Az e-sport immár nemcsak a versenyekről szól, hanem arról is, hogyan válhat a játék a tanulás, az önismeret és a közösségépítés eszközévé. Ennek lett része a Képernyőidő és az ELTE új projektje is.
Stratégiai partnerünk, a Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) által szervezett idei E-sport Tudásbázis konferencián hivatalosan is megalakult a Magyar E-sport Akadémiai Hálózat (MEAH), amely a hazai e-sport utánpótlás-nevelés és oktatás új korszakát nyitja meg. Az eseményen nemcsak az akadémiai együttműködések és a fiatal játékosok fejlesztése került a középpontba, hanem az is, hogyan segíthetjük a szülőket abban, hogy jobban megértsék az e-sport világát.
A szerencsejátékszerű megoldások egyre elterjedtebbek, sokszor nehezen beazonosíthatók, és korábbi vizsgálatok összefüggést jeleztek a problémás használattal. Felmerül, hogy ezek a mechanizmusok a klasszikus szerencsejátékok elfogadását is normalizálhatják a kiskorúak körében.
A most induló kutatás a pszichológiai összefüggéseket vizsgálja: hogyan kapcsolódik e megoldások használata a személyiségjellemzőkhöz és a mentális egészséghez?A vizsgálat érintett címei között szerepel a GTA Online, az EA FC, a Counter-Strike 2, a PUBG, a Dota 2, a League of Legends és a Genshin Impact. A részvétel önkéntes és bármikor megszakítható, a válaszokat bizalmasan kezelik, az adatközlés összesített formában történik tudományos felületeken. A kitöltők visszajelzést is kapnak saját eredményeikről, de fontos leszögezni, hogy ez nem minősül orvosi vagy pszichológusi szakvéleménynek, viszont tudományosan megalapozott tükröt tart majd a kutatásban részt vevők elé.
Ha indul a kutatás, kérjük a segítséged, a fenti játékokkal aktívan játszó kitöltőket keresünk majd.
„Az e-sport ma már jóval túlmutat a versenyzésen – a digitális térben szerzett tapasztalatok, a csapatmunka, a koncentráció és az önismeret fejlesztése olyan értékek, amelyek az élet számos területén kamatoztathatók. Az E-sport Tudásbázis célja, hogy ezek az értékek a társadalmi diskurzusban is helyet kapjanak. A HUNESZ ezen programok mentén a jövő játékos generációjának fejlesztésében kiemelt szerepet szán az új akadémiai hálózatnak” – mondta Biró Balázs György, a HUNESZ főtitkára.