A közösségi média lesz korunk dohányipara? Bíróság előtt a Meta és a Google a függőség kérdése miatt

2026.02.22. 12:22 Képernyőidő

A Meta és a Google ellen indult per azt vizsgálja, mennyire lehetnek a cégek felelősek az addikciós hatásokért, főleg a fiatalok körében. A tét hatalmas, a kérdés pedig sokkal komplexebb, mint gondolnánk.

A közösségi média lesz korunk dohányipara? Bíróság előtt a Meta és a Google a függőség kérdése miatt

A közösségi média és a mentális egészség kapcsolata évek óta a technológiai viták egyik legélesebb frontvonala. Belső vállalati dokumentumok, kongresszusi meghallgatások, szülői mozgalmak és tudományos jelentések rajzolták fel azt a kérdést, amely most először egy esküdtszék előtt kaphat érdemi választ:

vajon a platformok pusztán teret adnak a problémás használatnak, vagy maguk is aktívan alakítják azt?

Az elmúlt években az amerikai tiszti főorvos figyelmeztetést adott ki a fiatalok közösségimédia-használatának mentális egészségi kockázatairól, miközben az Amerikai Pszichológiai Társaság óvatos, de egyértelmű ajánlásokat fogalmazott meg a serdülők védelmében.

SEGÍTS NEKÜNK, HOGY SEGÍTHESSÜNK!

A Képernyőidő ingyenes, de nem ingyen készül. Segítsd munkánkat egy tetszőleges adománnyal, hogy minél több tartalom születhessen.

Számlaszám: 12100011-19129370
Név: LogIn Digitális Edukáció Egyesület

A tárgy mezőbe írd be, hogy adomány. Köszönjük segítséged, igyekszünk megszolgálni.

Ezzel párhuzamosan egyre több per indult a nagy platformok ellen, azzal az állítással, hogy az ajánlórendszerek, a végtelen görgetés és az értesítési mechanizmusok nem semleges eszközök, hanem a figyelem maximalizálására tervezett rendszerek.

Ebben a jogi és társadalmi légkörben kezdődött meg Los Angelesben az a per, amelyben a Facebookot és az Instagramot működtető Meta és a YouTube-ot birtokló Google elleni kereset azt fogalmazta meg, hogy a vállalatok tudtak a fiatal felhasználók sérülékenységéről, mégis olyan logika mentén fejlesztették termékeiket, amely a hosszan tartó használatot ösztönzi. A tét nem csupán egyetlen felperes kártérítése, hanem az is, hogy a közösségi médiát a jövőben hogyan kezeli a jog: mint semleges platformot, vagy mint tervezett, önálló felelősséggel tartozó terméket.

🧠 Miről is van szó pontosan?

Meta Platforms, Inc.: A Meta egy amerikai technológiai vállalat, amely több közösségimédia-platform tulajdonosa, köztük a Facebook, az Instagram és a WhatsApp. Üzleti modellje alapvetően hirdetésalapú: a felhasználók aktivitása, érdeklődése és viselkedése alapján célzott reklámokat értékesít. A vállalat működésének kulcselemei az ajánlórendszerek, amelyek a felhasználói elköteleződés növelésére optimalizálnak.

Google LLC (YouTube): A Google az Alphabet Inc. leányvállalata, amely több digitális szolgáltatást működtet, köztük a YouTube videóplatformot. A YouTube algoritmikus ajánlórendszerrel működik, amely a nézési előzmények és interakciók alapján javasol tartalmakat. A bevétel jelentős része itt is hirdetésekből származik, ezért a felhasználói figyelem és az oldalon töltött idő üzleti szempontból kulcsfontosságú.

Az Egyesült Államok jogrendszere más logika szerint működik, mint az európai: a precedensjog és az esküdtszéki döntések komoly irányt szabhatnak a későbbi ügyeknek, különösen akkor, ha nagy technológiai vállalatokról van szó. Ráadásul a kártérítési összegek és a büntető jellegű kártérítés intézménye is erősebb visszatartó erő lehet. Ezért figyeli a teljes techszektor, mi történik most Kaliforniában:

nem csak egy konkrét ügy, hanem a platformfelelősség jövője forog kockán.

