Silent Hill: Townfall teszt szülőknek

2026.10.25. 09:01 Horváth Péter

Az új Silent Hill olyan horrorjáték, amelyben a rejtvényfejtés legalább annyira fontos, mint a szörnyek előli bujkálás. Megnéztük, kinek való, mitől lehet megterhelő, és mire figyelj szülőként.

Nincs most elég időd?

A Silent Hill: Townfall belső nézetes túlélőhorror, amely 1996-ban, egy ködös skót szigeten játszódik, és a műfaj legtöbb darabjánál jóval több teret ad a fejtörőknek és a nyomozásnak.
A rejtvények a történet részei, a nyomasztó környezet számos apró eleméből kell összerakni a megoldásokat, a nehézségük pedig a harcétól függetlenül állítható.
Ez a játék PEGI 16-os besorolást kapott erős erőszak, intenzív horror és durva nyelvezet miatt, a történet pedig bűntudatról, gyászról és betegségről szól, öngyilkosságra tett utalásokkal. Sok szempontból ez inkább 18+ kategória lenne, érdemes szülői szemmel mérlegelni a dolgot, ebben próbálunk segíteni ebben a cikkben. Nem lesz könnyű.
Ami legalább tényszerű: egyjátékos, offline is játszható élmény, online kockázatok nélkül, az első végigjátszás nagyjából 10-14 óra alatt le is nyomható.

SEGÍTS NEKÜNK, HOGY SEGÍTHESSÜNK!

A Képernyőidő ingyenes, de nem ingyen készül. Segítsd munkánkat egy tetszőleges adománnyal, hogy minél több tartalom születhessen.

Számlaszám: 12100011-19129370
Név: LogIn Digitális Edukáció Egyesület

A tárgy mezőbe írd be, hogy adomány. Köszönjük segítséged, igyekszünk megszolgálni.

Nagyon nehéz helyzetben van az ember, ha arról kell beszélnie, hogy egy horrorjáték lehet-e ajánlott. Nyilvánvalóan nem kellene sokáig szavaztatni a szülőket arról, hogy akarnak-e félelmetes dolgokat engedni a gyereknek, ezzel együtt a gyakorlat általában az, hogy a fiatalok játszanak félelmetes játékokkal, a tartalom megítélése pedig nem merülhet ki a műfaji besorolásban, mert tudnánk sokkal károsabb játékokat is felsorolni, amelyek első ránézésre még gyerekbarátnak is tűnhetnek.

Hirdetés

A Silent Hill név eleve a videójátékok világában nagyjából olyan szintű klasszikus, amit a filmek között a Ragyogás: az is hallott róla, aki soha nem játszott vele, de egyébként még az első filmes adaptációja (Silent Hill – A halott város) is hatásos élmény volt annak idején, (az idei Silent Hill - Visszatérést inkább hagyjuk). Ha egy kamasz mostanában ezt a nevet emlegeti, jó eséllyel a legfrissebb játékra gondol, amely szeptember végén jelent meg PlayStation 5-re és PC-re.

A sorozat egyébként éppen attól lett különleges, hogy nem pusztán a rémisztgetésre és sokkolásra épít.

A ködbe burkolt, kihalt városokban, amelyeket ez a horrorszéria megjelenít, mindig valamilyen nagyon emberi teher kísért: bűntudat, gyász, elfojtott emlékek, amelyek torz lények és nyomasztó helyszínek formájában öltenek testet, mintha egy purgatóriumban vergődő lélek történetét követnénk. A Konami 1999-es első ezen a néven futó túlélőhorror-játéka a mai napig időtlen klasszikus, mind látványvilága, hangulata, hangja, zenéje, történetvezetése olyan magasra tette a mércét, hogy azóta is nehezen közelíti meg ezt ebben a műfajban bármelyik más pályatárs.

🧠 Miről is van szó pontosan?

