Tom Cruise és Brad Pitt összeverekedett és ebből lett az utóbbi idők legnagyobb szakmai botránya

2026.02.19. 08:13 Képernyőidő

Elemi erővel terjedt a közösségi médiában az elmúlt héten egy videó, amelyben a két színészlegenda verekszik, mintha egy új film lenne. Ez a felvétel sosem történt meg. Háttérben a TikTok kínai anyavállalata, Hollywood pedig teljesen kiakadt. Elmagyarázzuk, mi történik.

Tom Cruise és Brad Pitt összeverekedett és ebből lett az utóbbi idők legnagyobb szakmai botránya

Nincs most elég időd?

Egy pár másodperces, mesterséges intelligenciával generált jelenetben Tom Cruise és Brad Pitt verekszik – a videó soha nem készült el valójában, mégis Hollywood egyik legnagyobb botrányát robbantotta ki 2026 elején.
A TikTok anyacége, a ByteDance Seedance 2.0 nevű videógenerátora képes filmszerű jeleneteket előállítani pusztán szöveges utasításból – jogvédett világokra és sztárok arcmására emlékeztető karakterekkel.
A Motion Picture Association, a SAG-AFTRA, valamint a Warner és a Netflix is jogi lépéseket fontolgat: a vita nemcsak szerzői jogról, hanem a filmipar kontrolljáról és a színészi munka értékéről szól.
Szülőként azért fontos, mert ha a jövőben bárki saját magának generálhat filmet vagy sorozatot, az a közös kulturális élményt, a történetmesélés szerepét és a gyerekek médiához való viszonyát is alapjaiban változtathatja meg.

SEGÍTS NEKÜNK, HOGY SEGÍTHESSÜNK!

A Képernyőidő ingyenes, de nem ingyen készül. Segítsd munkánkat egy tetszőleges adománnyal, hogy minél több tartalom születhessen.

Számlaszám: 12100011-19129370
Név: LogIn Digitális Edukáció Egyesület

A tárgy mezőbe írd be, hogy adomány. Köszönjük segítséged, igyekszünk megszolgálni.

Egy pár másodperces, filmszerű jelenet elég volt ahhoz, hogy a hollywoodi stúdiók egyszerre kapjanak szívrohamot és csatasorba állítsák a jogi osztály minden (még nem mesterséges intelligenciával működő) erejét.

Mi ez a videó?

A videót egy ír filmrendező, Ruairí Robinson posztolta ki az X-re (korábbi Twitter). A mindössze 45-50 másodperces jelenet egy posztapokaliptikus, romos felhőkarcoló tetején játszódik, valahol egy sötét, disztópikus Los Angeles felett. Tom Cruise és Brad Pitt (vagyis nem ők, hanem mesterséges intelligenciával alkotott karakterük) csapnak össze ebben a hollywoodi filmeket idéző beállításban, brutális, profin koreografált jelenetet látunk.

Amikor Pitt megüti Cruise-t, látni, ahogy az arcbőre megremeg az ütés erejétől, a ruhájukon pedig minden egyes porszem és szakadás a fizika szabályai szerint mozog. A kameramozgás is döbbenetes, mintha valódi filmes munkát látnánk. Az már csak külön aktuális fricska, hogy a párbeszéd alapján ez a film egy összeesküvés-elméletre épülő akciódráma lenne, amely Jeffrey Epstein rejtélyes börtönhalálát dolgozza fel.

🧠 Miről is van szó pontosan?

Jeffrey Epstein: Amerikai pénzember, akit kiskorúak szexuális kizsákmányolása miatt vádoltak és 2008-ban el is ítéltek. 2019-ben újabb, szövetségi vádemelés után letartóztatták, majd egy New York-i börtönben meghalt, halálát hivatalosan öngyilkosságnak minősítették. Ügye azért vált globális botránnyá, mert kiterjedt kapcsolati hálója befolyásos politikusokat, üzletembereket és közéleti szereplőket is érintett, ami máig összeesküvés-elméletek és viták tárgya. A nemrég kiadott akták hatalmas botrányt kavartak, erről itt olvashatsz egy mindent átfogó elemzést.

Meg is mutatjuk itt a videót, több másik hasonló alkotással együtt.

A közös bennük, hogy ezeket soha nem forgatták le, nem dolgozott stáb rajtuk, nem volt utómunka. Az eredeti jelenetet feltöltő Robinson mindössze annyit írt mellé:

„Ezt egy kétsoros promptból (szöveges utasításból) dobta ki a Seedance 2.0. Ha Hollywoodnak vége, hát akkor vége.”

