A Pók: Noir (Spider-Noir) – kritika szülői szemmel Nicolas Cage fekete-fehér pókdetektívjéről

Az Amazon Prime élőszereplős sorozata, A Pók: Noir a klasszikus Pókember-mítoszt keresztezi a klasszikus bűnügyi filmek világával, Nicolas Cage főszereplésével. De akkor ez most mennyire lehet gyerekbarát?

Nincs most elég időd?

• A Pók: Noir (Spider-Noir) nem klasszikus tiniknek szóló Pókember-sorozat, hanem a valóságban egy komor, lassú folyású és nyomasztó hangulatú bűnügyi dráma Nicolas Cage-dzsel, a klasszikus noir detektívsztorik hangulatát idézve.
• A Pókember-név félrevezető lehet, itt valami egészen mást kapunk, de valójában ez is a képregények világából ismert karakter és körítés.
• A nemzetközi korhatár-besorolások és a hazai ajánlások szerint 12-14 év alattiaknak egyáltalán nem ajánlott, de itt a gyerekek érzelmi érettsége és teherbírása a döntő szempont.
• Azt is meg kell érteniük, hogy ez egy egészen más Pókember, más hangulattal, más hőssel.
• A sorozat legfőbb motívumai a feldolgozatlan gyász, a kiégettség, az egzisztenciális szorongás és a magány, miközben a káros szenvedélyek vonzó színben tűnnek fel, a műfajnak megfelelően egyébként.
• Kamasz gyerekkel jó közös néznivaló lehet, ha utána van időnk átbeszélni a függőségek torz ábrázolását, a traumák feldolgozását és a szupererő mögött rejlő morális felelősséget.

Az utóbbi években joggal érezhettük úgy, hogy a szuperhősös történetek kezdenek kifulladni. A monumentális, világmegmentő csaták után a nézők – és köztük talán a szülők is – valami földhözragadtabbra, egyedibbre vágytak. Az Amazon Prime élőszereplős sorozata, a Pók: Noir pontosan erre tesz kísérletet, amelynek már címéből látszik, hogy egészen új műfajhoz, a klasszikus krimik világához nyúl, új hőst, új történetet, és új körítést nyújt (nem az MCU szerves részeként), amely nem minden Pókember-rajongónak fog tetszeni. 

Hirdetés

A sorozat főhőse Ben Reilly (Nicolas Cage kelti életre), aki az 1930-as évek New Yorkjában, a gazdasági világválság idején próbál megélni és igazságot szolgáltatni magánnyomozóként. Ez önmagában is jelzi, hogy a készítők nem egy könnyed, gyerekbarát Pókember-változatban gondolkodtak. Cage nem a lelkes, kamasz Peter Parkert kelti életre, hanem egy kiégett magánnyomozót, aki valaha szuperhősként segítette a várost, most viszont inkább úgy él, mint aki túl sok rossz döntést, halálesetet és megalkuvást látott közelről. A színész már a forgatások elején Humphrey Bogartot hozta fel kiindulópontként, érezhetően erre épül a zsáner is.

Ebből is látszik, hogy Pókember ma már nem egyetlen szereplőt jelent, hanem egy egész popkulturális rendszert. Peter Parker a legismertebb, Miles Morales az utóbbi években rengeteg fiatal néző kedvence lett, de mellettük ott vannak a párhuzamos univerzumok különböző Pókember-változatai is. Van köztük vicces, tragikus, rajzfilmes, állatos, női, futurisztikus és sötétebb tónusú figura, akiket egyébként a fiatalabbak a Pókember: Irány a Pókverzum és a Pókember: A Pókverzumon át animációs filmekből ismerhetnek leginkább.

A Spider-Noir ebbe a családba tartozik: Pókember, csak nem abban az értelemben, ahogy egy szülő a régi filmekből vagy a gyerek a rajzfilmekből ismeri.

Pókból detektív

A Pók: Noir tehát egyszerre Pókember és nagyon nem az. A szuperhősös alapmotívum ugyanaz: különleges képesség, a veszteségből fakadó bűntudat és felelősség, a bűnnel szembeni fellépés. A forma viszont más műfajból érkezik. Ha gyerekünk azon szocializálódott, hogy Pókember színes ruhában, poénkodva menti meg a világot, a Pók: Noir első percei sokkszerűen érhetik. Itt nincsenek Bosszúállók, nincs csillogó technológia. Ben Reilly egy kopott ballonkabátban járja a sötét sikátorokat, a bűnüldözés pedig nem látványos mentőakciókat jelent, hanem néhol kifejezetten brutális, fegyveres összecsapásokat és szupererővel támogatott ökölharcokat. A szuperképességek okozta sérülések és a szürreális, hallucinációs jelenetek néhol egészen komor, kissé horrorisztikus hatást is kelthetnek.

A sorozat külön érdekessége, hogy fekete-fehér és színes változatban is nézhető.