Túlélőhorror: Olyan horrorjáték-műfaj, amelyben nem az akció, hanem ténylegesen a túlélés a cél: kevés a lőszer és a gyógyszer, az ellenfelek erősek, ezért gyakran okosabb elkerülni őket, mint megküzdeni velük. A kifejezést az 1996-os Resident Evil tette közismertté, a Silent Hill a műfaj legismertebb sorozatai közé tartozik.

Az új rész, a Silent Hill: Townfall is ilyen pszichológiai horror, bár vér is bőven akad benne. A játékos egy 1996-os skót halászfaluban bolyong, bújik el a szörnyek elől, és közben rengeteg fejtörőt old meg, amelyek nyomai régi levelekben, plakátokon és egy kopott, hordozható tévé recsegő adásaiban rejtőznek. Ettől válik még érdekesebbé: bár sok elemében nyomasztó, szinte már elvont horrorélmény, közben érdekes és változatos kihívásokat és agymunkát kínáló, lebilincselő történet, amely akkor is hamar érdekesség válik, ha közben sokszor a pokolba kívánjuk nyomasztó vagy ijesztő jeleneteit.

Visszatérés egy szigetre, amely nem enged el

1996-ot írunk. Simon Ordell egy kis skót halászfalu, St. Amelia partján tér magához, nála csak egy infúziós zacskó és egy kórházi karszalag a nevével, és fogalma sincs, hogyan került ide. A sziget kitalált, de a valódi, fife-i St Monans faluról mintázták, és ez meglátszik rajta: a kőházak, a kikötő, a sarki újságos és a régi szálloda jellegzetes, egyedi hangulatot ad az egész kalandnak.

Persze ez nem egy üdítő, vidéki séta. A falu üres, az utcákon torz lények járnak, egy idegen férfi hangja pedig azt üzeni Simonnak, hogy azért jött vissza, hogy helyrehozzon valamit. A történetet három szereplő szemszögéből járjuk be: Simon mellett irányítjuk Zoe Ellist, a helyi rendelő ápolónőjét, és Richard Shaw-t, egy energiacég vezetőjét. Utóbbit Terry O'Quinn alakítja, akit sok szülő a Lost - Eltűntek John Locke-jaként ismerhet.

Mindhárman egy múltbeli tragédiához kötődnek, amely az egész szigetet megrázta, és mindhárman a saját bűntudatuk foglyai. Ennél többet nem árulunk el, mert a játék legerősebb pillanatai abból születnek, ahogy darabonként összeáll, mi történt.

Annyit érdemes tudni, hogy a történet felelősségről, elhallgatásról, betegségről és gyászról szól, amely nehéz téma lehet még egy felnőtt játékosnak is, ha érzékenyen érintik.

Milyen játék ez egyáltalán?

Aki még sosem fogott kontrollert a kezében, annak a Townfall leginkább úgy írható le, mint egy nagyon nyomasztó film, amelyben mi döntjük el, merre megyünk és mit nézünk meg közelebbről. A tempó lassú, a játékidő nagy részében a falu utcáit és épületeit járjuk be, felfedezünk, tárgyakat veszünk fel, leveleket és feljegyzéseket olvasunk, és a nálunk lévő (korabeli) okoseszközök segítik a tájékozódást, adnak tippeket.

Hirdetés

Mindezt belső nézetből éljük át: a képernyőn azt látjuk, amit a szereplő lát, a kontrollerrel vagy az egérrel pedig mi irányítjuk a lépteit és a tekintetét. A sorozat teljes hosszúságú részei közül ez az első, amely végig így játszódik, korábban főként kívülről láttuk a hőst, így a mostani megoldás jóval közvetlenebbé teszi a félelmet. A magányos felfedezést, nyomozást, rejtélyek kutatását a lényekkel való találkozások szakítják meg, ilyenkor el kell bújni, menekülni vagy harcolni, ezért nevezhető klasszikus túlélőhorrornak a Townfall, amelyben a túlélés és a cselekmény számít, a szörnyek legyőzése másodlagos lehetőség, sőt, néha egyenesen lehetetlen.

A történet hat részből áll, ezek során mindhárom főszereplő bőrébe belebújunk. Egyedül játszható, az első végigjátszás pedig nagyjából 10-14 óra, attól függően, mennyit bolyongunk, és mennyi időt töltünk egy-egy rejtvénnyel.

