Nyolc éven át figyelték a gyerekek szokásait - váratlan dolog derült ki a képernyőidőről

2026.08.31. 07:06 Horváth Péter

A több képernyőidő okosabbá teheti a gyereket? Egy nyolcéves finn kutatásban a többet képernyőző fiatalok bizonyos kognitív teszteken jobban teljesítettek. Csakhogy az eredmény nem azt bizonyítja, amire elsőre gondolnánk.

Nyolc éven át figyelték a gyerekek szokásait - váratlan dolog derült ki a képernyőidőről

Nincs most elég időd?

Egy nyolc évig futó finn kutatásban a több képernyőidő bizonyos kognitív teszteken jobb serdülőkori teljesítménnyel járt együtt: a többet képernyőző fiatalok egyes munkamemória-feladatokban gyorsabban reagáltak.
Ez azonban csak összefüggés, nem bizonyíték arra, hogy a képernyőhasználat fejleszti az agyat.
A kutatás egyik nagy korlátja, hogy a „képernyőidő” sokféle tevékenységet mosott össze. Nem derül ki belőle, hogy a gyerekek videójátékkal játszottak, videót néztek, tanultak vagy valami egészen mást csináltak a képernyő előtt.
Az eredmény ezért inkább arra figyelmeztet, hogy a puszta óraszám önmagában kevés lehet a gyerek digitális szokásainak megítéléséhez. Az is számít, milyen tevékenységről van szó, és mit szorít ki a képernyőhasználat a gyerek napjából.
A cikk végén összeszedtük azokat a fontos kérdéseket is, amelyeket érdemes feltenni a saját gyerekünk képernyőidejével kapcsolatban, az óraszám mellett arról is, mit csinál a képernyőn, mi marad el miatta, és hogyan hat rá a használat.

SEGÍTS NEKÜNK, HOGY SEGÍTHESSÜNK!

A Képernyőidő ingyenes, de nem ingyen készül. Segítsd munkánkat egy tetszőleges adománnyal, hogy minél több tartalom születhessen.

Számlaszám: 12100011-19129370
Név: LogIn Digitális Edukáció Egyesület

A tárgy mezőbe írd be, hogy adomány. Köszönjük segítséged, igyekszünk megszolgálni.

Ha ezt a mondatot önmagában kiírnánk bármilyen szülői csoportba, egy perc alatt kommentháború lenne belőle, de már ilyen tálalásban is láttuk az alábbi kutatásról szóló összefoglalót:

A több képernyőidő okosabbá teheti a gyereket...

Jól hangzik, ugye? De mielőtt a mindenki dührohamot kapna, érdemes elolvasni a részleteket, mert nyilván az ördög is ott lakozik. Az a mondat sokkal közelebb áll a valósághoz, hogy a gyerekkoruktól több időt képernyő előtt töltő fiatalok serdülőként bizonyos gondolkodási feladatokban jobban teljesítettek. Pontosan ezt találta egy 2026-ban megjelent finn kutatás. Az eredmény azért különösen érdekes, mert nyolcéves időszakot ölel fel, és a résztvevőket már kisiskolás koruktól vizsgálták.

Hirdetés

A kutatás a Physical Activity and Nutrition in Children, röviden PANIC Study adataiból készült. A nagy vizsgálat Kuopio városában indult:

az első mérések idején a résztvevő gyerekek nagyjából 7–9 évesek voltak,
az eredeti mintában 504 gyerek szerepelt, a most megjelent elemzéshez 260 fiatal adatai álltak rendelkezésre, akik a nyolcéves utánkövetés végén 15–17 évesek voltak,
közülük 124 lány és 136 fiú vett részt az elemzésben,
az átlagéletkoruk 15,8 év volt.

A „nyolcéves követés” azonban nem azt jelenti, hogy a kutatók nyolc éven keresztül folyamatosan figyelték minden egyes gyerek telefonját. Három nagy mérési pont volt: a vizsgálat kezdetén, két évvel később, majd a nyolcadik évben. Ezekből számították ki statisztikai módszerrel, hogy a résztvevőket hosszabb távon mekkora fizikai aktivitás, ülve töltött idő és képernyőidő jellemezte. Ez a különbség fontos. A kutatás erőssége, hogy nem egyetlen délután vagy egyetlen kérdőív alapján hasonlított össze gyerekeket. A képernyőhasználatról ugyanakkor nem készült automatikus napló: a kisebb gyerekek esetében a szülők töltötték ki a kérdőívet, a nyolcéves utánkövetés végén pedig már maguk a kamaszok számoltak be a szokásaikról.

