Egy magyar kutatás szerint nagyon sokat lógunk a telefonunkon, mit várunk akkor a gyermekeinktől?

Hogyan határozza meg a telefonhasználat a napjainkat, a mozgásunkat, a közérzetünket, és mit jelent ez szülőként? Egy új kutatás ijesztő adatokat mutat.

Nincs most elég időd?

• A 16–35 éves magyar fiatal felnőttek telefonhasználati mintázatait vizsgáló kutatás készült, nem csak önbevallásos, hanem valós használati adatok alapján.
• Kiderült: gyakran túlbecsüljük, mennyi időt töltünk képernyővel. Persze nagyon sokat telefonozunk, ez nem kérdés.
• A fiatalok gyakran pontosabban látják saját szokásaikat, mint gondolnánk, de a negatív érzelmi állapot és a telefonozás között kimutatható kapcsolat van.
• Szülőként a saját példánk is formálja a mintázatokat, ezért fontos, hogy a gyerekek viselkedését ne csak korlátozzuk, hanem értsük is.

Valószínűleg nincs még egy olyan technológiai találmány, amely olyan gyorsan, szervesen épült volna be az emberek mindennapjaiba, mint az okostelefon. A 16–35 éves magyarokról most részletesebb képet kaptunk, és egy új kutatás egyre mélyebb rétegeket tár fel arról, hogyan alakítja a készülék a napjainkat, a kapcsolatainkat és a hangulatunkat.

Az NMHH megbízásából készült legújabb tanulmány most nem érzetekre vagy becslésekre épít, hanem valós, alkalmazáshasználati és lokációs adatokkal dolgozik. A telefonhasználat mikro-mintázatait vizsgálta, vagyis azt, mikor, hol, és mire használják az emberek a mobiljukat – és mit árul ez el a lelkiállapotukról, rutinjaikról, élethelyzeteikről. Az eredmények azt mutatják:

Nagyon sokat nyomkodjuk a mobilt.

🧠 Miről is van szó pontosan?
NMHH (Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság): Magyarország médiával, hírközléssel és digitális szolgáltatásokkal foglalkozó független szabályozó hatósága. Feladatai közé tartozik a rádió- és televízióadás, az internetes szolgáltatások, a távközlés és a postai piac felügyelete. Az NMHH egyre hangsúlyosabb szerepet vállal a gyermekvédelmi és médiatudatosságot erősítő programokban, valamint a digitális környezet biztonságának kutatásában és szabályozásában is.

A kutatás módszertana

Az NMHH Digitális Platform Munkacsoportja által rendelt kutatásba 1113 fiatal felnőtt kapcsolódott be - ők töltötték ki az online kérdőívet. A mintát úgy állították össze, hogy az reprezentálja a 16–35 éves magyar online lakosságot. Közülük 235 fő vállalta, hogy egy külön erre fejlesztett alkalmazás telepítésével 17 napon át rögzítse a telefonhasználatát, beleértve:

• az indított appokat,
• a képernyőidő hosszát,
• az inaktív szakaszokat,
• és az 5 percenként naplózott lokációs adatokat.

Ez az adatgyűjtés nemcsak mennyiségi, hanem ritmusalapú vizsgálat lett: mikor kezdődik egy nap? Mikor van az első érintés? Mely appok nyitnak? Mikor alszunk? És mennyi ideig?

Mennyit telefonozunk egy nap?

Nagyon érdekes, hogy a kutatásban résztvevők saját becslése alapján az átlagos napi telefonhasználati idő 5 óra 29 perc volt, míg a telepített Octopus alkalmazás által rögzített valós használat ennél jóval alacsonyabb, 3 óra 49 perc. Nyilván ez is sok, de hajlamosak vagyunk túlgondolni rossz szokásaink mértékét. A különbség leginkább a 20 év feletti korosztályban volt szembetűnő, ahol a túlbecslés rendszeresen megjelent. Az eltérések mögött részben a kérdőíves adatfelvétel sajátosságai, részben pedig az egyéni emlékezet torzító hatásai állnak: nem mindig vagyunk pontosan tisztában azzal, mennyi időt töltünk ténylegesen a képernyő előtt.

