Te milyen típusú hírolvasó vagy? Kutatás készült a magyar médiafogyasztókról

2025.11.24. 07:15 Képernyőidő

A DIMSZ és az NMHH közös kutatása azt vizsgálta, hogyan tájékozódnak a magyarok, milyen mintázatokat követnek, és mi történik akkor, amikor a hír már nem csak egyszerűen elér hozzánk, hanem alakítja a gondolkodásunkat.

Nincs most elég időd?

  • Kutatás készült a hazai hírfogyasztási szokásokról.
  • A magyarok 43 százaléka médiatudatosnak vallja magát, de 10 százalék kifejezetten információs buborékban él.
  • A kutatás öt hírfogyasztói típust különít el: passzív befogadó, jólértesült, elutasító, médiatudatos és buborékban élő.
  • A fiatalok főként közösségi médiából tájékozódnak, míg az idősebbek inkább a hagyományos forrásokban bíznak, ami jelentős generációs szakadékot okoz.
  • Szülőként kulcsfontosságú megtanítani a gyerekeknek a forráskritikát, mert a médiatudatosság nem magától alakul ki.
Éppen a napokban számoltunk be egy külföldi felmérés eredményeiről, amely rámutatott arra, hogy Amerikában (és feltehetően világszerte érvényes ez), mekkora generációs szakadék tátong már az emberek közösségi médiahasználati, de még a hírfogyasztási szokásai között. Ezért különösen aktuális most számunkra az a magyar kutatás, amelyet az Adatvezérelt Marketing Szövetség (DIMSZ) és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) készített közösen.

Ha többet akarsz tudni, kövess minket Facebookon és Instagramon!
🧠 Miről is van szó pontosan?
DIMSZ (Adatvezérelt Marketing Szövetség): A magyarországi adatvezérelt és digitális marketing szakma egyik legfontosabb szakmai szervezete. Tagjai között marketingesek, kutatók, technológiai cégek és ügynökségek találhatók. A DIMSZ rendszeresen végez kutatásokat a hazai digitális fogyasztói szokásokról, és szakmai ajánlásokat dolgoz ki.
NMHH (Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság): A magyar média- és hírközlési szektor szabályozó szervezete. Feladata, hogy felügyelje a médiaszolgáltatókat, óvja a gyermekek online biztonságát, biztosítsa a kiegyensúlyozott tájékoztatást, és kutatásokat végezzen a médiapiac működéséről. 

A hírfogyasztás 5 fő típusa

A kutatás öt típust különít el, amelyek nem mereven elkülönülő kategóriák, inkább olyan médiahasználati mintázatok, amelyek idővel eltolódhatnak egymás irányába. Az illusztráció a kutatásból származik (a képre kattintva nagyobb méretben is megnézheted):

  1. Passzív befogadó
    A hírek nem keresett tartalmak, inkább „odakerülnek”: ismerősök beszélgetéseiből, közösségi médiából. Ritkán ellenőrzi a hitelességet, és sokszor automatikusan igaznak fogadja el azt, ami sokszor felbukkan. A kutatási interjúk alapján gyakori mondat: „Ha a barátnőm mondja, biztos utánanézett.”
  2. Jólértesült
    Aktív hírmegosztó, véleményformáló, aki folyamatosan beszélget, küld, kommentel. Leginkább videós és közösségi tartalmakból tájékozódik, és a hitelességet sokszor a kommentek alapján érzékeli.
  3. Elutasító
    A kiábrándultság archetípusa. Úgy érzi, a média minden formája torzít, ezért minimalizálja a hírfogyasztást. A mesterséges intelligenciával generált tartalmak miatt még kevésbé bízik az online információkban.
  4. Médiatudatos
    Több forrásból tájékozódik, összeveti az eltérő nézőpontokat, felismeri a manipulációt. Figyeli a politikai és gazdasági kontextust, és képes különválasztani a tényt a véleménytől.
  5. Buborékban élő
    Csak azokat a forrásokat fogadja el hitelesnek, amelyek igazolják a saját nézőpontját. A többi forrást irritálónak vagy veszélyesnek tartja, kerül minden nézőpontütközést.
A kutatás szerint a

  • magyar felnőtt lakosság 43 százaléka médiatudatosnak vallja magát,
  • 16 százalék elutasító,
  • 10 százalék pedig buborékban él.
A maradék harmadnál nem mutatható ki markáns mintázat, ami a hírfogyasztás esetlegességére utal.