Ez nem puszta technikai játék, hanem az egész koncepció része. Fekete-fehérben a Pók: Noir közelebb kerül ahhoz a régi filmes hagyományhoz, amelyből merít, színesben jobban előjön a képregényes világ, de veszít abból a nyomasztó, füstös, retró hatásból, amelyre hangulatilag épít. 

Maga a történet is sötétebb, felnőttesebb, amely érzelmileg is megterhelőbb lehet. A sorozat a kiégettséget, a cinizmust és a problémák elől az alkoholba menekülést mutatja idealizált hősképként, amely műfajilag hibátlan, gyerekek számára kevésbé ideális. Ugyanakkor a történet mélyén ott rejlik egy fontos kérdés a felelősségről. Ben Reilly ugyanis szándékosan visszatartja, elrejti a képességeit, nem akar hős lenni. Ez a belső vívódás remek párhuzamba állítható a klasszikus Peter Parker-féle „a nagy erő nagy felelősséggel jár” elvvel, csak itt a hősnek előbb a saját démonaival, a bűntudattal és a depresszióval kell megküzdenie ahhoz, hogy újra önzetlenül tudjon segíteni másokon.

Szintén érdekes rétege a sorozatnak a korabeli társadalmi berendezkedés és a kirekesztés ábrázolása. Bár a mellékszereplők hátterét a forgatókönyv sajnos meglehetősen felületesen bontja ki, a történet mégis behozza a gazdasági világválság New Yorkjában tapasztalható problémákat, amelyek minden generációval tudnak rezonálni. A hétköznapi emberek magukra maradnak, a törvényes rendszerek csődöt mondanak, és az egyén kénytelen dönteni arról, áldozattá válik-e, vagy saját morális iránytűjét követve megpróbál kívülállóként is tisztességes maradni egy velejéig romlott rendszerben, vagy akár önbíráskodással véget vetni mások elnyomásának.

Senki ne várjon mélyebb tartalmat, ez a széria saját műfajának komfortzónájában marad, ehhez mérten minden szinten sablonokat követ. Viszont elég érdekes ahhoz, hogy a Pókember-rajongók szeretni tudják, vagy akár a detektív-történetek szerelmesei is tegyenek vele egy próbát, csak világmegváltó élményt ne várjon tőle senki. A nagy kérdés persze számunkra nem is ez, hanem hogy pontosan kinek és mikor engedjen a szülő?

Hány éves kortól ajánlott a A Pók: Noir?

A széria hivatalos nemzetközi besorolásai és a tartalom nyomasztó tónusa alapján egyértelműen a kamaszoknak és felnőtteknek szól. Nálunk hivatalosan 12-es karikát kapott, szerintünk egy ilyen fiatal gyerek ugyan még élvezheti a pókjelmez látványát, de a történet  lassú, párbeszédekre épülő tempóját nagy valószínűséggel halálosan unalmasnak fogja találni, a nehéz, szorongató hangulatból pedig több ragad rá, mint a szuperhősös élményből.

A magányos, ivó, dohányzó, mindenkivel szemben cinikus és gyanakvó férfi régi filmes archetípus, de egy kamasz néző könnyen stílszerűnek látja azt, ami a történeten belül inkább sérülés. A Pók: Noir nem mindig választja szét elég erősen a pózt és a következményt. Ez persze valóban műfaji alapkövetelmény, de lássuk be, a műfaj nem gyerekbarát.

Persze itt is aranyszabály, hogy szülőként te ismered a gyerek érzelmi érettségét. Biztonságosan akkor működik ez a sorozat, ha a kamasz már érti a krimik és a noir stílus belső szabályait, képes helyén kezelni a képernyőn látottakat.

Hirdetés

Értékelés

A Pók: Noir stílusos, egyedi hangulatú atmoszférát nyújtó sorozat, amely Nicolas Cage karakteres jelenlétével képes újat mutatni a kifáradt szuperhős-műfajban. Még akkor is, ha egyébként valójában semmit nem is tesz hozzá sem ahhoz, sem a noir műfajhoz. A minősége hullámzó, de vannak erős értékei, jó színészi játékkal, szerethető hangulattal felépítve. Minden más már szülői megközelítés kérdése: a sorozatot használhatjuk ugródeszkaként arra, hogy a gyásszal való megküzdésről, a káros szenvedélyek filmes idealizálásáról vagy a morális felelősségről beszélgessünk a nagyobb kamaszokkal, miközben a kisebb gyermekeket érdemes megóvni a kevésbé barátságos és közkedvelt Pókember élményétől.

Ami működik:

• Nicolas Cage karizmatikus játéka a kiégett nyomozó szerepében.
• A választható fekete-fehér és színes képi világ, ami egyedi textúrát ad a sorozatnak.
• A klasszikus noir műfaj és a szuperhős-mítosz bátor, sötét tónusú keresztezése.
• Remek beszélgetési pontok a gyász feldolgozásáról és a belső felelősségvállalásról.

