A gyerekek nem kampányeszközök: 12 pontban üzent március 15-én az UNICEF Magyarország

Március 15-én az UNICEF Magyarország is megfogalmazta a maga 12 pontját. A szervezet azt írta: a gyerekek jogait választási időszakban és azon túl is tiszteletben kell tartani, és vannak olyan minimumok, amelyeknek a kampányokban és a döntéshozatalban is érvényesülniük kell.

A gyerekek nem kampányeszközök: 12 pontban üzent március 15-én az UNICEF Magyarország

Az elmúlt hetekben több gyermekjogi szervezet és szakmai szereplő is tiltakozott azok ellen a politikai kampányüzenetek ellen, amelyek félelemkeltő képekkel, érzelmi manipulációval vagy éppen gyerekek szerepeltetésével próbáltak politikai hatást elérni.

Március elején az UNICEF Magyarország is világosan kimondta:

a gyermek nem eszköz, sem valós, sem a mesterséges intelligencia által előállított formában nem használható politikai kampánycélokra.

SEGÍTS NEKÜNK, HOGY SEGÍTHESSÜNK!

A Képernyőidő ingyenes, de nem ingyen készül. Segítsd munkánkat egy tetszőleges adománnyal, hogy minél több tartalom születhessen.

  • Számlaszám: 12100011-19129370
  • Név: LogIn Digitális Edukáció Egyesület

A tárgy mezőbe írd be, hogy adomány. Köszönjük segítséged, igyekszünk megszolgálni.

Erről a témáról a Képernyőidő is írt korábban, amikor beszámoltunk a Kék Vonal tiltakozásáról, és egyértelműen kiálltunk amellett, hogy a gyerekek félelmére építő közéleti kommunikáció elfogadhatatlan. A mostani UNICEF-poszt nagyon hasonló ehhez, vagy éppen a Gyermekjogi Civil Koalíció és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány kiállásához, csak még  rendszerezettebben mondja ki ugyanazt: vannak olyan minimumok, amelyekből egyetlen kampányban, egyetlen politikai pillanat kedvéért sem lenne szabad engedni.

Ha többet akarsz tudni, kövess minket Facebookon és Instagramon!

Maximálisan egyetértünk a megállapításokkal, így szakmai támogatással és kiállásként tesszük közzé azokat:

  1. A gyerekek nem kampányeszközök!
    Az UNICEF első pontja világosan kimondja, hogy a gyerekek nem használhatók politikai üzenetek kellékeként. Ez a figyelmeztetés ma már a mesterséges intelligencia által generált képekre és tartalmakra is vonatkozik.
  2. Ne keltsenek félelmet a gyerekekben!
    A közéleti kommunikáció sokszor a felnőtteknek is megterhelő, egy gyerek számára pedig még nehezebben feldolgozható. Az UNICEF szerint a félelemre és megbélyegzésre építő üzenetek komoly pszichés terhet rakhatnak rájuk.
  3. Tisztelettel a gyerekekről!
    A gyerekek méltósága nemcsak a családban vagy az iskolában fontos, hanem a közbeszédben is. Az, ahogyan róluk beszélünk, mindig üzenet arról is, mennyire vesszük komolyan őket.
  4. Igaz információkat a gyerekeknek!
    A gyerekeknek joguk van ahhoz, hogy megbízható, életkoruknak megfelelő tájékoztatást kapjanak. Különösen fontos ez olyan időszakokban, amikor a nyilvánosságot elárasztják az egyszerűsítő, manipulatív vagy félrevezető üzenetek.
  5. Biztonságos online teret!
    Ez a pont Képernyőidő-szempontból is különösen fontos. Az UNICEF arra figyelmeztet, hogy a gyerekeket az online térben is védeni kell a zaklatástól, a manipulációtól és a dezinformációtól.
  6. Hallgassák meg a gyerekeket!
    A gyerekek véleménye nem zavaró háttérzaj, hanem fontos szempont. Ha döntések születnek róluk, akkor az ő tapasztalataiknak és nézőpontjuknak is helyet kell kapnia.
  7. A gyerekek jövője ne csak kampányígéret legyen!
    A gyerekek érdekei nem férnek bele egy választási szlogenbe. Az UNICEF szerint a programoknak és döntéseknek valóban a hosszú távú jóllétüket kell szolgálniuk.
  8. Zéró tolerancia az erőszakkal szemben!
    Otthon, az iskolában, az intézményekben és az online térben is védelem jár a gyerekeknek. Az UNICEF itt nemcsak elvi állásfoglalást tesz, hanem konkrét területeket is megnevez: jelzőrendszer, zaklatásellenes programok, képzések, biztonságos online környezet.
  9. Figyelmet a gyerekek lelki jóllétére!
    A szervezet szerint a lelki egészség nem különleges extra, hanem alapvető jog. Egy szorongással teli világban ez különösen fontos mondat, mert a gyerekek mentális terhelése gyakran láthatatlan marad.
  10. Esélyt minden gyereknek!
    A gyermekjogok nem válhatnak attól függővé, hogy ki hol él, milyen családba született, vagy milyen anyagi körülmények között nő fel. A szervezet közben arra is emlékeztet, hogy a legkiszolgáltatottabb gyerekek külön figyelmet igényelnek.
  11. Erős gyermekvédelmet!
    A veszélyben lévő gyerekeket nem lehet pusztán jó szándékkal megvédeni. Ehhez működő rendszer, megfelelő erőforrások és felkészült szakemberek kellenek.
  12. Jövőt a gyerekeknek!
    Az utolsó pont már túlmutat a kampánylogikán: békét, biztonságot és élhető környezetet kér a gyerekeknek. Ez arra emlékeztet, hogy a gyermekjogokhoz a jövő feltételeinek megőrzése is hozzátartozik, amelyhez felelős környezetvédelmi politikákra és fenntartható megoldásokra van szükség.

Miért fontos ez szülőként?

A legtöbb családban a politika nem a tévé esti híradójával érkezik meg, hanem a telefon képernyőjén. Egy videó, egy mém, egy hirdetés, egy rövid, erős érzelmekre építő üzenet formájában. A gyerekek pedig sokszor nem azért találkoznak ezekkel, mert keresik őket, hanem mert eléjük sodorja az algoritmus

Nem érdemes abból kiindulni, hogy a gyerek „úgysem érti” a közéleti tartalmakat. Valamit biztosan érzékel belőlük: a hangulatot, a félelmet, az ellenségképet, az indulatot. Érdemes rákérdezni, mit látott, mit gondol róla, megijesztette-e valami, és tudja-e, hogy nem minden videó vagy kép mutat valóságot. Ugyanilyen fontos a saját példánk is. Ha a gyerek csak azt látja, hogy a felnőttek dühödt, megbélyegző mondatokban beszélnek emberekről, akkor nem pusztán tartalmat tanul, hanem beszédmódot, gondolkodást, mentalitást.

Az UNICEF 12 pontja emlékeztet bennünket arrar, hogy a gyerekek jogait nem csak törvényekkel, hanem a mindennapi nyelvünkkel és online szokásainkkal is védeni kell.