A Pixar új filmjében egy lány hódtestbe költözik, hogy megmentse az erdőt, de az Agyugrász nem az kedves, állatos mese, amit a plakát ígér. Kétségtelenül egyedi, de ennek néha az az ára, hogy a gyerek megrémül, és erre muszáj figyelnünk.

A Képernyőidő ingyenes, de nem ingyen készül. Segítsd munkánkat egy tetszőleges adománnyal, hogy minél több tartalom születhessen.
A tárgy mezőbe írd be, hogy adomány. Köszönjük segítséged, igyekszünk megszolgálni.
Az Agyugrász nem a lassan kibomló, nagy érzelmi csúcspontokra építő Pixar-filmek közé tartozik. Még csak azt sem mernénk biztosan állítani, hogy erősen épít saját karaktereire, de kétségtelenül fontos témát feszeget, olyan elborultsággal, mintha a kreatívok tudatmódosítók hatása alatt hányták volna össze az összes filmes ötletet, amely hatással volt rájuk az elmúlt évtizedekből.
A Pixar legjobb filmjei sokáig tiszta, egyszerű ötletből jutottak el valami nagyon emberi jelképhez, érzelmi utazáshoz, amely minden generáció számára érthető, megélhető volt, különböző szinteken befogadható értelmezéssel. Daniel Chong (rendező és jelen esetben részben írója is az Agyugrásznak) dolgozott az Agymanókon is, kiváló szakember, de most mintha arányt vesztett volna azzal, hogy pontosan ki is a célcsoportja és hogyan akar szólni hozzá. Pedig a téma, amit feszeget nagyon fontos, az üzenet is érdekes, de az egész élmény bizonyos szempontból forradalmi, másfelől kaotikus és nem jól átgondolt.
Chong legfőbb újítása az, hogy a Pixar most nem a klasszikus, beszélő állatos mese kényelmesebb útját választja. Az Agyugrász az állatok közé beépülő ember története, az Avatar, a Dr. Dolittle és a Disney-féle állatos antropomorfizmus hagyományával, de akár a Vili a veréb is beugorhat magyar szülőknek a film közben. A történet főhőse Mabel, aki imádja az állatokat, és gyerekkora óta egy közeli tónál érzi magát igazán otthon a nagymamájával. Amikor kiderül, hogy a közeli város polgármestere megalomán útépítési tervei miatt felszámolná ezt a területet, Mabel megpróbálja megmenteni azt. Ehhez egy különleges egyetemi találmányt használ:
a tudatát egy hódrobotba ültetik át, így be tud épülni az állatok közé, hogy megértesse velük, meg kell menteni az emberektől a világukat.
A terv azonban gyorsan kicsúszik a kezéből. Mabel nemcsak figyelmezteti az állatokat, hanem akaratlanul fel is lázítja őket az emberek ellen, miközben neki is meg kell tanulnia, hogy a természetet nem lehet egyszerűen jó szándékkal irányítani.
Hogy ezt a tanulságot egy testcserés, sci-fi köntösbe bújtatott, rengeteg felnőtteknek szóló filmes utalással tűzdelt, sok szempontból nagyon is felnőttes, de mégis teljesen kaotikus történettel lehet a legjobban elmesélni, az kérdéses. A film sokszor ugyanazzal a lendülettel rohan át a poénokon, a természetvédelmi kérdéseken és Mabel belső bizonytalanságán, magányán, így egyszerre lenne bolondos állatos komédia, természetvédelmi kiáltvány és egy, a szülei által elhanyagolt, magányos, túlbuzgó fiatal útkereséséről szóló fejlődéstörténet.
Azért fontos kiemelni ezt (az egyébként személyes) véleményt, mert akár jónak tartjuk az Agyugrász újító káoszát, akár nem, a szülői szempontok értelmezéséhez fontos, hogy értsd, mennyire ellentmondásos alkotásról van szó.