Az idegekre veszélyes, az agynak jót tesz

A legtöbb mai horrorjátékban a menekülés, a bujkálás és a harc viszi az élményt, rejtvény legfeljebb egy-egy zárt ajtó előtt kerül elő. A Townfallban arányaiban jóval több időt töltünk nyomozással, feladványos megfejtésével: iratokat, leveleket, plakátokat és orvosi papírokat böngészünk, adásokat hangolunk be egy hordozható tévén, és ezekből a darabokból rakjuk össze a továbbjutás feltételeit. A fejtörők nem irreálisan nehezek, de nehézségük a harcétól függetlenül állítható, és bármikor, újratöltés nélkül átváltható. Normál módban a játék semmit sem emel ki, a Hinted (segített) beállításnál viszont megjelöli a tárgylistában az adott rejtvényhez tartozó iratokat, a bennük rejlő kulcsinformációt pedig pirossal kiemeli. A megoldás ettől nem változik, csak könnyebb rátalálni, ami a kevésbé magabiztos játékosoknak, gyengébb nyelvtudás mellett sokat segíthet.

A harc nehézsége ugyanígy külön választható. Story (történet) módban kevesebb, gyengébb és kisebbet sebző ellenféllel kell számolni, a Normal a kiegyensúlyozott alapbeállítás, a Nightmare (rémálom) pedig a tapasztalt horrorrajongóknak szól. Aki tehát elsősorban a nyomozás miatt ülne le, annak a játék megengedi, hogy a bujkálás és a harc kevésbé álljon az útjába.

Az nem mondható ki persze, hogy az ilyen rejtvények mérhetően fejlesztenék a logikát vagy a kitartást. Annyit viszont bátran mondhatunk, hogy a Townfall a türelmes, figyelmes játékost jutalmazza: aki jegyzetel, összeveti a talált papírokat és nem kapkod, gyorsabban halad, mint aki fegyverrel a kezében rohan előre. Ez mindenképpen hasznos játékmechanika.

Ha többet akarsz tudni, kövess minket Facebookon, Instagramon és Viberen is!

Bújócska a ködben

A rejtvények között persze túlélni is kell. A városban kószáló démoni lények szívósak, a fegyverek szerények: deszkával, csővel csaphatunk oda, amelyek idővel eltörnek, pisztolyt, sörétes puskát és jelzőpisztolyt is találunk, de a lövés zaja újabb lényeket csalhat elő. Sokszor okosabb elbújni egy szekrényben, egy eldobott üveggel vagy téglával másfelé csalni a lényt, vagy egyszerűen elfutni. A szörnyek, ha észrevesznek, az érzékeikre hagyatkozva üldözőbe vesznek, ezért a lopakodás legalább annyira fontos, mint a célzás.

A hangoknak óriási szerep jut, hiszen belső nézetből kevesebbet látunk, PlayStation 5-ön pedig a kontroller rezgésén keresztül egyes közeledő lények lépteit is érezni lehet. Ez másfajta félelem, mint egy horrorfilmé: ott kívülről figyeljük a szereplőt, itt mi magunk bújunk el, és ránk vadásznak.

Ezért nagyon nehéz megmondani, hogy pontosan hány éves kortól lehet hagyni a játékot. A folyamatosan feszült, ijesztő pillanatokkal teli játékmenet egy gyengébb idegzetű felnőtt számára is megterhelő, vagy frusztráló lehet, de találkoztunk már olyan 14-15 éves kamasszal is, aki gond nélkül vette az ilyen ingereket.

Szülőként viszont nem szabad félvállról venni a jeleket, ha engedjük a gyereket játszani ezzel a játékkal, figyelnünk is kell, mennyire terheli meg az idegrendszerét.

Miért vonz bárkit is a félelem?

