Új trend kavart nagy vitát: neveld úgy a gyermeked, mint a szülők a 80-as években

2025.09.29. 18:57 Képernyőidő

Egy új-zélandi édesanya, Vanessa Eves videója milliókat ragadott magával: nyolc olyan szülői gyakorlatot mutatott be, amelyeket saját gyerekkorából, az 1980-as évekből idézett vissza. De tényleg elég a nosztalgia?

  • A retró szülőség nosztalgikus hullámát egy új-zélandi édesanya videója indította el, amely világszerte milliókhoz jutott el.
  • A kutatások szerint a képernyőidő korlátozása, a szeretetteljes határszabás és az unalom terének meghagyása mind mérhetően javítják a gyerekek jólétét.
  • A nosztalgia nem visszalépés, hanem tudatos döntés: régi szokások mai keretek között, biztonsággal és kapcsolódással.
  • Szülőként nem kell mindent egyszerre átvenni, de a lista jó lehet családi gondolkodáshoz a nevelésről.
Sokszor a jövő kulcsa a múltban rejlik. Egy új-zélandi édesanya, Vanessa Eves videója nyolc olyan szülői gyakorlatot mutat be, amelyeket a nyolcvanas években használtak a családok. A retró szokások egyszerűsége – kevesebb ajándék, több szabad játék, mezítlábas futások a fűben – ma sok szülő számára jelentenek vonzó alternatívát a digitális túlterhelés világában, és persze ott van a „régen minden jobb volt” érzés, amely mindent leegyszerűsít.

Ha többet akarsz tudni, kövess minket Facebookon és Instagramon!
A videó alatti kommentekben sokan lelkesedéssel fogadták a nosztalgikus fennhangokat, mások viszont attól tartottak, hogy a „régi szigor” romantizálása egyoldalú szempontokat mutat, és nem figyeli a gyermek érdekeit.

A vita rávilágít: a múlt szokásai csak akkor élnek tovább, ha szeretettel és tudatossággal kapcsoljuk őket a jelenhez, nem lehet mindent katonás renddel és hagyományokkal megoldani, hiszen

a korábbi generációk traumái sem éppen azt bizonyítják, hogy annak idején annyira szuper volt a nevelés, csak azt szoktuk meg.

Bemutatjuk a gyakorlatokat, és igyekszünk tudományos érvekkel árnyalni ezeket, teljesebb képet adni ahhoz, hogy dönteni tudj, a te családodnak mely praktikák lehetnek hasznosak.

1.) Ajándék helyett hála

A nyolcvanas években az ajándék ritkaságnak számított, ünnephez kötődött, nem kötelező jutalom vagy motivátorként jelent meg, ezért megbecsülték. Ma a folyamatos vásárlás világában a szülők egy része újra felfedezi a hála erejét.

Vanessa például apró rítusokat vezetett be: közös köszönetkört, rajzokat, apró jeleket, amelyek az érték és nem a tárgy mennyiségét hangsúlyozzák. Így a gyerekek megtanulják, hogy az öröm forrása nem a „még több”, hanem a közösen átélt pillanat.

Tudományos háttér:

  • A Psychology Today egyik elemzése szerint a túl sok ajándék nem csupán rövid távon torzíthatja a gyerekek szemléletét, hanem hosszabb távú kockázatokat is hordoz. A Missouri Egyetem kutatói például kimutatták, hogy azok a gyerekek, akik ajándékokban mérik a szeretetet, és mohón ragaszkodnak a tárgyakhoz, felnőttként nagyobb eséllyel válnak adósságcsapdába, szerencsejáték-függővé vagy kényszeres vásárlóvá. A cikk szerint a folyamatos ajándékozás hozzájárulhat ahhoz is, hogy a gyerekek egocentrikusabbá váljanak, ne tanulják meg a hála és a mértékletesség értékét, és ne kössék össze a boldogságot a kapcsolatokkal vagy az élményekkel. Végső soron tehát a túlzott tárgyi jutalmazás nem erősíti, hanem inkább gyengíti a szülő és a gyerek közötti kapcsolatot, mert a figyelmet a közös élmények helyett a tárgyak felé tereli.
  • Egy másik, 2025-ös amerikai felmérés szerint a szülők 52%-a túlköltekezik gyerekük ajándékaira bűntudatból, míg 43%-uk anyagi terhet érez emiatt. Ez azt jelzi, hogy az ajándékozás túlzásba vitele negatívan befolyásolja a család anyagi stabilitását is