🧠 Miről is van szó pontosan?
Információs vagy véleménybuborék: olyan médiakörnyezet, ahol az algoritmusok és a személyes preferenciák következtében kizárólag a saját világnézetünket megerősítő tartalmakkal találkozunk.

Információkeresés 2025-ben

A kutatás megmutatja, hogyan keresünk választ a leggyakoribb kérdésre: „Utána nézek.”

  • Célzott forrásalapú keresés: a tudatos hírolvasók stratégiája, akik a saját, megbízhatónak vélt hírportáljaikon mélyülnek el.
  • Google-alapú keresés: gyors tájékozódás az első találatok alapján, kevés forráskritikával.
  • Közösségi-média-alapú keresés: TikTok, YouTube, Instagram – ahol a hitelességet gyakran a kommentek helyettesítik.
  • MI-alapú keresés: a fiatalabbak egyre gyakrabban kezdenek itt, a középkorúak másodlagos módszerként használják, az idősebbek ritkán.
A három módszer sokaknál össze is kapcsolódik: egy videóból indul a keresés, majd jön a Google, végül a mesterséges intelligencia a kontextussal.

Hitelesség és bizalom – miért hiszünk el valamit?

A kutatás egyik legfontosabb felismerése, hogy a hírek hitelességének érzete nem egyszerűen racionális döntés eredménye, hanem mélyen beágyazódik az egyéni tapasztalatokba, a generációs mintázatokba és abba, hogy milyen környezetben találkozunk a tartalommal. Alapvetően három szűrő határozza meg, tekintünk-e egy hírre hitelesként:

  • a forrás megbízhatósága és ismertsége,
  • a szöveg nyelvi minősége,
  • a tartalom szakmai alapossága és relevanciája.
A legtudatosabb hírolvasók számára a domainnév és a médium reputációja az első jelzés: ha egy hír kattintásvadász oldalakon jelenik meg, eleve fenntartásokkal fogadják.

A nyelvi minőség szintén kulcsfontosságú – az olvasók hamar felismerik a gépi fordítás nyomait, a kapkodó szerkesztést vagy a túlzó, érzelmekre építő fogalmazást, amelyek azonnal gyanút keltenek.

A tartalom szakmaisága, az adatok forrásmegjelölése és a kiegyensúlyozott, kontextusba helyezett magyarázatok viszont növelik a bizalmat.

A hitelesség azonban nem minden archetípusnál ugyanazt jelenti.

  • A passzív befogadó sokszor az ismerősök informális hitelesítésére támaszkodik: ha „elég sokan mondják”, vagy ha egy közeli hozzátartozó állít valamit, azt automatikusan igaznak fogadja el.
  • A jólértesült hírfogyasztó számára a közösségi validáció válik elsődleges szűrővé; a kommentek hangneme és tartalma gyakran fontosabb, mint maga a cikk.
  • Az elutasító éppen ellenkezőleg működik: minden információt alapvető gyanakvással fogad, a tartalomgyártásban megjelenő mesterséges intelligencia miatt pedig sokszor már a vizuális bizonyítékokban sem bízik.
  • A médiatudatos hírfogyasztó tudatosan több nézőpontot vizsgál, és kifejezetten keresi az eltérő forrásokat, hogy kiszűrje a torzításokat.
  • A buborékban élő számára pedig a hitelesség nem objektív mérőszám, hanem világnézeti illeszkedés: csak azt az információt fogadja el, amely megerősíti a saját értékrendjét, a többit reflexből elutasítja.
A kutatás jól mutatja, hogy a hitelesség érzete nem a hírek tulajdonságából fakad, hanem abból, hogy hogyan és milyen szűrőkön keresztül érkeznek el hozzánk. Ez teszi a médiatudatosságot a mai hírkörnyezetben nem opcióvá, hanem alapvető készséggé.