Az hatalmas előnye a filmnek, hogy a természetvédelem kérdése nem példabeszéd szinten jelenik meg, és végre nem csak azt a kérdést feszegetjük, hogy az emberek gonoszak, az állatok jók. Mabel meg akarja menteni azt a tavat és erdei mikrovilágot, amelyhez személyes emlékek kötik, de közben végig ott a kérdés,
hogy lehet-e jól segíteni úgy, ha valaki közben irányítani akarja a természetet.
A film szülői szempontból itt válik használhatóvá, megmutatja, milyen könnyen lesz a jó szándékból beavatkozás, a beavatkozásból káosz, a káoszból pedig olyan következmény, amelyet már mi magunk sem tudunk kézben tartani. Ez beszélgetésindítónak remek lehet, ahogy az is, hogy semmi nem fekete-fehér a világban és a vitáknak, a kompromisszumoknak helye és szerepe van.
A gond ott kezdődik, amikor az Agyugrász egyszerre akar nagyon pörgős, néhol teljesen abszurd akciójeleneteket egymásra halmozni, viccelni, meghatni és tanulságot magyarázni. A gyors ritmus sok gyereknek vonzó lehet, de ez a tempó fárasztóvá teheti a filmet, főleg akkor, ha érzékenyek a sok ingerre. Ez a film pedig olyan, mintha 45 TikTok videót pörgetnénk le egymás után nekik.
Akármennyire is tele van érdekes, bizarr és sokszor szerethető poénokkal, a film sajnos emellett sok bizonytalanságot és félelmet is szülhet. Maga a hódrobot alapötlete sem emészthető könnyen mindenki számára: Mabel nem jelmezbe bújik, hanem egy másik testben próbál mozogni és életben maradni. Az Agyugrász ezt sokszor poénként kezeli, de kisebbeknél ijesztő lehet az érzés, hogy valaki elveszíti az irányítást a saját teste felett, vagy nem tud visszajutni oda, ahonnan elindult. Ennél sokkal félelmetesebb tud lenni a többi állat, és olyan testcserés megoldások, ahol már kifejezetten félelmetes, horrorisztikus pillanatokat él meg a néző. És itt jutunk el a korhatárbesorolás kérdéséhez, amelyet láthatóan a szolgáltatók sem tudnak érdemben kezelni.
Az Agyugrász legnagyobb problémája, hogy a szülő sem tudhatja, kiknek is szól valójában (ahogy az alkotók sem). A Disney+ szolgáltatón nemrég debütált animáció 6 éven felülieknek szóló plecsnit kapott, a hivatalos mozielőzetesekben és a Cinema City oldalán is 12-es korhatárbesorolás látható. Az egyik azt sugallja, hogy már kisiskolásokkal is nyugodtan kipróbálható, a másik azt, hogy érdemes jóval óvatosabban közelíteni. Nos, mi a mozik óvatosságával értünk egyet. A film valóban nem tartalmaz olyan elemeket, amelyek automatikusan magasabb korhatár felé tolnák: nincs benne nyers erőszak, szexualizált tartalom vagy durva beszéd. De a történet tele van intenzív jelenetekkel, groteszk üldözéssel, veszélyhelyzettel, fenyegető és félelmetes állatokkal, és a testcserés helyzetből is képes a végére szinte horrort csinálni, amit józan ember nem mutatna meg 6 éves gyereknek.
Az Agyugrász ötletes, sokszor szerethető, de nagyon egyenetlen és kaotikus Pixar-film, saját csapdáiban vergődik. Látványban erős, alaphelyzetében friss, humorában sokszor működik, érzelmi mélységben viszont nem éri el a stúdió legjobb családi filmjeit, gyerekfilmnek sokszor kusza. Ennél viszont nagyobb probléma, hogy könnyen lehet nehezen követhető vagy félelmetes kisebbeknek, ha valaki nyugodt, óvodásbarát állatos mesére számít, annak máshol kell keresgélnie.