Mit nevezünk képernyőidőnek?

Ha azt mondjuk, hogy egy gyereknek napi három óra a képernyőideje, elsőre nagyon konkrét adatnak tűnik. Csakhogy ebből még szinte semmit nem tudunk arról, mi történt abban a három órában. A kérdőívben is a képernyőidő több, egészen különböző tevékenységből állt össze. Beleszámított a tévé- és videónézés, a számítógép használata és a videójáték, valamint a mobiltelefon és a mobiljáték is. Ez a PANIC kutatásban régóta használt felosztás: a különböző tevékenységekre fordított időt összeadták, így kapták meg az összesített képernyőidőt.

Elsőre ez teljesen logikusnak tűnik. Képernyő az képernyő. Csakhogy egy ilyen összesítésben ugyanabba a kosárba kerülhet egy stratégiai videójáték, egy másfél órás film, egy számítógépen elkészített iskolai feladat és a telefon nyomkodása. A kutatók azt már nem tudták ilyen részletességgel megmondani, hogy a gyerekek pontosan mit csináltak ezekben az órákban. Pedig éppen ezen múlhat rengeteg minden. A tanulmány egyik szerzője, Petri Jalanko is felveti, hogy a gondolkodást, problémamegoldást, kreativitást és tanulást igénylő digitális tevékenységeknek szerepük lehet, de ezt a mostani mérés nem tudta külön tesztelni.

Ez később még fontos lesz, egyelőre viszont nézzük meg, mi történt nyolc év után.

Miben voltak jobbak a többet képernyőző fiatalok?

A résztvevők a teszteknél már kamaszok voltak. A kutatók egy CogState nevű számítógépes tesztsorral vizsgálták többek között a figyelmüket, a tanulási képességüket és a munkamemóriájukat, majd ezekből egy összesített kognitív eredményt is számoltak. A legérdekesebb különbség két munkamemória-feladatnál jelent meg. Az úgynevezett One Back tesztben a képernyőn egymás után megjelenő kártyákról kellett eldönteni, hogy az aktuális lap megegyezik-e az előzővel. A Two Back ennél egy fokkal nehezebb: ott arra kellett emlékezni, mi jelent meg két kártyával korábban.

Hirdetés

A gyerekkoruktól több képernyőidőt felhalmozó fiatalok mindkét feladatban gyorsabban reagáltak, és az összesített kognitív pontszámuk is jobb volt. Ezek az összefüggések akkor is megmaradtak, amikor a kutatók a sok párhuzamos statisztikai vizsgálat miatt szigorúbb ellenőrzést alkalmaztak, illetve további háttértényezőket is figyelembe vettek. Ez azért lényeges, mert a címekben könnyen elveszik a különbség aközött, hogy valaki „okosabb”, vagy hogy bizonyos, jól meghatározott gondolkodási feladatokban gyorsabban teljesít. A finn kutatás az utóbbit mutatta ki. Nem IQ-versenyt rendeztek a sokat és keveset telefonozó gyerekek között.

🧠 Miről is van szó pontosan?

Munkamemória: Az a rövid ideig használható mentális „munkafelület”, amelyben információt tartunk fejben, miközben éppen dolgozunk vele. Ezt használjuk például akkor, amikor fejben számolunk, követünk egy több lépésből álló utasítást, vagy egy mondat végére érve még emlékeznünk kell arra, hogyan kezdődött.

Ez nem ok-okozati bizonyíték

Eddig tényleg úgy hangozhat a történet, mintha a képernyő előtt töltött évek valamilyen mentális edzésként működtek volna. A kutatásból ezt nem lehet kijelenteni, a vizsgálat inkább összefüggést talált.

Azoknak a fiataloknak, akiknek hosszabb távon több volt a képernyőidejük, bizonyos serdülőkori kognitív eredményeik is jobbak voltak.

Abból azonban nem derül ki, hogy a képernyőhasználat hozta-e létre ezt a különbséget. A kutatók sem állítják ezt, sőt kifejezetten további, beavatkozásos vizsgálatokat tartanak szükségesnek az ok-okozati kapcsolatok tisztázására. És ez nem puszta szőrszálhasogatás. Elképzelhető például, hogy bizonyos gondolkodási képességekkel rendelkező gyerekek eleve gyakrabban választanak digitális tevékenységeket. Az is lehet, hogy valamilyen más családi, iskolai vagy életmódbeli tényező hat egyszerre a képernyőhasználatra és a későbbi teljesítményre.