Jogos kérdés, mit keres egy tizenéves egy ilyen nyomasztó játékban. Vagy bárki is. A dániai Aarhusi Egyetem Recreational Fear Lab nevű kutatócsoportja évek óta azt vizsgálja a rekreációs félelem jelenségét. Egy dániai kísértetházban 110, 12 és 57 év közötti látogatót szereltek fel pulzusmérővel, vizsgálataik szerint az élvezet és a félelem fordított U alakban függ össze: a legjobban azok szórakoztak, akik közepesen féltek, a túl keveset és a túl sokat félők kevésbé.

🧠 Miről is van szó pontosan?

Rekreációs félelem: A kutatók így nevezik azt a vegyes érzelmi élményt, amikor egyszerre félünk és élvezzük a helyzetet, például egy horrorfilm, egy hullámvasút vagy egy kísértetház közben. Az elképzelés szerint ez a játék egy formája: biztonságos keretek között, valódi veszély nélkül tapasztalhatjuk meg, hogyan reagálunk a félelemre.

Hogy mire jó mindez, arra Coltan Scrivner, akkor a Chicagói Egyetem kutatója és aarhusi kollégái a koronavírus-járvány idején találtak egy érdekes nyomot: a horrorfilmek rajongói kevesebb lelki megterhelést éltek meg a járvány első hónapjaiban, mint a többiek. A kutatók szerint ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy a horror egyfajta főpróba:

aki sokszor átélte a félelmet egy film vagy egy játék biztonságában, abban rögzülhet, hogy a szorongás kezelhető, és előbb-utóbb elmúlik.

Szülőként ebből annyit érdemes megjegyezni, hogy ha egy kamasz a félelmet keresi, az önmagában nem ok az aggódalomra, a kulcs az adagolás és a megfelelő reakció. Ha a gyerek izgatottan meséli, mi történt a ködben, és nyugodtan alszik, valószínűleg megtalálta a magának való mennyiséget. Ha viszont kerüli a sötétet, rosszul alszik, vagy a játék képei napokig nem hagyják nyugodni, akkor átlépte azt a pontot, ahol a borzongás még élvezet, és jobb szünetet tartani. Ebben a felelősség még mindig elsősorban a szülőé.

De akkor mit mond itt a korhatár-besorolás?

A Silent Hill: Townfall PEGI 16-os besorolást kapott erőszak, trágár nyelvezet és horror tartalomjelzéssel, mi egyébként 18 éven felülieknek szóló besorolást vártunk. A PEGI indoklása erős erőszakot, intenzív horrorjeleneteket és durva káromkodást említ, emellett megjegyzi, hogy egy sztriptízbár plakátján rúdtáncos nő látható, és elhangzanak alkoholra, illetve öngyilkosságra tett utalások is.

A harc nem elképesztően brutális, de sok vér és klasszikusan horrorisztikus, akár undorító vizuális elem bőven akad: a lények torz, emberi testre emlékeztető alakok, látunk testhorrort idéző átakulást, vagy olyan képsorokat, amikor egy szörny embert eszik. Hirtelen ijesztések is vannak, de a játék inkább a folyamatos feszültséggel dolgozik.

A lelki teher szerintünk így is fontosabb, mint a látvány. Bűntudat, felelősség, betegség, gyász és egy sok áldozatot követelő tragédia áll a történet középpontjában, mindezt belső nézetből, a szereplő bőrébe bújva éljük át. Egy érzékenyebb kamaszt ez jobban megviselhet, mint egy véresebb, de felületesebb akciójáték.

A játékban nincs magyar nyelv: a szinkron angol, a feliratok sok nyelven elérhetők, magyarul viszont nem. Mivel a rejtvényekhez rengeteg levelet, feljegyzést és iratot kell elolvasni, a jó angol szövegértés szinte feltétel, ezen a Hinted mód is csak részben segít. Az online veszélyek miatt legalább nem kell aggódni: a Townfall egyjátékos, offline is játszható, mikrotranzakciót sem találunk majd benne.