2.) Kitartás és érzelmi edzés

Ez a pont éppen szembemegy a régi normákkal, de a modern kor túlóvatoskodó, végletekig óvó viselkedését is vitatja. A nyolcvanas években sok gyerek hallotta a rövid és rideg mondatot bármilyen kudarc esetén: „Katona dolog, állj fel és csináld újra!” Ez a szemlélet a kitartást dicsőítette, de kevés figyelmet szentelt annak, hogy a gyerekek megértsék és feldolgozzák a csalódás érzését.

Ma egyre több szülő ismeri fel, hogy a valódi reziliencia nem az érzelmek elnyomásából, hanem azok megéléséből és a támogató kíséretből fakad. Amikor a szülő együtt ül a gyerek csalódásával, majd segíti újra próbálni, azt az üzenetet közvetíti: „Fontosak az érzéseid, de hiszek benned, hogy képes vagy továbblépni.” Ez a kísérő, edzői szerep sokkal mélyebb bizalmat alakít ki, mint a régi, rideg felszólítások.

Tudományos háttér:

  • Egy 2024-es kínai vizsgálat, amely több mint kétezer diákot követett, kimutatta, hogy a szülői nevelési stílus közvetlenül befolyásolja a gyerekek rezilienciáját, és ezen keresztül az érzelmi és viselkedési problémák kialakulását is. A pozitív, támogató stílus védőfaktorként működött, míg az elutasító vagy túlzottan szigorú magatartás növelte a kockázatot.
  • Egy másik, anyai válaszkészséget vizsgáló tanulmány rámutatott: amikor a szülők empatikusan és támogatóan reagáltak a kisgyermekek kudarcaira, alacsonyabb szintű külső viselkedési problémák jelentek meg később. Mindez azt mutatja, hogy a gyerekek érzelmi támogatása nem gyengíti, hanem éppen erősíti a kitartást: az együttérzés és a keretek együtt alakítják ki a hosszú távú ellenállóképességet.

3.) Képernyőidő korlátozása

Egykor az volt a szabály, hogy „tévé csak a lecke után”. Ma a TikTok, a játék és a videóhívás összefonódik, ezért a tiltás helyett a tudatos tervezés válik működőképessé. A vacsoránál közös „parkoló” a telefonoknak, este pedig képernyőmentes szoba: ezek apró, de hatékony változtatások.

Tudományos háttér:

  • A retró nevelés egyik legaktuálisabb vonása a képernyőidő korlátozása. Az Amerikai Pszichológiai Társaság 2025-ös vizsgálata szerint a több képernyő előtt töltött idő közvetlenül összefügg a gyermekek szocioemocionális problémáival, a viselkedési nehézségekkel és a szülő–gyermek kapcsolat gyengülésével.
  • Egy kb. 50 ezer amerikai gyermeket vizsgáló friss tanulmány még pontosabb számokat közöl: napi négy óránál több képernyőidő szignifikánsan növeli a szorongás, a depresszió és az ADHD-szerű tünetek kockázatát. A kutatók kiemelik, hogy ebben szerepet játszik a rendszertelen alvás és a csökkent fizikai aktivitás is.

4.) Videójáték a nappaliban

A 80-as években sok szülő egyszerűen betiltotta a videójátékokat, de legalábbis a közösségi térben folyhatott csak játék. Ma ez irreális lenne, de a határok kijelölése továbbra is szükséges.