A kutatók igyekeztek ezek közül többet kiszűrni a statisztikai elemzésből. A korábbi kognitív teljesítményt és a szülők iskolázottságát is figyelembe vették, az eredmény mégis megmaradt. Ettől erősebb lesz az összefüggés, de oksági bizonyítékká továbbra sem válik. A részletes CogState-teszteket ráadásul a nyolcéves utánkövetés végén végezték el, így ugyanazzal a tesztsorral nem látjuk, hogyan változott egy-egy gyerek teljesítménye kisiskolás kortól kamaszkorig. Vagyis ha valaki ebből a tanulmányból azt a következtetést vonja le, hogy napi plusz egy óra TikTok majd megtornáztatja a munkamemóriát, már jóval messzebbre jutott (és nem a jó irányba), mint maguk a kutatók.

Ha többet akarsz tudni, kövess minket Facebookon, Instagramon és Viberen is!

Azt nem tudjuk, mi történt a képernyőn

Petri Jalanko, a Jyväskyläi Egyetem kutatója az eredmények kapcsán maga is arra hívta fel a figyelmet, hogy valószínűleg nagyon nem mindegy, mivel töltik a gyerekek a képernyőidejüket. Szerinte érdemes olyan digitális tevékenységeket támogatni, amelyek aktív gondolkodást, problémamegoldást, kreativitást és tanulást igényelnek.

Ez kézenfekvő magyarázat, csak van vele egy apró bökkenő: ezt a mostani kutatás nem vizsgálta.

Nem tudjuk, hogy a jobb eredményeket elérő gyerekek több logikai vagy stratégiai videójátékkal játszottak-e. Nem tudjuk, mennyi időt töltöttek tanulással a számítógépen. Nem tudjuk, milyen videókat néztek, mennyi volt közöttük a közösségi média, vagy mennyire volt aktív és mennyire passzív az eszközhasználatuk. Ezért Jalanko magyarázata jó irány a következő kutatások számára, és megerősíti azt a feltevést is, amiről már többször írunk itt, a Képernyőidőn:

Lehet, hogy túl sokat várunk egyetlen számtól.

A képernyőidő azért szerethető fogalom, mert egyszerű. A telefon összeszámolja, a szülő ránéz, este pedig megkapjuk, hogy aznap két óra negyven perc vagy öt óra tizenkét perc lett a végeredmény.

Csakhogy képzeljünk el két gyereket, akiknek egyformán három óra a napi képernyőidejük. Az egyik fél órát beszélt videóhívásban a nagyszüleivel, készített egy prezentációt, játszott a barátaival egy órát, majd megnézett egy sorozatrészt. A másik három órán keresztül rövid videókat görgetett egymás után. A telefon számára mindkettő három óra. A gyerek szempontjából nagyon nem mindegy a különbség.

Pontosan ez az a probléma, amely egyre erősebben megjelenik a gyerekek digitális médiahasználatával foglalkozó szakmai ajánlásokban is. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia 2026-ban kiadott új állásfoglalása kifejezetten azt írja, hogy a gyerekek mai digitális környezetét nem lehet kizárólag a képernyő előtt eltöltött percekre leszűkíteni. A tévé, a videójáték, a közösségi média, az algoritmikus ajánlórendszerek, az alkalmazások és más interaktív szolgáltatások teljesen különböző élményeket teremtenek.

Ez nem jelenti azt, hogy az óraszám hirtelen érdektelenné vált. Ha a képernyő miatt rendszeresen elmarad az alvás, a mozgás, a tanulás vagy a családdal töltött idő, akkor nagyon is számít, hogy két óráról vagy hatról beszélünk. Az AAP friss ajánlása továbbra is javasolja az időbeli határokat, a képernyőmentes időszakokat, valamint azt, hogy a digitális média ne szorítsa ki a gyerek napjából az alvást, a játékot, az olvasást és a mozgást. Ugyanakkor a tartalom minőségét és a használat körülményeit is központi szempontként kezeli.

A finn eredmény ebből a szempontból azért izgalmas, mert jól megmutatja, milyen hamar elfogy az információnk, ha csak az órát nézzük.

A finnek a mozgás kapcsán is találtak egy furcsa eredményt

Ezt az egész kutatást egyébként nem kizárólag a képernyőidő miatt készítették. A PANIC (Physical Activity and Nutrition in Children) Study nevében is ott van a fizikai aktivitás, és a kutatókat legalább ennyire érdekelte az is, hogyan függ össze a gyerekkortól felhalmozódó mozgás és ülve töltött idő a serdülők gondolkodási teljesítményével. Itt sem olyan eredmény született, amit bármelyik nevelési tanácsadó örömmel tenne ki naplementés háttérre a Facebookon.