Ahogy fentebb is írtuk, a 16-os karika itt érthetetlen szám. Tartalma alapján simán 18+ ez a játék, mégis annyira érdekes, gondolkodásra, tervezésre ösztönző alkotás, hogy sokkal értékesebbnek tartjuk, mint sok más címet, amely gyerekbarátabb körítéssel érkezik. Ezért itt ténylegesen az számít, milyen pszichés terhelést bír el egy játékos, hogy cserébe kiváló játékélményben lehessen része.

Hirdetés

Értékelés

A Silent Hill: Townfall ritka horror: a félelem mellett a figyelmet és a türelmet is próbára teszi, a rejtvényei pedig a történet szövetébe illeszkednek, így a megfejtett kódokkal a szereplők múltjából is újabb darabok kerülnek elő. Az atmoszféra nagyon nehéz és nyomasztó tud lenni, a játékmechanikai megoldások remekül működnek, a felnőttes témákat pedig komolyan veszi. Az egyetlen hátránya, hogy a lopakodós részek idővel ismétlődővé válhatnak, a belső nézet egyeseknél szédülést okozhat (érdemes a beállításokban lejebb venni a kamera érzékenységét), és a magyar felirat hiánya akadály lehet. Kamaszoknak csak nagyon megfontoltan, a műfaj kedvelőinek viszont kifejezetten ajánlott, átlagon felüli élmény lehet, elgondolkodtató történettel.

Ami működik:

A fejtörők a történetet mesélik, a nehézségük pedig a harctól függetlenül állítható.
A hangulat, a hangok.
A hordozható eszközök, amely egyedi módon segítik a tájékozódást, a bujkálást, a feladatok azonosítását.
Komolyan kezelt, felnőttes témák a bűntudat, felelősség, gyász elemzésével.
Egyjátékos, offline élmény, online kockázatok nélkül.

Ami zavaró lehet:

Nincs magyar felirat, a rejtvényekhez sok angol szöveget kell elolvasni.
A lopakodós szakaszok egy idő után ismétlődőek és frusztrálóak lehetnek.
Alapbeállításokkal a kamera egyeseknél szédülést, hányingert okozhat.
Lelkileg megterhelő témák.
Folyamatos nyomás és idegeket próbára tévő játékmenet.

Platform: PC, PlayStation 5

Mit tehetünk szülőként?

Ha a kamasz gyerekünk ezt a játékot kéri, nézzük meg együtt a fenti előzetest, vagy üljünk mellé az első félórában. A reakciója sokat elárul arról, készen áll-e rá.
Az első indításnál menjünk végig együtt a beállításokon. A Hinted rejtvénymód a gyengébben olvasó angolosoknak segít, a Story harci mód kevesebb stresszel jár. A szédülés ellen a látószög (Field of View) növelése, a fejbillegés (Head Bob) és a mozgási elmosódás (Motion Blur) kikapcsolása segíthet, a kameramozgás érzékenységét érdemes lejjebb venni.
Beszélgessünk a játékban felmerült témákról: helyre lehet-e hozni a múltat, ki a felelős egy tragédiáért, mit kezd az ember a bűntudattal. Ezek kamaszkorban is valódi kérdések.
Alvás előtt ez a játék nem ajánlott, érdemes utána másfajta ingerrel (lehetőleg offline) levezetni a feszültségét.
Ha a Silent Hill: Townfall felfedezős, kutakodós és rejtvényfejtős oldala vonzó, de a horrort szívesen kihagynánk, bőven akad alternatíva. A Call of the Sea egy titokzatos trópusi szigetre, az Obduction egy idegen világba, a Riven pedig egy elképesztően összetett rejtély közepébe kalauzol. A Blue Prince folyamatosan átalakuló kastéllyal, a The Witness több száz fejtörővel, a The Talos Principle és folytatása filozófiai kérdésekkel is megdolgoztatja az agyunkat. A Myst, a Quern: Undying Thoughts, a The Room sorozat, a The House of Da Vinci, a Botany Manor és a Viewfinder szintén remek választás, ha szeretünk minden zugba benézni, fejtörőket megoldani (szinte már szabadulószobákra jellemző logikával), ezek sokkal barátságosabb hangulatú alkotások ráadásul, kamaszkorban jobban befogadható körítéssel.