Tudod, mi a sharenting? Elmondjuk, miért ne csináld!

2025.08.09. Képernyőidő

Sok szülő és gondviselő azért oszt meg képeket gyermekeiről, hogy megmutassa a legörömtelibb pillanatokat a családdal, barátokkal. Ugyanakkor fontos tisztában lenni a gyerekekről szóló online tartalommegosztás – az úgynevezett sharenting – kockázataival.

Nincs most elég időd?

Az online szülők megosztásokkal teli korát éljük, ennek komoly veszélyei vannak, például a túlposztolás, a sharenting.
A gyermekeidről készült tartalom megosztása sosem kockázatmentes; szűkíts közönséget, vond be a gyereket, töröld a túl sokat áruló posztokat.
A beleegyezést nem csak kimondjuk, hanem naponta gyakoroljuk.
Mutatunk pár hasznos tippet, hogyan legyél tudatosabb szülő ezen a téren is.

Egyre több leendő szülő jelenti be a gyermekáldás hírét úgy, hogy feltölt egy ultrahangképét a közösségi oldalra – legtöbbször nyilvános beállítások mellett, így nemcsak az ismerősök, hanem bárki láthatja. A gyermek így már a születése előtt digitális jelenlétet kap.

Ha többet akarsz tudni, kövess minket Facebookon és Instagramon!

A digitális szülőség nemcsak új eszközöket, hanem új felelősséget is hozott. A családi csoportban megosztott első lépések, a Facebookon dokumentált ovis ünnep, az Instagramra kitett kamaszszelfi mind egy mozaikdarab abból a nyilvános életrajzból, amelyet róluk mi állítunk össze. És itt jön be a képbe a sharenting fogalma.

🧠 Miről is van szó pontosan?
Sharenting: a „share” (megosztani) és a „parenting” (szülőség) szavak összevonásából származó kifejezés, amely a szülők és gondviselők gyermekeikről történő online tartalommegosztását jelöli. Ide tartozik minden, a családi körön kívül közzétett fotó, videó, történet vagy adat, akár közösségi médiában, blogon vagy üzenetküldő alkalmazáson. A kifejezés gyakran magában hordozza a túlzott mennyiségű és részletezettségű megosztás jelentését, magyarul a túlposztolást, amely hosszú távon a gyermek magánszféráját, biztonságát és jogait is érintheti.

Stacey Steinberg jogász, a University of Florida Gyermekek és Családok Központjának igazgatója úgy fogalmaz az Unicefnek:

gyerekeink az első generáció, akik bizonyos értelemben „nyilvánosan megosztva nőnek fel”, mi pedig az első szülők, akik a közösségi média mellett próbáljuk jól megtanulni a beleegyezést és a magánszféra tiszteletét.

Miért gond a megosztott gyermekfotó?

Sok szülő nem gondol bele, hogy egyetlen kép nyilvánossá tétele is súlyosan sértheti gyermeke jogait. Ha például olyan fotó kerül fel a netre, amelyen a gyermek kiszolgáltatott helyzetben látható – bilizés, fürdetés, pelenkázás vagy sírás közben –, sérülhet az emberi méltósághoz és a magánélethez való joga. A babaképek és gyerekfotók természetesen nem új jelenségek, de globális elérhetőségük csak az elmúlt években vált ennyire könnyűvé.

Különösen kockázatos, ha a szülő nyilvánosan teszi közzé a gyermek személyes adatait, amelyek alapján könnyen azonosítható és megközelíthető. Ilyen információ lehet a teljes név, a születésnap, az arckép, az iskola neve vagy a különórák helyszíne. Ezek birtokában bárki képes lehet a gyermek bizalmába férkőzni.

A globális cégek adatkezelési gyakorlatait, és az ezekkel való üzleti célú visszaélést sem szabad figyelmen kívül hagyni. Egyes országokban adatbrókerek digitális aktákat állítanak össze gyerekekről a megosztott információk alapján, és akár előrejelzéseket készíthetnek arról, hogy a gyerek mit fog mondani, tenni, vagy milyen egészségi állapota lehet a jövőben.

A legérzékenyebbnek a meztelen vagy félmeztelen képek számítanak – például egy nyaraláson készült pancsolós fotó. Egy átlagos szülő ezt ártatlannak látja, ám egy gyermekek iránt szexuális érdeklődést mutató ember egészen másként tekint rá. Szomorú tény, hogy az ilyen képek pillanatok alatt felbukkanhatnak gyermekek szexuális kizsákmányolásával foglalkozó, főként a darkneten elérhető fórumokon.

🧠 Miről is van szó pontosan?
Darknet: az internetnek az a része, amely nem érhető el hagyományos keresőmotorok vagy böngészők segítségével, és amelyhez speciális szoftverekkel (például Tor, I2P) lehet hozzáférni. A darkneten anonim módon lehet kommunikálni és adatokat cserélni, ezért gyakran használják illegális tevékenységekhez is, például tiltott kereskedelemhez, kiberbűnözéshez vagy gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos - akár manipulált, hamis - tartalmak terjesztéséhez.

Hogyan élik meg a gyerekek a sharentinget?