Hirdetés

A TikTok anyacége tette lehetővé mindezt

Persze itt nem Robinson a lényeg, hiszen ő csak felrázta a világot ezzel az alkotással. A videó a TikTok tulajdonosához, a ByteDance-hez köthető Seedance 2.0 nevű videógenerátor miatt terjedt el, és a reakciók alapján nem „még egy új eszköz” érkezett a kreatív iparágba, hanem egy olyan technológia, amely egyszerre nyúl hozzá a filmipar két legérzékenyebb alapanyagához:

a jogvédett történetvilágokhoz
és a sztárok arcmásához.

A Seedance 2.0 működését legegyszerűbben úgy lehet elképzelni, mint egy rendkívül fejlett „képi fordítót”. A felhasználó beír egy rövid szöveges utasítást – például: „két híres akciószínész verekszik egy futurisztikus tetőn, mozis fényekkel” –, és a rendszer ezt a leírást képkockák sorozatává alakítja. A mesterséges intelligencia értelemszerűen nem valódi jelenetet vesz fel kamerával, hanem korábban megtanult minták alapján számolja ki, hogy egy ilyen jelenetnek hogyan kellene kinéznie: milyen legyen az arc, hogyan mozogjon a test, merre „forduljon” a kamera, hogyan csillanjon a fény a bőrön. A folyamat képkockáról képkockára zajlik, így áll össze néhány másodperces, filmszerű videó. Minél több és jobb minőségű mozgóképen tanult a rendszer, annál életszerűbb lesz a végeredmény.

A szakmának ebben elsőre az a riasztó, hogy egy ilyen jelenethez nem kell filmes stáb, kaszkadőrök, sem utómunkát készítő szakember. A mesterséges intelligencia önmagában filmre visz bármit. Most még csak pár másodperces anyagokat, de idővel egyre komplexebb dolgokra képes. Ne felejtsük el, hogy már van egész estés MI-film. Igaz, hogy olyan, amilyen, de már van.

A technológia pedig elképesztő ütemben fejlődik, a legjobb példa erre, hogy az elmúlt pár év során, hova jutott el az a híres jelenet, amikor Will Smith tésztát eszik:

Miért lett botrány?

Azon túl, hogy bárki jogosan félhet, hogy elveszíti a munkáját, piaci erejét, fontosságát, azért a probléma több rétegű:

A generált jelenetek felismerhetően létező filmek és műsorok vizuális világából táplálkoznak.
A szereplők arcmásai konkrét, élő színészekhez kötődnek.
A mű nem engedélyezett felhasználás, hanem modellalapú tanulás eredményeképpen készül.

A ByteDance közlése szerint az éles platformon már felfüggesztették a valódi emberek képeinek feltöltését, és a kifogásolt anyag egy korlátozott tesztfázis része volt. A látott minőség azonban inkább késztermékre, mint laboratóriumi próbára emlékeztet, tehát innentől lényegében már csak pénzkérdés, hogy ki mihez kezd a technológiával.

A hollywoodi filmipar alapja márpedig a kontroll.

A stúdió birtokolja a karaktert, a történetvilágot, a vizuális identitást. A néző azért fizet, mert az adott univerzumhoz hivatalosan fér hozzá. Ha egy mesterséges intelligencia alapú rendszer képes ugyanennek az univerzumnak a felismerhető, filmes minőségű változatait tömegesen előállítani, akkor a kontroll meginog.

Ha többet akarsz tudni, kövess minket Facebookon és Instagramon!

Nem csak a jogok megsértéséről van szó

Nem véletlen, hogy a filmipar legnagyobb szakmai szervezete, a Motion Picture Association azonnali tiltakozása nem pusztán szerzői jogi kérdésekről szólt, hanem az iparág védelméről. Szerintük a Seedance nem véletlenszerű, elszigetelt túlkapásokat tesz lehetővé, hanem olyan rendszerszintű működést, amely a stúdiók legértékesebb szellemi tulajdonát használja alapanyagként.

🧠 Miről is van szó pontosan?

Motion Picture Association (MPA): Az amerikai filmipar legnagyobb stúdióit képviselő szakmai szervezet, amely a tagvállalatok – köztük a Disney, a Warner Bros. Discovery, a Netflix, a Paramount és más nagy szereplők – közös érdekeit védi. Feladatai közé tartozik a szerzői jogi érdekérvényesítés, az iparági szabályozás befolyásolása, valamint a filmek korhatár-besorolási rendszerének (rating system) működtetése az Egyesült Államokban. Az MPA megszólalásai általában nem egyetlen stúdió, hanem a teljes hollywoodi nagyipar álláspontját tükrözik.