A kutatások szerint nem mindegy, hogyan születnek a szabályok: az autoritatív nevelési stílus – amely melegséget és következetes kereteket egyszerre ad – bizonyítottan elősegíti a gyerekek szociális és érzelmi fejlődését. Másfelől a játék tökéletes társasági és családi program, a közös képernyőidőnek számtalan fejlesztő hatása van, ha közben aktívan ott a szülő is.

Tudományos háttér:

  • Kifejezetten azt javasolják a szakemberek, hogy a videójáték közös térben, időkerettel, a korhatár-besorolások figyelembevételével történjen. Így a szabály nem tiltásnak, hanem biztonságot adó keretnek tűnik a gyerek szemében, és a családi közösséget is közelebb hozhatja egymáshoz mindenki számára szórakoztató elemekkel.

5.) Okostelefon: lépcsőzetes bizalom

A lépcsőzetesség elve az, amit itt a tippeket készítő anya igyekszik modern környezetbe emelni a klasszikus értékekből. A „minél később, annál jobb” szabály ütközik a társas nyomással.

A kompromisszum itt a fokozatosság elve: először csak alapfunkciókat nyújtó eszközt adunk a gyerek kezébe, majd rövid próbaidőszakok következnek, amelyek során a szülő és a gyerek közösen állítja be a határokat. A folyamat üzenete világos lehet mindenki számára: a bizalom nem egyszerre, hanem közös erőfeszítésként épül fel.

Tudományos háttér:

  • A kutatások egyértelműen jelzik, hogy az okostelefon-használat túl korai és szabályozatlan bevezetése komoly kockázatokkal jár. Yoo és munkatársai többéves longitudinális vizsgálatban három fejlődési pályát azonosítottak a fiatalok okostelefon-használatában: az alacsony problémaszintű, a közepesen növekvő és a magas kockázatú csoportot. A magasabb kockázatba tartozóknál gyakoribb volt a szülői következetlenség, az alacsony önértékelés és a szociális visszahúzódás. A tanulmány szerint tehát nem az okostelefon puszta jelenléte a döntő, hanem az, hogy a szülők mennyire tudják támogatni a gyermek önszabályozását, és mennyire következetesek a szabályok betartásában.
  • Más kutatások a szülői mediáció hatását vizsgálták. Egy 2023-as tanulmány kimutatta, hogy az aktív szülői közreműködés – például közös beszélgetések, a használat megbeszélése, közösen kialakított szabályok – hatékonyan csökkenti a problémás okostelefon-használat kockázatát, míg a pusztán passzív felügyelet nem bizonyult eredményesnek.
  • A nemzetközi adatok azt is alátámasztják, hogy a bevezetés időpontja számít: a Common Sense Media 2021-es felmérése szerint az Egyesült Államokban a gyerekek 42%-ának már 10 éves kor előtt van saját okostelefonja, míg 12 éves korra ez az arány 71%. A kutatók rámutattak: minél korábban kerül teljes funkcionalitású eszköz a gyerek kezébe, annál nagyobb a veszélye a túlzott használatnak, a figyelemproblémáknak és a társas összehasonlításból fakadó szorongásnak.
  • Hazánkban a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) 2024-es országos reprezentatív felmérése ad érdekes adatokat. Ebben a kutatásban kiderült, hogy a digitális eszközök már nagyon fiatal korban megjelennek a gyerekek életében: a válaszadók 60%-a számolt be arról, hogy gyermeke hatéves kora előtt kezdett el okoseszközt használni. A szülők 94%-a az általános iskola alsó tagozatában, 89%-a a felső tagozatban, és 73%-uk a középiskolában fontosnak tartja az okostelefon-használat korlátozását az iskolában. A túlzott okoseszköz-használatot a szülők nagy többsége függőséghez és a fiatalok egészségi, mentális állapotának romlásához köti.