Hirdetés

Miről szól ez a per?

A beadvány középpontjában egy ma húszéves fiatal nő áll, akit a bírósági iratok „K.G.M.” néven azonosítanak. A kereset szerint kilencévesen kezdte használni az Instagramot, majd később a Facebookot és a YouTube-ot is, és azt állítja:

a platformok ajánlórendszerei, a végtelen görgetés és az értesítési mechanizmusok addikciószerű használatba sodorták, ami súlyos mentális egészségi problémákhoz vezetett.

A jogi érvelés lényege nem pusztán az, hogy „túl sok időt töltött online”, hanem az, hogy a vállalatok tudatosan olyan termékdizájnt alkalmaztak, amely a kiskorúak figyelmének maximalizálására épül.

A per eredetileg több nagy platform ellen indult, de a tárgyalás kezdetére a TikTok és a Snap egyezséggel kilépett az ügyből, így most a Meta és a YouTube, illetve annak anyavállalata, a Google maradt a fő alperes.

🧠 Miről is van szó pontosan?

TikTok: A TikTok egy rövid videókra épülő közösségimédia-platform, amelyet a kínai tulajdonú a ByteDance működtet. A felhasználók főként 15–60 másodperces, vertikális videókat fogyasztanak és készítenek, a tartalomterjesztés központi eleme pedig a „For You” ajánlórendszer, amely erősen személyre szabott videófolyamot állít össze a nézési szokások alapján. A platform különösen a fiatal korosztály körében népszerű, és globálisan a leggyorsabban növekvő közösségi szolgáltatások közé tartozik. Bevételi modellje hirdetésekre, szponzorált tartalmakra és e-kereskedelmi integrációkra épül.

Snapchat: Egy amerikai közösségimédia-alkalmazás, amelyet a Snap Inc. működtet, és amely az eltűnő üzenetekre, fotókra és rövid videókra épülő kommunikációs modelljéről vált ismertté. A platform hangsúlyosan a privát, baráti kapcsolattartásra és a különböző fotós és videós vizuális effektek, filterek használatára épít. A tartalom részben algoritmikusan ajánlott „Discover” felületen is megjelenik, de a használat fókusza hagyományosan inkább az egyéni kapcsolatokon, nem pedig a nyilvános hírfolyamon van. A bevételek fő forrása itt is a célzott digitális hirdetés.

A felperes oldalán az állítás az, hogy a cégek tisztában voltak a fiatal felhasználók sérülékenységével, mégis olyan működési modellt tartottak fenn, amely a hosszú bent töltött időt és az intenzív interakciót tekinti sikerindikátornak. A vállalatok ezzel szemben tagadják a felelősséget, vitatják az „addiktív termék” minősítést, és azt állítják:

a felperes mentális problémái a közösségi média használata előtt is fennálltak.

Az ügy jelenleg esküdtszéki szakaszban zajlik Los Angelesben. A tanúvallomások már megkezdődtek: az Instagram vezetője, Adam Mosseri a múlt héten állt a bíróság elé, most pedig Mark Zuckerberg a Meta Platforms, Inc. alapítója, elnök-vezérigazgatója válaszolt kérdésekre a 13 év alatti felhasználók kiszűréséről, valamint arról, hogy a platformon töltött idő milyen szerepet játszik a vállalati teljesítménymérésben.

A következő hetekben további bizonyítékok, belső dokumentumok és szakértői vélemények kerülhetnek a nyilvánosság elé, amelyek nemcsak az egyéni felelősség kérdését, hanem a közösségi média tervezési logikáját is középpontba állítják.

Ha többet akarsz tudni, kövess minket Facebookon és Instagramon!

Hogyan védekezett az Instagram és a Meta vezére?

A beszámolók szerint Mosseri vitatta, hogy a közösségi média klinikai értelemben „függőséget” okozna, és inkább a „problémás használat” kifejezést használta arra az esetre, amikor a felhasználók több időt töltenek a platformon, mint amennyitől jól érzik magukat.