Bármilyen életkorban értékeljük az önállóságot. Egy 4–5 éves gyereknek is fontos lehet, hogy milyen ruhát és frizurát visel egy képen, ciki-e az, ami éppen látszik róla; egy 12–13 évesnek ez még fontosabb szempont. Ezek a szülőnek apróságnak tűnhetnek, de a gyereknek nagyon is számítanak. A kicsik nem tudnak valóban tájékozott beleegyezést adni, ezért fontos elképzelni, mit mondanának, ha meg tudnák fogalmazni az érzéseiket.

Továbbá, ha túl hamar osztjuk meg az élményeket, és utólag mutatjuk a gyereknek a fotókat, az átírhatja az emlékeit. Érdemes tehát tudatosan mérlegelni, mikor posztolunk, és a közös pillanatokban inkább a jelenlétre figyelni. Stacey Steinberg szerint:

„Amikor úgy osztunk meg dolgokat a gyerekeinkről az interneten, hogy nem vonjuk be őket a döntési folyamatba, kihagyunk egy értékes lehetőséget arra, hogy megtanítsuk nekik és példát mutassunk a beleegyezés fontosságáról.”

Miért fontos ez szülőként?

A fentebb leírtak fényében talán ezt már nem is kell külön magyarázni. Amit ma természetes gesztussal megosztunk, az évekig, évtizedekig elkísérheti a gyerekünket. A túl sok részlet növeli a visszaélés, a megszégyenítés és a félreértelmezés esélyét, miközben a gyerek nem tanulja meg, hogy a saját képmásával kapcsolatos döntésekben ő az első számú szereplő. Ha most teremtünk beleegyezési kultúrát, nagyobb eséllyel kapunk vissza felnőttkorban olyan gyereket, aki tiszteletben tartja mások és a mi határainkat is. Ez nevelési kérdés is.

Mit tehetünk szülőként?

Kerüljük a túlságosan személyes, ciki történetek vagy fotók megosztását.
Beszéljük át a gyerekkel, hogyan döntünk arról, hogy mit osztunk meg. Hogy ne pillanatnyi indulat vagy lelkesedés vezérelje a döntéseinket, érdemes tudatos szabályokat lefektetni: milyen gyakran posztolunk a gyermekről, milyen helyzetekben tartjuk megoszthatónak a képét, és látszódhat-e az arcán azonosíthatóan. Ha pedig kifejezésre juttatja, hogy nem szeretné a róla készült képet nyilvánosan látni, vagy nem ad hozzá beleegyezést, ezt feltétlenül tiszteletben kell tartani.
Legyünk őszinték a barátokkal, rokonsággal a saját szabályainkról. Kérjük meg őket is, hogy tartsák tiszteletben a szabályainkat, és kommunikáljanak a gyermekünkkel, ha képet akarnak készíteni róla, amikor mi nem vagyunk ott.
Intézményeknél, iskoláknál kérdezzük meg, van-e erre vonatkozó szabályzat. Ha nincs, akkor erről legyen párbeszéd.

Hogyan osszunk meg biztonságosabban tartalmakat a gyerekről?

Teljes biztonság nincs, mindig mérlegelni kell a kockázatokat és a várható előnyöket. Ha mégis megosztunk, gondoljuk át:

Kik látják (ellenőrizzük az adatvédelmi beállításokat, nézzük meg a követőink listáját).
Mennyi információt adunk ki (helyadatok, iskola logója, azonosítható részletek).
Lehet-e a tartalom kínos vagy ártalmas most vagy a jövőben.
Amit magunkról megosztunk, az más, mint amit másról teszünk közzé, figyeljünk a gyermekünk véleményére, érzéseire.

Mit tehetünk, ha már sok mindent megosztottunk?

Nézzük át a régi posztokat, töröljük, amit tudunk. Vannak platformok, ahol kérhetjük a kép eltávolítását, ha mi nem tudjuk.
9–10 éves kortól vonjuk be a gyerekeket a régi posztok átnézésébe és törlésébe. Ezt ismételjük párhavonta.

A gyerekek értékelni fogják, ha bevonjuk őket ebbe a folyamatba.

Témák beszélgetéshez

„Mi az, amit rólad szívesen látnál nyilvánosan egy év múlva is, és mi az, amit semmiképp? Miért?”
Beszélgessünk arról, hogy egy kép vagy történet idővel hogyan változhat meg a szemünkben. Segíthet, ha eljátszunk a gondolattal: mi lenne, ha a jövőbeli barátaid, tanáraid vagy kollégáid is látnák?
„Kinek szól egy adott poszt valójában: a családnak, a barátoknak vagy az egész világnak?”
Tegyük fel együtt a kérdést: tényleg azok fogják látni, akiknek szánjuk, vagy sokkal több ember? Beszélgessünk arról, hogy mit jelent a „biztonságos közönség”.
„Hogyan kérünk és adunk beleegyezést a családban? Mi történik, ha valaki nemet mond?”
Gyakoroljuk, hogy mindenki elmondhatja, ha nem szeretne nyilvánosságot. Fontos, hogy a „nem” szó tiszteletben tartása a családban természetes legyen.
„Milyen információk alapján lehet beazonosítani, hol járunk iskolába, merre élünk, mikor vagyunk otthon?”
Beszéljük át, milyen nyomokat hagyunk magunk után képekkel, feliratokkal, háttérben látható részletekkel. Játsszunk „nyomozósat”: próbáljuk kitalálni, mennyi mindent tudhatna meg rólunk egy idegen egyetlen fotóból.