🧠 Miről is van szó pontosan?
Octopus alkalmazás: A kutatásban használt speciális adatgyűjtő szoftver, amely valós időben, ötperces bontásban rögzítette a résztvevők telefonhasználati szokásait. Az Octopus nemcsak a képernyő bekapcsolásának idejét és a használt alkalmazásokat naplózta, hanem lokációs adatokat is gyűjtött, így lehetővé tette a mobilitás és a digitális viselkedés együttes elemzését. A szoftveres mérés pontosabb és részletesebb képet adott a napi rutinokról, mint a szubjektív önértékelés.

Mikor nyúlunk először a telefonhoz?

Az eredmények szerint a fiatal felnőttek reggel 7 körül használják először a telefonjukat, de ebben is van eltérés. A nők jellemzően korábban ébrednek és hamarabb kezdenek telefonozni, a férfiak pedig később fekszenek le, este tovább maradnak aktívak. A telefonhasználat reggeli csúcsideje átlagosan 6 és 8 óra közé, az esti pedig 22 és 24 óra közé esik.

A napindító appok tekintetében is markáns különbségek vannak:

• A 16–19 évesek körében az Instagram a vezető reggeli alkalmazás – ez az első vizuális inger, ami eléri őket.
• Az idősebbek (25+) inkább Messengerrel, Facebookkal vagy híroldalakkal kezdik a napot.

A különbség nemcsak technikai: más prioritást, más lelki beállítódást tükröz. Az Instagram az impulzus, a láthatóság, a viszonyítás terepe. A híroldalak és az üzenetek inkább kapcsolódás vagy kontrollkeresés. 

Mennyi ideig „nem vagyunk a telefonon”?

Az alkalmazás adatai alapján a telefon „pihenőideje” – azaz amikor az eszköz hosszabb ideig inaktív – napi átlagban 7,5 óra. Ez az időszak a legtöbb résztvevőnél valószínűleg az alváshoz köthető, de a kutatás is óvatos: nem állítja, hogy ez alvásidő, csupán inaktivitás.

A legtöbben 6,5 és 9 óra közötti „offline” szakaszt produkáltak. De volt olyan felhasználó, aki mindössze 4 órára tette le a készüléket – azaz napi 20 órán keresztül legalább időnként ránézett.

Szubjektív becslés és objektív valóság

A kutatás egyik legérdekesebb kérdése az volt, hogy mennyire vagyunk tisztában saját telefonhasználatunkkal. Kevésbé, mint gondolnánk, de akadt itt egy igazán meglepő adat is:

• A legtöbben meglepő módon túlbecsülték napi képernyőidejüket, erről fentebb már írtunk.
• Kivételt a 16–19 éves korosztály jelentett: ők meglepően pontosan lőtték be, mennyi időt töltenek a telefonjukon.
• Ez ellentmond annak az elterjedt képnek, miszerint a kamaszok „nem tudják, mit csinálnak”: a fiatalabb felhasználók digitális önérzékelése pontosabb, mint az idősebbeké.
• Ez nem jelenti, hogy kevesebbet használják a készüléket – csupán azt, hogy tudják, mennyit.

A mentális állapot és a képernyőidő: egyenesen vagy árnyaltan?

A kutatásban használt közérzeti kérdőív lehetővé tette a résztvevők negatív érzelmi állapotának (pl. szorongás, depresszió) becslését. Ezeket összevetették a szoftveresen mért képernyőidővel.

A 25–34 évesek körében világos tendencia mutatkozott: minél magasabb volt a negatív érzelmi index, annál több időt töltöttek a telefonjukon, akár másfél órás különbséggel is. A 16–24 éveseknél ez a kapcsolat gyengébb vagy nem mutatható ki.