A védelem hangsúlyozta, hogy az Instagram üzletileg nem a tizenévesekre épít, mivel ők kevésbé kattintanak hirdetésekre, és a vállalat szerint nem áll érdekében a fiatal felhasználók tudatos „túlpörgetése”. A felperesi oldal ugyanakkor arra kérdezett rá, hogy a növekedési és elköteleződési célok mennyiben élveztek prioritást a biztonsági aggályokkal szemben. Mosseri erre azt válaszolta, hogy szerinte a két cél nem egymást kizáró vagy gyengítő logika mentén működik. A vallomása szerint az Instagram folyamatosan fektet be biztonsági fejlesztésekbe, és a termékdöntések során figyelembe veszik a jóléti (wellbeing) hatásokat is.

Mark Zuckerberg vallomásában megerősítette, hogy a 13 év alatti felhasználók hivatalosan nem használhatják az Instagramot, ugyanakkor azt mondta: a korhatár betartatása nehéz, mert sokan valótlan életkort adnak meg. A felperes ügyvédje arról is kérdezte, hogy a platformon töltött idő növelése vállalati cél-e. Zuckerberg erre úgy reagált: a „time spent” elsősorban versenymérő mutató, amely azt jelzi, hogyan teljesít a vállalat más szereplőkhöz, például a TikTokhoz képest, és nem tekinthető önálló célnak.

A vallomásban szó esett az Instagram szépségfiltereiről is: Zuckerberg elismerte, hogy ezek kapcsán felmerültek aggályok, ugyanakkor a döntéseket a szabad önkifejezés szempontjával indokolta, hozzátéve, hogy a vállalat nem kívánja saját maga fejleszteni vagy aktívan ajánlani az ilyen hatásokat. A szépségfilterek kapcsán azért merültek fel komoly aggályok, mert ezek a vizuális effektek nem csupán játékos átalakítást végeznek a fotóinkon, hanem gyakran finoman „javítják” az arcot: karcsúsítják az orrot, nagyítják a szemet, kisimítják a bőrt, hangsúlyosabbá teszik az ajkakat. A kritikusok szerint ez olyan esztétikai normát közvetít, amely a valóságtól eltérő, de folyamatosan jelen van a felhasználó saját arcán is, így torzíthatja az önképet, erősítheti a testképzavart, az önértékelési problémákat és az összehasonlítási kényszert.

A Google nyilatkozatban határozottan elutasítja a felperes állításait, miszerint a platform szándékosan tervezett volna addiktív vagy káros rendszereket a gyerekek számára. A vállalat szóvivője az Associated Pressnek azt mondta: „a panaszokban szereplő állítások egyszerűen nem igazak”, és hangsúlyozta, hogy a YouTube folyamatosan dolgozik egy biztonságosabb, egészségesebb élmény megteremtésén a fiatal felhasználók számára. A vállalat szerint nem „közösségi hálózatként” működik, hanem inkább streaming-szolgáltatásként, feltehetően ez lesz majd a védelem egyik fontos bástyája is.

Hirdetés

A közösségi média az új cigi

Ez az első alkalom, hogy Mark Zuckerberg nem törvényhozók, hanem állampolgárokból álló esküdtszék előtt kénytelen válaszolni a Meta működésével kapcsolatos vádakra. A Kongresszus előtti meghallgatások politikai jellegűek voltak: ott a kérdések súlya nagy, de a következmény rendszerint szabályozási vita vagy reputációs nyomás. Az esküdtszéki tárgyalás azonban más természetű. Itt konkrét kártérítési felelősségről döntenek, bizonyítási teherrel, dokumentumokkal, szakértői vallomásokkal.

A precedensérték éppen ebből fakad. Az amerikai jogrendszerben egy ilyen ügy mintaperként működhet: ha az esküdtszék kimondja, hogy a platform nem pusztán közvetítő, hanem a figyelem maximalizálására optimalizált rendszerével aktív szereplő, az más, folyamatban lévő perek stratégiáját is befolyásolhatja. Több jogász ezért hasonlítja a helyzetet a kilencvenes évek dohányipari pereihez. Ott sem az volt a központi kérdés, hogy a dohányzás egészségtelen-e, hanem az, hogy a gyártók mit tudtak a kockázatokról, és mit kommunikáltak a nyilvánosság felé.

A döntések végül nemcsak kártérítésekhez, hanem a marketinggyakorlatok és a szabályozás átalakulásához vezettek.

