A világ egyik legismertebb stratégiai játéksorozata, a Sid Meier’s Civilization új része, a Civilization VI nemcsak a történelemrajongó szülőknek lehet ismerős, hanem azoknak is, akik értékes, gondolkodásra ösztönző játékélményt keresnek gyerekük számára.

A Civilization-sorozat generációk óta hódítja meg a stratégiai játékok szerelmeseit nagyszerű recepttel: hogyan irányíts egy birodalmat a kőkorszaktól a digitális forradalomig úgy, hogy közben tanulj, fejlődj, és talán még jól is szórakozz.
Most a sorozat hatodik része, a Sid Meier’s Civilization VI egy hétig teljesen ingyenesen letölthető az Epic Games Store-ból PC-re, ez pedig sok szülőben felveti a kérdést: vajon a gyerekem készen áll egy ekkora stratégiai falatra?
A Civilization VI alapötlete egyszerű: válassz egy híres történelmi vezetőt, és vezesd saját civilizációdat a világ színpadára. A gyakorlatban viszont ez egy rendkívül összetett stratégiai játék, amelyben a játékos minden egyes város elhelyezésétől a kutatható technológiákon át a külpolitikáig mindent maga dönt el. Minden kampány Kr. e. 4000-ben indul, és akár 500 körön keresztül tart – ami nemcsak szellemi kihívás, de időzsonglőrködés is.
A játék valós idő helyett körökre osztva zajlik, ami lehetővé teszi a nyugodt tervezést – és egyúttal meg is nyitja az ajtót a klasszikus „csak még egy kör, és abbahagyom” élmény előtt. Ez a mechanizmus különösen veszélyes lehet gyerekeknél, akik még nem alakítottak ki egészséges játékidő-rutint.
A most ingyen megszerezhető verzió ráadásul a Sid Meier’s Civilization VI: Platinum Edition, amely minden extrával és kiegészítővel megpakolt kiadás, még több tartalommal.
🧠 Miről is van szó pontosan?
Civilization-sorozat: A Sid Meier’s Civilization egy 1991 óta futó, legendás, körökre osztott stratégiai játéksorozat, amelyben a játékosok történelmi vezetők szerepében irányítanak egy civilizációt az őskortól a modern korig. A cél: elérni valamelyik győzelmi típust (pl. tudományos, katonai, kulturális) úgy, hogy közben építkeznek, kutatnak, diplomáciát folytatnak és háborúznak.
Turn-based strategy (körökre osztott stratégia): A játékosok felváltva hajtanak végre lépéseket a játékmenet során, akár egymás, akár a gép ellen játszva. A játék nem pörgős vagy stresszes, hanem inkább gondolkodásra késztető. Képzelj el egy hatalmas térképet, amelyen a játékos egységeket mozgat, birodalmat épít, döntéseket hoz, aztán az ellenfele jön, és ezzel zárul egy kör. Nagyon népszerű műfaj, főleg a PC játékosok körében.
Civilization VI: A sorozat hatodik része, amely 2016-ban jelent meg. A játék újítása, hogy a városok nem egy mezőre koncentrálódnak, hanem kerületekre (districtekre) bomlanak, és a társadalmi fejlődés külön követhető. A vezetők egyedi viselkedést és történelmi stílusjegyeket kaptak.
A Civilization VI nem kifejezetten gyerekeknek készült játék, de azok közé tartozik, amelyek megfelelő környezetben hatalmas tanulási potenciált rejtenek. A gyerekek a játék során észrevétlenül ismerkednek meg történelmi korszakokkal, politikai rendszerekkel, gazdasági dilemmákkal és kulturális örökségekkel. Még az olyan fogalmak is, mint a kommunizmus, a monarchia vagy a kapitalizmus, konkrétan megjelennek a játékmenetben, és a gyerekek dönthetnek, melyik utat választják. A játékokkal lehet tanulni, történelmet is, erről bővebben ebben a cikkben olvashatsz.
A játék amerikai korhatárbesorolása 10+ (Everyone), Európában PEGI 12, vagyis 10-12 éves kortól ajánlott.
A korhatárbesorolási rendszerről itt olvashatod el részletes cikkünket.
Ugyanakkor a játék bonyolultsága miatt nem biztos, hogy minden 10 éves képes egyedül kezelni a benne rejlő rendszereket. Emellett a szöveges tartalmak között előfordulnak problémás elemek is: a játékszövegekben szerepelnek enyhe káromkodások, történelmi utalások az ópiumkereskedelemre, sőt még vérfertőzésre is. Bár ezek nem képi formában jelennek meg, és a rajzfilmes körítés a harcokat is emészthetővé teszi, mégis fontos a szülői jelenlét és értelmezés.
Az Epic Games Store egy számítógépes játékokra specializálódott online áruház, hasonló elven működik, mint a Google Play vagy az Apple App Store – de kizárólag PC-s játékokat kínál. A platform különlegessége, hogy hetente más-más címet ad teljesen ingyen, amit egy egyszerű regisztráció után bárki véglegesen hozzáadhat a saját játékgyűjteményéhez.