6.) Mezítláb a fűben

Vanessa (aki a retró nevelésről szóló videót készítette) gyerekkorának egyik legkedvesebb emléke a mezítlábas futás volt. A modern szülők ezt a szabadságélményt apró, mégis rituális formákban idézik vissza: öt perc fűben állás, egy közös esti séta vagy egyszerű égbolt-nézés a kertben.

Ezek a pillanatok nem a veszélykeresésről szólnak, hanem arról, hogy a gyerekek teste és érzékelése kapcsolatban maradjon a természettel, miközben megtanulják, hogy a világ nem csupán képernyőkön keresztül tapasztalható. A kutatások ma már világosan alátámasztják, hogy az ilyen természetközeli rítusok nem csupán hangulatjavítók, hanem mérhetően erősítik a kreativitást, a figyelmet és az érzelmi stabilitást.

Tudományos háttér:

  • A természeti környezetben való rendszeres jelenlét szoros összefüggést mutat a gyerekek érzelmi jóllétével. Egy 2019-es longitudinális vizsgálat kimutatta, hogy azok a gyerekek, akik gyakrabban töltenek időt zöld környezetben, alacsonyabb szintű szorongásról és viselkedési problémákról számoltak be.
  • A neurológiai vizsgálatok is megerősítik a természet hatását: a Michigan Egyetem kutatói kimutatták, hogy már húsz perc parkban eltöltött idő mérhetően csökkenti a kortizolszintet, vagyis a stresszhormont, és javítja a kognitív teljesítményt. Gyermekeknél a szabadtéri játék hozzájárul a motoros készségek fejlődéséhez, a szenzoros tapasztalatok feldolgozásához és a kreatív problémamegoldás erősödéséhez.
  • A mezítlábas élmény különösen erős szenzoros ingert ad: az eltérő felületek – fű, homok, kavics – mind segítik a propriocepció (testhelyzet-érzékelés) és az egyensúly fejlesztését. A mezítláb játszás gyerekek fejlődése szempontjából több kutatás is pozitív hatásokat mutatott ki. Egy japán kutatócsoport vizsgálata alapján a mezítláb járás jelentősen javítja a gyerekek lábujjainak talajjal való érintkezését, ami fontos a természetes lábfejlődéshez. 

7.) Az unalom mint a legfőbb segítség

A nyolcvanas években az „unatkozom” panaszra jött a szülő egyszerű válasza: „Találj ki valamit.” Ez nem ridegségből fakadt, hanem abból a tapasztalatból, hogy ha nincs azonnali inger, a gyerek kénytelen a saját fantáziájára támaszkodni.

A mai gyerekek világa ezzel szemben folyamatos, gyors ingeráradat: értesítések, videók, játékok. Ez a telítettség rövid távon kényelmes, de hosszú távon elsorvaszthatja azt a képességet, hogy a gyerek maga találjon ki tevékenységet, kezelje a frusztrációt, vagy kreatívan reagáljon az üres időre.

Az unalom tudatosan hagyott tere ma nem visszalépés, hanem fejlődési lehetőség: a szabadon hagyott percek adják meg azt a „csendes laboratóriumot”, ahol a gyerek saját gondolatai és ötletei megszülethetnek.

Tudományos háttér:

  • Az unalom pszichológiai kutatások szerint nem pusztán hiányállapot, hanem funkcionális érzelem: jelzi, hogy a jelenlegi helyzet nem kielégítő, és motivál új célok, élmények keresésére. Bench és Lench (2013) tanulmánya szerint az unalom adaptív jelzés, amely elősegíti a célváltást és fokozza a későbbi aktivitást.
  • A kreativitás és az unalom kapcsolatát empirikusan is vizsgálták: Mann és Cadman kísérlete azt mutatta, hogy a monoton feladatok után unatkozó résztvevők kreatívabb megoldásokat adtak a későbbi tesztekben, mint azok, akik nem tapasztalták meg az unalmat. Ez a hatás gyerekeknél is megfigyelhető: a strukturálatlan idő lehetőséget teremt a belső motiváció kibontakozására, a problémahelyzetek önálló megoldására és a fantázia fejlődésére.