A támogatott tartalmak megítélése generációs kérdés: a fiatalok természetesnek veszik, ha egy videó szponzorált, az idősebbek propagandaérzetként élik meg.

A legfiatalabbak sokszor észre sem veszik, ha egy tartalom fizetett.

🧠 Miről is van szó pontosan?
Támogatott tartalom: olyan médiatartalom, amelyet hirdető finanszíroz, és ezt elvileg transzparensen jelölik, vagy legalábbis jelölni kellene.

Generációk közötti tudástranszfer – hogyan adjuk tovább a híreket?

A kutatás egyik legerősebb megfigyelése, hogy a hírek útja a családban gyakran egyirányú.

  • Fiatalok (16–30):
    Kortárs közegben beszélgetnek hírekről, a megosztások fő tere a privát üzenetküldés. Szüleikkel ritkábban vitatnak meg tartalmakat, inkább gyakorlati, technológiai tudást adnak át nekik. A kutatás szerint a leggyakoribb szülő-gyerek interakció hírek helyett: mémek megosztása.
  • Középkorúak (30–50):
    A hírekről leginkább párjukkal és kollégáikkal beszélgetnek. A szülőkkel való hírmegosztás ritka, sokan kerülik is a konfliktusos témákat.
  • Idősek (50+):
    Elsősorban hagyományos hírforrásokra támaszkodnak, és kortársaikkal vitatják meg az aktuális eseményeket. Nehezen alkalmazkodnak a gyors információáramláshoz, és az online térben kevésbé magabiztosak.
A fiatalok számára az online tér az alapélmény; a médiazajban sokszor háttérbe szorul a hitelességi kontroll.
A középkorúak hídpozícióban vannak: otthonosan mozognak digitálisan, de megőrizték az offline világ ritmusérzékét.
Az idősek a hagyományos forrásokhoz ragaszkodnak, a digitális környezetben bizonytalanok, ami kiszolgáltatottá teszi őket a megtévesztő tartalmakkal szemben.

Miért fontos ez szülőként?

A kutatás alapján a szülők és a gyerekek sokszor teljesen eltérő univerzumban találkoznak a hírekkel. Ez a távolság akkor válik igazán láthatóvá, amikor egy családban felmerül egy politikai, közéleti vagy közbiztonsági téma: mindenki más csatornákból érkezik, másfajta szűrővel a fejében.

A gyerekek sokszor úgy nőnek fel, hogy senki nem tanítja meg nekik, hogyan kell megkérdőjelezni a látszólag hiteles videókat, a látványos összeállításokat vagy a véleményvezérek hatásos mondatait. Az idősebbek ugyanakkor éppen azért sebezhetők, mert az online téves információkat sokszor nem tudják kiszűrni, és nem biztos, hogy felismerik a manipuláció modern formáit.

A szülői szerep így nem a mindenre kiterjedő kontrollt jelenti, hanem annak megtanítását, hogy a gyerek képes legyen a saját védelmére a hírfolyamban.

A kutatás legfontosabb üzenete talán az, hogy a hírfogyasztás ma nem egyszerű szokás, hanem identitásformáló erő.

A technológiai környezet gyors átalakulása miatt nincs két egyforma út a hírekhez, és nincs egyetlen jó módszer sem. A szülők szerepe mégis megerősödik: ők azok, akik képesek hidat építeni az eltérő generációk információs világai között, és megtanítani a gyerekeket arra, hogyan válnak egyszerre tájékozottabbá és ellenállóbbá.