaládája hirtelen kaotikus lett. Reklámlevelek, hírlevelek és közösségi értesítések lepték el azt a helyet, ahol normális esetben az iskolai üzenetek, banki értesítések és családi levelek sorakoznak. Elmagyarázzuk, mi történt és mire kell figyelni.
149 millió felhasználónév és jelszó volt szabadon böngészhető a nyilvános interneten, köztük magánlevelezésekhez, közösségi fiókokhoz, banki szolgáltatásokhoz és streamingplatformokhoz tartozó belépések. Elmondjuk, miről van szó és miért komoly probléma ez.
A brit Center for Countering Digital Hate (CCDH) friss elemzése szerint az Grok meztelen képgeneráló funkciójával átlagosan 41 másodpercenként készült olyan kép, amely fiatalkorúakat érinthetett.
A Rustler középkori díszletek közé helyezi a klasszikus GTA-szerű káoszt, sok erőszakkal, cinikus humorral és egyértelműen felnőtteknek szánt hangvétellel.
Olcsóbb ár, gyorsabb szállítás, végtelen választék – az online piacterek ígérete ismerős. De hamis és veszélyes termékek, hiányos információk, átláthatatlan költségek és sok esetben magára hagyott vásárlók is akadnak bőven, részletes kutatás készült a témában.
A Polgár Juditról készült dokumentumfilm azt vizsgálja, mi történik akkor, ha egy gyerekkor eleve egyetlen cél köré szerveződik, ez pedig szülőként is kifejezetten érdekes téma, főleg minden idők legjobb női sakkozójának történetén keresztül.
2026 elején a közösségi média furcsa irányba fordult, már nem a jövőt élteti, hanem a múltat sírja vissza. A legújabb social trend sajnos nem csak habkönnyű nosztalgia, a jelenkor többrétegű kritikája is.
Nem baj, ha nem tudsz mindent, de döntened akkor is kell. A Hitster Bingo erre épít. Szól a zene, az idő ketyeg, a diszkógömb villog, és a pontozólapon ott marad, amit abban a pillanatban igaznak gondoltunk a zenetörténelemről.
A telefon vagy tablet bámulása vagy de gyakran videójáték közben sem úgy tartjuk a fejünket, nyakunkat, ahogy az egészséges lenne. Milyen mellékhatásai lehetnek ennek és mire kell figyelnünk saját magunk és gyermekünk esetében is?
Egyre több ország jut el ugyanarra a következtetésre: a gyerekek védelmét nem lehet kizárólag a platformokra bízni, jogszabályi kényszerre van szükség.
A ChatGPT Go az ingyenes verziónál több lehetőséget kínál, miközben ára jóval alacsonyabb a Plus-csomagénál. Így a használata már nem elsősorban anyagi, hanem tudatos szülői döntés kérdése.
Az elmúlt két napban számtalan jóakaró mozdult meg a péntek éjjel eltűnt Egressy Mátyás megtalálása érdekében, a történet jól mutatja, mennyit segíthet és árthat a közösségi média ilyenkor. A fiút e cikk megjelenésének pillanatában még keresi a rendőrség.
Az okosórák nemrég még egyszerű fitneszeszközök voltak, de egyre inkább az egészségügyi monitorozás élvonalába törnek: a magas vérnyomás és alvási apnoé észlelése után a vércukorszint-mérés a következő fontos mérföldkő. De még nem értünk el oda.
A Zootropolis 2 nyolcadik mozis hetére hivatalosan is bekerült a minden idők tíz legnagyobb bevételt hozó filmje közé. A globális jegybevétel elérte az 1,67 milliárd dollárt, amivel a film kiszorította a listáról a Jurassic World-öt. Ez a családi rajzfilmek rajongóinak nagyon jó jel.