Ami zavaró lehet:

• A dohányzás és az alkoholfogyasztás folyamatos, stílusosnak beállított ábrázolása.
• A lassan csordogáló dráma és a bűnös város bemutatása, ami a pörgősebb akciókhoz szokott fiataloknak unalmas lehet.
• Aki nagyon látványos szuperhős sorozatot akar látni, az nem kap ilyen élményt (a CGI sem lett túl acélos).
• Néha félelmetes vagy túl erőszakos lehet érzékenyebb fiatalok számára.

Mit tehetünk szülőként?

• Mielőtt a kamasz gyerekkel közösen elindítjuk, érdemes átgondolni, hogyan kezeli a nyomasztó hangulatot, vagy a bűnügyi történetek sötétebb tónusát.
• Ne csak a címet nézzük, hanem a gyerek érettségét is. A 12-14 év feletti ajánlás jó kiindulópont, de két azonos korú kamasz között is óriási különbségek lehetnek. Aki már látott komolyabb thrillereket vagy bűnügyi filmeket, és érti azok mechanizmusát, az könnyen be fogja fogadni Ben Reilly történetét. Aki viszont a pörgős, poénos Pókember-kalandokat keresi, az csalódni fog, és a sorozat lelki súlya könnyen megterhelheti.
• Nem kell rögtön nagy tanulságokat megfogalmazni a részek után. Elég néhány egyszerű kérdést feltenni a kamasznak: miben más ez a Pókember, mint akit eddig ismert, mit gondol Ben Reilly döntéséről, hogy elrejti a szupererejét, mit gondol a felelősség kérdéséről, vagy a gyászról.
• Beszéljünk nyíltan a káros szenvedélyek filmes ábrázolásáról. A sorozat tökéletes alkalmat ad arra, hogy tudatosítsuk a gyerekben: a régi korokban (és az azokat idéző modern filmekben) a láncdohányzást és a folyamatos ivást a férfiasság és a menőség védjegyeként mutatták be. Beszélgessünk el arról, hogy a valóságban a problémák elől az alkoholhoz menekülni egy súlyos betegséghez vezető, romboló út.
• A gyász és a bezárkózás motívuma is jó beszélgetési alap lehet. A főhőst a szerelme elvesztése miatti bűntudat bénítja meg. Segítsünk a kamasznak megérteni, hogy a trauma utáni izoláció és a cinizmus egy létező emberi reakció, de a valódi feldolgozáshoz és a továbblépéshez elengedhetetlen, hogy ne zárjuk ki a külvilágot, és merjünk segítséget kérni a környezetünktől.
• Válasszuk szét a fizikai erőt és a morális nagyságot. Ben Reilly nem akkor válik igazán hőssé, amikor használja a szupererejét a verekedésekben, hanem akkor, amikor a saját kényelmét és biztonságát kockáztatva úgy dönt, hogy mégis kiáll a védtelenek mellett. Ez jó kapaszkodó lehet annak megértéséhez, hogy a hétköznapi életben a felelősségvállalás nem a fizikai felsőbbrendűségről, hanem az elveink melletti kiállásról szól.
• Ha könnyedebb krimikre lenne igény, mert ez a sorozat túl félelmetes, akkor érdemes az egészen gyerekbarát Detektívek a lombkunyhóból, a Basil, a híres egérdetektív, vagy akár a már kicsit idősebbeknek való Pokémon – Pikachu, a detektív, a Nancy Drew sztorik, a Zootropolis filmek, a Birkakrimi, vagy az Enola Holmes sorozat irányába elindulni akár.

Hirdetés

• sorozat
• sony
• Prime Video
• korhatár
• sorozatkritika
• Spider-Noir
• Pókember
• Nicolas Cage
• film noir
• szuperhős
• Marvel
• A Pók: Noir

• Legfrissebb
• A Pók: Noir (Spider-Noir) – kritika szülői szemmel Nicolas Cage fekete-fehér pókdetektívjéről
• LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight teszt szülőknek
• Egy sportsérülés a gyerek mentális egészségére is veszélyes lehet - szakértők mondják el, hogyan segíthetnek a szülők
• Megérkezett a fizetős Facebook és Instagram, de mit is jelent ez a felhasználóknak?
• Forma–1-es versenyautót építettek magyar diákok a Hungaroringen, de itt nem csak a sebesség számított
• Ingyen játék: nézzük meg szülői szemmel az Epic Games Store heti meglepetéseit
• Képernyőmentes iskola és techadó: van, ahol már ezt követelik a tanárok
• Újra van térkép a vonatkésésekről, de még sok munka, mire követhető lesz a vasúti közlekedés
• Sztárcsapat társasjáték-ajánló: a gombfoci a múlté
• Még kellett egy videójáték a nyúl szemszögéből is, aki rolleresekre vadászik

• Legnépszerűbb címkék
• social media
• PC játék
• közösségi média
• mesterséges intelligencia
• képernyőidő
• epic games store
• ingyen játék
• videójáték
• online biztonság
• digitális nevelés