A színészek érdekképviseletét végző SAG-AFTRA nyilatkozata különösen éles kritika volt. A szervezet nem a látvány minőségét kifogásolta, hanem azt, hogy a rendszer valós személyek arcmására és hangjára emlékeztető karaktereket képes generálni.

Egy színész arca a filmiparban nem pusztán biológiai adottság, hanem hozzáadott érték.

Egy világsztár jelenléte önmagában marketingeszköz, mert a néző nem csupán a történetért fizet, hanem kifejezetten az adott sztárt akarja látni. Azt, hogy egy színész mennyit ér éppen, arra alapozzák, hogy mennyire biztosan hozza a bevételt, ha szerepel egy filmben.

🧠 Miről is van szó pontosan?

SAG-AFTRA: Az Egyesült Államok színészeit, televíziós és rádiós előadóit, valamint számos médiaszereplőt képviselő érdekvédelmi szervezet. A név a Screen Actors Guild és az American Federation of Television and Radio Artists egyesüléséből származik. A szervezet kollektív szerződéseket köt a stúdiókkal, meghatározza a munkafeltételeket, a béreket és a felhasználási jogokat – beleértve a digitális arcmás és a hang mesterséges intelligenciával történő felhasználásának feltételeit is.

Ha egy mesterséges intelligencia úgy tud „előállítani” egy arcot, hogy az a néző számára ugyanazt az élményt idézi fel, akkor felmerül a kérdés: szükség van-e a valódi személyre? A SAG-AFTRA ezért hangsúlyozta a beleegyezés és a kompenzáció kérdését.

Hirdetés

A filmes cégek is háborúba mennek

Több stúdió – köztük a Warner és a Netflix – felszólító levelet küldött a ByteDance-nek. Ezek nem általános tiltakozások voltak, hanem konkrét követeléseket tartalmaztak.

Szerintük nem lehet mindent egyéni felelősségé tenni: ha egy platform rendszeresen és könnyen generál jogvédett karakterekhez hasonló jeleneteket, akkor a probléma nem csupán az egyes felhasználók kreatív túlkapása. A stúdiók álláspontja szerint maga a modell működése ösztönzi a jogsértést.

Ez azért fontos, mert a techcégek gyakran hivatkoznak arra, hogy ők csak eszközt biztosítanak, a tartalomért a felhasználó felel. A hollywoodi jogi követelés ebben az esetben azt állítja, ha az eszköz eleve a védett világokra optimalizált, akkor a felelősség nem hárítható át teljesen a felhasználóra.

A Netflix reakciója különösen határozott volt. A streamingplatform szerint a Seedance 2.0 lényegében olyan eszközzé válhat, amely nagy sebességgel termel más videókat saját sorozatai és filmjei világából. Itt nem rajongói paródiáról vagy kritikai felhasználásról van szó, hanem kereskedelmi célú technológiáról, amely a Netflix által felépített univerzumokat használja fel saját piaci pozíciójának erősítésére.

A ByteDance nyilvános válaszában azt hangsúlyozta, hogy tiszteletben tartja a szellemi tulajdont, és erősíti a rendszer „védelmi korlátait”. Ez laikus számára homályos megfogalmazás, de a gyakorlatban ilyen korlát lehet például:

bizonyos nevek vagy karakterek tiltása a promptokban,
a kimenet automatikus blokkolása, ha túl hasonló egy ismert arcra,
a generált tartalmak vízjelezése,
vagy a tanulási alapanyag szigorúbb kezelése.

A stúdiók reakcióiból azonban az olvasható ki, hogy szerintük ezeknek a korlátozásoknak a rendszer indulásakor kellett volna működniük, nem utólag, a botrány hatására.

Valójában attól félünk, hogy a gép mindent elvesz tőlünk

A filmgyártás költségeinek jelentős része a stáb és a szereplők munkadíja. A mesterséges intelligencia képes lehet jeleneteket előállítani fizikai forgatás nélkül. Ha a technológia eléri azt a minőségi szintet, amelyet a néző hitelesnek fogad el, a gyártási modell átalakul.