Melodi Dinçer, a UCLA jogi karának oktatója a CBS Newsnak arról beszélt, hogy az ilyen perek képesek felszínre hozni az ellentmondásokat a vállalatok nyilvános üzenetei és belső működése között. Nem egyetlen platform reputációjáról, hanem a digitális figyelemgazdaság felelősségi határainak újrarajzolásáról van szó, aztán persze majd meglátjuk, mit jelent majd egy ilyen ítélet a gyakorlatban.

Nem lesz könnyű tudományosan bizonyítani a vádakat

Mivel profitorientált cégekről van szó, és a sötét mintázatok használata közismert szakmai berkekben is, nyilván azonnali ítéletet is hoznának sokan, amelyben kimondják, hogy a nagy techcégek gonoszak, mindenről ők tehetnek, meg is van oldva a kérdés.

🧠 Miről is van szó pontosan?

Sötét mintázatok (dark patterns): Olyan digitális felület- és terméktervezési megoldások, amelyek pszichológiai torzításokra építve a felhasználót a szolgáltató számára kedvező döntések felé terelik. Nem feltétlenül jogellenesek, de tudatosan megnehezíthetik a kilépést, a leiratkozást vagy az időkorlátozást, miközben az elköteleződést és a platformon töltött időt növelik. A közösségi média esetében ilyen lehet például a végtelen görgetés, az automatikus lejátszás, a jutalmazó értesítési rendszer, vagy az olyan felugró üzenet, amely kilépéskor további tartalmat ajánl. A vita nem arról szól, hogy ezek önmagukban tiltott eszközök-e, hanem arról, hogy fiatal felhasználók esetében milyen mértékben növelik a kontrollvesztés és a problémás használat kockázatát.

A tudományos háttér ma már nem engedi meg az ilyen egyszerű állításokat, de ad kapaszkodókat a bírósági bizonyításhoz. A már fentebb is linkelt és emlegetett amerikai tiszti főorvos 2023-as figyelmeztetése kimondja:

a jelenlegi bizonyítékok alapján nem lehet biztonságosnak minősíteni a serdülők közösségimédia-használatát, és több területen – alvás, testkép, zaklatás, problémás használat – kimutatható kockázatok állnak fenn.

Az Amerikai Pszichológiai Társaság kicsit visszafogottabb következtetésre jut: a hatás nem egységes, az egyén sérülékenységétől, a tartalomtól és a használati mintázattól függ, és a „problémás használat” erősebb jelzője a mentális terhelésnek, mint pusztán a közösségi médiával eltöltött idő.

A National Academies konszenzusos jelentése hangsúlyozza, hogy az oksági bizonyítás módszertanilag nehéz, de a kockázati mechanizmusok – például az algoritmikus erősítés és a társas összehasonlítás – igenis vizsgálhatók és mérhetők.

Ugyanakkor friss nagymintás eredmények arra is figyelmeztetnek, hogy önmagában a több közösségimédia-idő nem megbízható előrejelzője a későbbi mentális problémáknak, ami a használati mintázatok és az egyéni sérülékenység vizsgálatát teszi kulcskérdéssé.

Az esküdtszék előtt tehát erősen állítható, hogy bizonyos használati mintázatok és tervezési elemek kockázatnövelő tényezők lehetnek, de az egyéni oksági lánc bizonyítása továbbra is összetett, többváltozós kérdés. Vagyis akár kimondhatjuk valamiről, hogy káros, de nem mindenki lesz tőle függő ugyanúgy, sok egyéni és társas tényező is hatással van rá, számít a családi háttér, a genetika, az egyéb traumák, a környezeti hatások, sorolhatnánk a végtelenségig.

Hirdetés

Mi lehet ebből a tanulság szülőként?

Ezen a ponton valóban nehéz objektívnek maradni, értelemszerűen mi is csak a saját álláspontunkat tudjuk megosztani veled. Egy ilyen per nem pusztán jogi ügy, hanem érzelmi is: szülőként mindannyian érezzük, hogy a digitális tér erősebb, gyorsabb és kitartóbb, mint mi voltunk tizenévesen.