A teljes mintában a pulzus- és mozgásérzékelővel mért fizikai aktivitás, illetve ülő idő nem mutatott kapcsolatot a kognitív teljesítménnyel. A lányoknál ugyanakkor a több könnyű intenzitású mozgás jobb munkamemória-pontossággal járt együtt, fiúknál pedig a több irányított fizikai aktivitás kapcsolódott kedvezőbb munkamemória-eredményekhez.

A legfurcsább eredmény az önbevallásos, felügyelet nélkül végzett mozgásnál jelent meg: a több ilyen aktivitás gyengébb munkamemória-pontossággal függött össze. Ez a kapcsolat azonban a szigorúbb statisztikai korrekció után már nem maradt szignifikáns, vagyis különösen óvatosan kell bánni vele. Semmiképpen nem azt jelenti, hogy mostantól jobb a kanapé, mint a bicikli.

A kutatók szerint éppen ezek a látszólag kusza eredmények mutatják, mennyire fontos maga a tevékenység és annak mérési módja. Egy mozgásérzékelő remekül látja, hogy valaki ül vagy mozog. Azt viszont nem tudja, hogy egy csapatedzésen fut, kutyát sétáltat, barátokkal focizik vagy csak elsétál a buszig. A képernyőidővel tulajdonképpen ugyanez történik. Az órát viszonylag könnyű megszámolni. Az órában történt ingereket és azok tényleges hatásait (amelyek túlmutatnak az általános társadalmi vélekedésen) már sokkal nehezebb.

Hirdetés

Mit nézzünk akkor szülőként az óraszám mellett?

A képernyőidő fogalmát ettől még nem kell kidobni. Jó jelzőszám: megmutatja, mikor kezd feltűnően sok idő összegyűlni egy eszközön, és segíthet észrevenni egy megváltozott szokást. Csak önmagában nem mondja el, hogy az a pár óra milyen szerepet játszik a gyerek életében.

Érdemes ezért a napi összesítés mellett néhány másik kérdést is rendszeresen végiggondolni.

Mit csinál a képernyőn? Játszik, alkot, tanul, kommunikál, filmet néz, vagy többnyire egy végtelen hírfolyamot görget? Ugyanannyi idő mögött nagyon különböző tevékenységek lehetnek.
Mit szorít ki a napjából? Megmarad mellette az alvás, a mozgás, az iskola, a családdal és a barátokkal töltött idő? Van más örömszerző tevékenység? Ha valami rendszeresen lemarad miatta, az már jóval fontosabb jelzés lehet az önmagában látott óraszámnál.
Kell közben gondolkodnia? Tervez, döntéseket hoz, problémát old meg, alkot vagy másokkal működik együtt? A finn kutatók szerint éppen az ilyen aktív digitális tevékenységeket lenne érdemes sokkal alaposabban vizsgálni.
Mennyire könnyű abbahagynia? Nem mindegy, hogy egy tartalomnak természetes vége van, vagy az alkalmazás automatikusan indítja a következő videót, végtelen görgetést kínál, értesítésekkel hívja vissza és kiszámíthatatlan jutalmakkal próbálja fenntartani a figyelmet. Ezeket a megoldásokat a gyermekgyógyászati ajánlás is külön kezeli.
Milyen állapotban van utána? Van kedve máshoz is, könnyen vált tevékenységet, rendben alszik, vagy rendszeresen fáradt, ingerült és nehezen szakad el a képernyőtől? A napi statisztika ezt nem fogja megmutatni.

A nyolcéves finn kutatás tehát valóban hozott egy olyan eredményt, amelyre érdemes felkapni a fejünket. A több képernyőidőt felhalmozó gyerekek serdülőkorban bizonyos munkamemória-feladatokban gyorsabban teljesítettek, és az összesített kognitív eredményük is jobb volt. Arra azonban nincs bizonyíték, hogy ezt maga a képernyőidő okozta. Talán ennél is érdekesebb, hogy a tanulmány akaratlanul megmutatta a „képernyőidő” szó egyik legnagyobb gyengeségét. Ha egyetlen számban képesek vagyunk kifejeztni egy teljes délután digitális történéseit, hajlamosak vagyunk úgy tenni, mintha ezzel már értenénk is azokat. Kár lenne ezt a hibát elkövetni.