A látvány jelenleg a fő fókusz. Ismert arcok másolása, ikonikus stílusok reprodukálása gyors nézettséget generál. A következő lépés az eredeti történetek algoritmikus fejlesztése lehet. Forgatókönyv-asszisztens és koncepciótervező rendszerek, vizuális előkészítő eszközök már most jelen vannak az iparágban. Nyilván jogosan félnek a szakemberek, hogy milyen szerep marad az emberi alkotónak, ha a technológia a teljes folyamatot lefedi az ötlettől a képkockáig?

Ugyanez a színészek félelme is. Virtuális influenszerek már évek óta működnek a közösségi médiában. Teljesen digitálisan létrehozott karakterek reklámoznak márkákat, jelennek meg kampányokban. És ipari szempontból a mesterséges karakter remek. Nem öregszik, nem hibázik, nem keveredik botrányba. Ugyanakkor nincs személyes története, nincs életrajzi kontextusa. A rajongói kultúra hagyományosan az emberi történetekhez kapcsolódik: interjúkhoz, magánéleti fordulatokhoz, szakmai fejlődéshez és most már a közösségi médiához is. Az MI által generált sztár ezzel szemben konstrukció. A nézői viszony más természetű lehet: kevesebb az azonosulás, több a fogyasztás.

És hogy a stúdiók ellentmondásosságára is rámutassunk, a Netflix például az MI-színészek és MI-gyártás vízióját látva már dörzsölheti a tenyerét, mert az ottani döntéshozók soha semmilyen más szempontot nem vettek figyelembe, csak azt, hogy minél többet darálják az emberek a gyártósorról kieső műveket. Talán ironikusnak is nevezhető, hogy pont az a cég fél a mesterséges intelligencia jogsértéseitől, aki egyébként előszerettel állítaná a mozgóképes tömegtermelést gépi fokozatra. De ez a többi stúdióra is igaz:

az agresszív lépések mögött ott a félelem, hogy mi történik akkor, ha az emberek már saját maguknak tudnak majd szórakoztatóipari termékeket előállítani.

Olyanokat, amelyeket nem kaszálnak el, nem fejeznek be, és úgy alakul a cselekményük, ahogy a saját ízlésük diktálja.

A stúdiók reakciói ezért egyszerre jogi és stratégiai alapúak. Nem pusztán egy szolgáltatás ellen lépnek fel, hanem precedenst akarnak teremteni arra, hogy a mesterséges intelligencia működése nem állhat a szerzői jog és a személyiségi jog fölött. És nem törölheti el őket a piacról.

Hirdetés

Miért fontos ez szülőként is?

A gyerekek olyan médiakörnyezetben nőnek fel, ahol a vizuális hitelesség már nem jelent valóságot. Egy arc megjelenése nem bizonyítja egy ember jelenlétét. A mesterséges intelligencia által előállított jelenetek és karakterek fokozatosan beépülnek a hétköznapi tartalomfogyasztásba.

És érdemes eljátszani a gondolattal is, hogy a film és a sorozat eddig közös referenciapont volt. Egy új epizód megjelenése esemény. A gyerekek másnap az iskolában ugyanarról a történetről beszélnek. Ha viszont eljön a technikai pillanat, hogy mindenki saját verziót generál, a közös élmény eltűnik. A történet személyre szabottá válik. Egy gyerek olyan befejezést készít magának, amelyben a kedvenc karaktere túlél. A másik teljesen más irányba viszi a cselekményt. A közös beszélgetés alapja meggyengül.

Azt már látjuk, hogy a mesteséges intelligencia szervilis, kiszolgáló rendszere járhat negatív mentális hatásokkal a felhasználókat tekintve. Ennek fényében képzeld el azt, ha egy gyerek saját maga generálhat történeteket, ahol a passzív fogyasztás aktív manipulációvá válik. Ha a generált világ teljesen az egyéni preferenciákra optimalizált. A konfliktus elkerülhető, a kellemetlen fordulat átírható, a tragédia törölhető.

Az irodalom és a film egyik alapfunkciója eddig az volt, hogy váratlan, kényelmetlen helyzetekkel szembesít. Ha a mesterséges intelligencia mindig a felhasználó érzelmi komfortzónájához igazítja a narratívát, az a befogadás minőségét is megváltoztatja.

Ez csak egyetlen szempont, amin érdemes elgondolkodni, ezzel együtt nem árt felkészülni arra, hogy a mesterséges intelligencia nem csak a munka, hanem a szórakoztatóipar világát is alaposan megváltoztathatja. Ennek lehetnek természetesen jó oldalai is, de jelenleg mindenki félhet attól, hogy amit ma még biztos személyes vagy céges rendszernek hisz, az hamarosan alapjaiban változik meg.