8.) Béke az asztalnál: közös étkezés és szabályok

A nyolcvanas években a válogatós gyerek azt kapta a szülőtől: „Ha éhes vagy, meg bírod enni ezt is.” Nézhetjük ezt úgy is, hogy nem volt alkudozás, könyörgés. A mai neveléstudomány ezt azért finomította, behozta a „felelősség megosztását”: a szülő dönti el, mi kerül az asztalra és mikor, a gyerek pedig azt, hogy eszik-e belőle és mennyit.

Ez a keret megszabadítja a családi étkezést a mindennapos küzdelmektől, és a vacsoraasztalt nem harctérré, hanem találkozási ponttá alakítja. Ha az étkezés nem stresszforrás, hanem közös élmény, a gyerekek sokkal nyitottabban próbálnak ki új ízeket, és nem alakul ki bennük negatív érzelmi viszony az étellel kapcsolatban.

Tudományos háttér:

  • A családi étkezések jelentőségét több metaanalízis és longitudinális vizsgálat is megerősítette. Hammons és Fiese a Pediatrics folyóiratban megjelent áttekintésükben 17 kutatást összegeztek, és azt találták, hogy a rendszeres közös étkezésekhez szignifikánsan alacsonyabb kockázat társult serdülők körében a droghasználatra, a depresszív tünetekre és az étkezési zavarokra. Emellett jobb iskolai teljesítmény és magasabb pszichológiai jóllét jellemezte azokat, akik gyakrabban ettek a családjukkal.
  • A felelősség megosztásának elvét Ellyn Satter amerikai dietetikus dolgozta ki, amelyet több kutatás is alátámasztott. Jansen és munkatársai vizsgálata például kimutatta, hogy azoknál a gyerekeknél, akiket a szülők nem kényszerítettek evésre, hanem teret adtak az önszabályozásnak, erősebb volt a belső éhség–jóllakottság érzés felismerése, és alacsonyabb volt a túlsúly kockázata.

Miért fontos ez szülőként?

A retró nevelési szokások újrafelfedezése nem a múlt idealizálásáról szól, hanem arról, hogy a mai szülők tudatosabban használják azt, amit a tudomány is megerősít:

a gyerekeknek szükségük van határokra, kapcsolódásra és saját tapasztalatokra.

A nyolcvanas években természetes volt, hogy nem ömlöttek rájuk ajándékok, nem oldották meg helyettük minden kudarcukat, és nem állt a kezükben állandóan egy képernyő. Ezek a hiányok ma hihetetlen erőforrásként látszanak:

  • hála,
  • kitartás,
  • önszabályozás,
  • kreativitás.
A kutatások is alátámasztják, hogy a túl sok tárgy inkább önzéshez, semmint boldogsághoz vezet, a túlvédelem gyengíti a rezilienciát, a túlzott képernyőhasználat pedig rontja a figyelmet és az érzelmi stabilitást. Ezzel szemben a közös szabályok, a természetben töltött idő, a tudatosan megengedett unalom vagy a békés családi asztal mind olyan keretek, amelyek hosszú távon erősítik a gyerek pszichés immunrendszerét.

Szülőként azért fontos ezekhez visszanyúlni, mert nem a nosztalgia, hanem a gyakorlat számít: ezek a retró szokások mai formájukban védelmet adnak a túl gyors, túl zajos, túl ingerdús világgal szemben.

Arra tanítanak, hogy a gyerekek ne külső ingerektől függjenek, hanem saját belső erőforrásaikra támaszkodjanak. És miközben a mindennapi kereteket erősítik, a családi kapcsolatokat is elmélyítik – hiszen a gyerek legfontosabb élménye nem egy új eszköz vagy játék lesz, hanem az, hogy a szüleivel valódi közös időt élt meg.