Fontos kérdés, hogy a technológiai cégek mennyire tudatosan terveznek a figyelem maximalizálására. A növekedés és az elköteleződés üzleti cél, ez nem titok. Az viszont már vitatott, hogy ez a logika mennyiben veszi figyelembe a fiatal felhasználók sérülékenységét. Ha nincs egyértelmű, egyenes vonalú ok-okozati bizonyíték egy konkrét mentális betegség és egy konkrét platform között, a jog számára valóban nehéz a szándék és a felelősség bizonyítása. A tudomány ma inkább kockázati mintázatokról beszél, nem egyetlen kiváltó okról.

De a másik kérdés legalább ennyire fontos: mit várunk egy ítélettől?

Ha a bíróság szigorúbb felelősséget állapít meg, az változtathat a terméktervezésen, az életkorellenőrzésen vagy az ajánlórendszereken. Jöhetnek szigorúbb törvények (ha már az emlegetett dohányipari pereket nézzük, várhatóan jönnek is), ez rendszerszintű hatás. Ugyanakkor egyetlen jogi döntés sem oldja meg a családi dinamikákat, az unalom kezelését, az önértékelési problémákat vagy a társas nyomást.

A közösségi média szabályozása enyhíthet bizonyos kockázatokat, de nem helyettesíti a digitális tudatosságot. Ha minden felelősséget a platformokra tolunk, miközben nem tanítjuk meg a gyerekeket arra, hogyan ismerjék fel a manipulációt, hogyan tartsanak szünetet, hogyan válasszanak tudatosan, akkor legfeljebb a környezet változik, nem a felkészültségük.

Amíg a külső - folyamatosan változó - tényezők ellen küzdünk, milyen változásban bízhatunk, amíg saját problémáinkat nem kezeljük, nem tanulunk, nem mi válunk jobbá, hanem másoktól várjuk el, hogy ne tegyenek minket gyarlóbbá?

Mit lehetne akkor tenni?

Maradunk továbbra is szubjektív vonalon. Három, szakmailag megalapozott állítást hoznánk be:

A közösségi média nem csak „idő kérdése”: a tartalom, az érzékenység, az összehasonlítás, az alvásciklus és az érettség is közrejátszik a mentális egészségi kockázatokban.
A kutatások azt mutatják, hogy egyensúly és tudatosság sokkal fontosabb, mint pusztán a képernyőidő csökkentése.
A digitális kompetenciák (kritikus gondolkodás, biztonság, privát beállítások) fejlesztése ugyanolyan fontos, mint az offline világban tanult készségek.

És akkor most gondolatkísérlet következik, mert jelenleg mi sem látunk semmi esélyt erre, de képzeljünk el egy olyan világot, ahol az alábbi céloknak van szakpolitikai relevanciája:

Az államnak feladata lenne a cégek szabályozása (akár a dohánytermékek és az alkoholhoz hasonló szempontrendszer szerint, bár ezt nem tartjuk életképesnek, főleg nem 15 éves késéssel), de emellett a szülők és a fiatalok edukációja is elengedhetetlen, nem csak szabadon elérhető tudásanyaggal, hanem akár kötelező tájékoztatással (szülői értekezletek, országos felvilágosító kampányok).
Társadalmi szinten érdemes lenne elfogadni, hogy a tanulás nem ér véget az iskola után, nincs kész értékrend és készségszett, amivel ma le lehet élni egy teljes életet, ahhoz túlságosan felgyorsult a világ.
Maga az oktatási rendszer is elavult, tudásalapú, túlterhelt, és nem soft skilleket, vagy a digitális tudatosságot és rezilianciát fejleszti, ami életbevágó lenne.
A szülőknek nem lehet elég az „engedem-nem engedem” tengelyen gondolkodni, muszáj lenne komplexen vizsgálni a folyamatokat, részt venni a gyermek digitális életében, nem csak szabályozni azt.
A felelősség közös: állami, céges, családi, szülői és egyéni. Mindenkin múlik, hogyan lehet jobb a helyzet.

Ez a lista egészen biztosan túlon túl idealista, de ha legalább gondolkodni tudunk ezen, nagyobb esély van rá, hogy nem maradunk meg az olyan szélsőséges állítások szintjén, amivel most tele van a média és a közösségi oldalak is.