A kutatók szerint a képernyőhasználat célja is megváltozik, ha rosszabb a hangulat. A negatív érzelmi állapotú felhasználók inkább menekülnek, passzívan fogyasztanak, miközben a személyes kapcsolattartó alkalmazások (Messenger, Insta) háttérbe szorulnak.

A legszembetűnőbb eltolódás ismét generációs különbségekből adódik:

• A fiatalabb negatív közérzetűeknél a TikTok ural mindent,
• az idősebbeknél a Facebook és a YouTube válik dominánssá.

Ki mozog többet – és mit csinál közben?

A kutatás nemcsak a képernyőidőt, hanem a napi mobilitást is mérte. Az eredmények szerint:

• A vidékiek általában több időt töltenek képernyő előtt – különösen, ha aznap keveset mozognak.
• A budapestiek viszont éppen akkor használják többet a telefonjukat, ha sokat utaznak.
• A kulcs: a közlekedési forma. A városi tömegközlekedés közben szabad a kéz és aktív az eszköz. Autóvezetés vagy biciklizés közben értelemszerűen nem ez a helyzet.

A leggyakoribb mozgás közbeni alkalmazások:

• Google Maps,
• MÁV/Vonatinfó,
• YouTube,
• TikTok,
• logikai játékok.

Ezek az appok nem igényelnek intenzív interakciót, és könnyen megszakíthatók vagy újraindíthatók. Mozgás közben szinte egyáltalán nem használunk produktivitást segítő eszközöket, tanulási alkalmazásokat, nem fogyasztunk hosszabb szöveges tartalmak.
A közösségi platformok (Messenger, Facebook, Instagram) viszont helyzettől függetlenül stabilak: mindig ott vannak, bármikor visszatérhetünk hozzájuk, és a statisztikák szerint vissza is térünk rendszeresen.

Miért fontos ez szülőként? 

A Bethesda Gyermekkórház szakértői szerint a gyerekek már babakorban követik a felnőttek viselkedésmintáit. Nemcsak a mozdulatokat, hanem a figyelemirányítást is: a tekintetünket, a gesztusainkat, a fókuszunk tárgyát. Ha reggel az első mozdulatunk a telefon felvétele, ha beszélgetés közben a kijelzőre nézünk, ha étkezéskor az asztalon marad a mobil, a gyerek megtanulja, hogy ez az „alapállapot”.

Ha valóban változást akarunk a gyerekeink szokásaiban, azt nem a szabályoknál, hanem a tükörnél kell kezdeni. Ez a kutatás ehhez ad egy ritkán látható nézőpontot: nem arról szól, hogy mit mondunk a telefonhasználatról, hanem arról, amit tényleg csinálunk.

Nem elég a képernyőidőt önmagában – a gyereknél főleg – megítélni. A változás előfeltétele saját mintázataink felismerése. Milyen alkalmazást nyitunk meg először reggel? Mennyi időre tesszük le a telefont valójában? Mennyire látják ezt a gyerekeink, és mit tanulnak ebből?

A kutatás üzenete szülőként nem az, hogy „telefonozni rossz”. Hanem az, hogy a telefonhasználat strukturáló erő, amely összefonódik a napi ritmusokkal, a hangulati állapotokkal és a családi együttlét formáival. A telefont, vagy más okoseszközt használva  – bár apró és gyakran reflexszerű cselekedetekről van szó – akaratlanul is viselkedési keretet adunk a gyerekeknek. 

Ezért különösen fontos, hogy őszintén és következetesen monitorozzuk saját viselkedésünket. Ne csak azt, hogy mennyit használjuk a készülékeinket, hanem azt is, hogy mikor, milyen helyzetekben, és milyen lelkiállapotban tesszük ezt. Példaképek vagyunk, akkor is, amikor nem figyelünk erre.

• kutatás
• social media
• NMHH
• telefon
• mobilhasználat