2025 egyik legszokatlanabb, mégis rendkívül hosszan tartó online trendje, a „6–7” ma már nem csak vicc: kulturális hullámokat vetett a digitális térben és azon túl is. És persze készülj fel, mutálódik.

Mielőtt a „6-7” önálló számmá, kézmozdulattá és kódolt poénná vált volna, már túl voltunk néhány olyan internetes hullámon, amelyek kapcsán a felnőttek zavartan néztek csak maguk elé. A „skibidi”, a „gyatt”, a „rizz”, majd a különféle „brain rot” trendek mind ugyanarra mutattak rá: a gyerekek és kamaszok online kultúrája egyre inkább belső nyelvet használ, amely gyorsabban alakul, mint ahogy a kívülállók követni tudnák.
A „6-7” ebbe a sorba illeszkedik, de túl is lép rajta: nem egy karakterhez, nem egy történethez, hanem egyetlen, látszólag jelentés nélküli számhoz kötődik, amely mégis közösséget, identitást és reakciókat hozott létre világszerte. Itt részletesen írtunk róla és a hátteréről, érdemes elolvasnod, ha nem vagy tisztában az alapokkal.
A „6-7” egyik legfontosabb következménye a felismerés, hogy egy önkényes számpár is elég lehet egy teljes mémnyelv elindításához. Amint ez kiderült, a közösségi platformokon szinte törvényszerűen megjelentek az újabb szám-alapú variációk: részben utánzásként, részben paródiaként, részben tudatos ellenkultúraként.
A „41” mém már tudatos reakció volt: ugyanaz a logika, más szám. A kézjel itt általában négy ujj, majd egy ujj felmutatása, gyakran túlzó, ironikus mozdulattal. Terjedése jóval szűkebb körű maradt: főként TikTok-on, zenei vagy reakcióvideókban jelent meg. A „41” inkább belső poénként működött Blizzi Boi számához kötődő újabb szám-mémként, a „6-7”-et ismerők számára, önálló tömeghullám nélkül.
Blizzi Boi: Amerikai rapper és online alkotó, aki a 2020-as évek közepén a közösségi médián keresztül vált ismertté, elsősorban TikTok-on és YouTube-on terjedő zenéivel. Stílusa erősen épít az internetes kultúrára: dalai gyakran rövid, ismételhető hookokra, könnyen felismerhető kulcsszavakra és mémkompatibilis hangmintákra épülnek. Blizzi Boi nem klasszikus értelemben vett mainstream előadó, hanem digitális közegben szocializálódott rapper, akinek zenéi eleve úgy készülnek, hogy jól működjenek rövid videók alatt.
Ezek a variációk már a mémfáradás jeleit mutatták. A kézjelek ugyanazon az elven alapultak, de nem kapcsolódtak erős hangmintához vagy ikonikus videóhoz, így gyorsan eltűntek.
Funkciójuk inkább az volt, hogy jelezzék: „mi is értjük a szabályt”, de nem hoztak létre új közösségi jelentést.
A „89” már nem utánzat, hanem reakció. Gyakran szándékosan túlzó kézmozdulatokkal, kifacsart hangsúllyal jelenik meg, sokszor a „6-7” kifigurázására. Terjedése kisebb, de stabil: főként mémoldalakon, paródiavideókban és kommentkultúrában él.
Ez az a pont, ahol a mém már nem csak online tartalom, hanem közös nyelv, amelyet nem kell magyarázni azoknak, akik benne élnek. Ahogy a nyelv is formálódik a hétköznapi használatban, a mémkultúra is saját magát formálja.
Nyilván mindenki nagyon fiatalos akar lenni, főleg akkor, ha el akar adni valamit. Nem meglepő tehát, hogy az amerikai cégek is igyekeztek a trendre ráfeküdni:
Overwatch 2: A Blizzard Entertainment csapatalapú, többjátékos lövöldözős videójátéka, amelyben különböző képességekkel rendelkező hősök küzdenek egymással online mérkőzéseken. Az Overwatch 2 erősen közösségi élményre épít: a versengés mellett kiemelt szerepe van az emote-oknak, gesztusoknak és vizuális poénoknak, amelyekkel a játékosok kommunikálnak egymással.
Dictionary.com: Az egyik legnagyobb és legszélesebb körben használt angol nyelvű online szótár és nyelvi referenciaoldal, amely nemcsak szavak jelentését, hanem aktuális nyelvi trendeket, szlengkifejezéseket és internetes jelenségeket is dokumentál.
Fontos azt is látni, hogy a „6-7” már rég nem csak TikTok-videókban él. Megjelenik videójátékokban, reklámokban, keresőkben, pólókon, vagyis a gyerekek teljes digitális környezetét átszövi.
Ez azt jelenti, hogy a trendek értelmezése nem külön „internetes extra”, hanem a mindennapi médiaműveltség része. Aki ezt érti, az könnyebben tud különbséget tenni ártalmatlan közösségi poén és valóban problémás online tartalom között. Teljesen mindegy, milyen számokkal csinálják.