A Rakuten Viber két felmérést is végzett Magyarországon a több mint egymillió tagot számláló Viber közösségében, főleg a felhasználók tudatosságát és terveit vizsgálva. Érdekes eredmények születtek.
Sokszor érezzük, hogy a telefonunk hallgatózik, és a közösségi média minden tud az életünkről, de az algoritmus működése sokszor ennek ellenére olyan, mintha fogalma sem lenne rólunk. Mi ennek az oka?
A TikTokon „house burping” néven terjed életmódtartalomként, miközben Németországban bérleti szerződésekben szabályozott kötelezettség, Magyarországon pedig legtöbbször energiaszámla- és penészvita tárgya. Igen, az ablaknyitás is lehet közösségi trend.
Őrizetbe vették Owen Cenazandottit és Safine Hamadit annak a 2025 augusztusi livestreamnek az ügyében, amelynek során társuk, Jean Pormanove élő adásban meghalt. A hatóságok a Kick platform szerepét külön eljárásban vizsgálják.
Nincs olyan év, hogy ne röppenne fel a pletyka, hogy hamarosan fizetős lesz a Facebook. Most sem erről van szó, de az biztosnak tűnik, hogy lesz előfizetéses szolgáltatás. Elmondjuk, mit jelent ez.
Ahogy a démozinálás sem célravezető, úgy az az álláspont sem, amely kimondja, hogy nagyszabású kutatások nem találtak egyértelmű kapcsolatot a közösségi média használata és a tinédzserek mentális egészségének romlása között, sőt, még hasznos is számukra.
A brit Center for Countering Digital Hate (CCDH) friss elemzése szerint az Grok meztelen képgeneráló funkciójával átlagosan 41 másodpercenként készült olyan kép, amely fiatalkorúakat érinthetett.
2026 elején a közösségi média furcsa irányba fordult, már nem a jövőt élteti, hanem a múltat sírja vissza. A legújabb social trend sajnos nem csak habkönnyű nosztalgia, a jelenkor többrétegű kritikája is.
Egyre több ország jut el ugyanarra a következtetésre: a gyerekek védelmét nem lehet kizárólag a platformokra bízni, jogszabályi kényszerre van szükség.
Ez a groteszk történet pontos lenyomatát adja annak, hogyan találkozik az algoritmikus kereskedelem, a kulturális érzéketlenség és a szülők számára is nehezen átlátható digitális tér egyetlen ékszer botrányában.
A KMO Szülők Akadémiája sorozat részeként a rajongás pszichológiáját járja körbe az ELTE pszichológusainak segítségével Horváth Péter, a Képernyőidő alapítója. A program teljesen ingyenes.
Egy átlagos magyar ember napi 2,5 órát tölt csak videók görgetésével, ez több mint a napunk egytizede. Ez nemcsak a szabadidőt, hanem a családi ritmust is alakítja.
Jon Hamm eksztatikus klubtánca elárasztotta a TikTok és az Instagram feedjeit. A képsorok egy Your Friends and Neighbors című sorozatból származnak, mégis sokkal többről szólnak, mint egy jól elkapott jelenet.
Az ausztrál kormány által bevezetett, 16 év alattiakat érintő közösségimédia-tilalom első napjai alapján a szabályozás hatása egyelőre korlátozott. Bár egyes fiatalokat kizártak a platformokról, sok tinédzser továbbra is hozzáfér a szolgáltatásokhoz, illetve alternatív megoldásokat használ a kapcsolattartásra.
Ausztrália új, történelmi jelentőségű szabálya december 10-től teljesen kitiltja a 16 év alatti fiatalokat a legnagyobb közösségi platformokról. A törvény globális kísérlet a digitális gyerekkor újraszabályozására, egyszerre ígér védelmet és szül bizonytalanságot.
Néha egyetlen szó is elárulja, milyen évünk volt. A 2025-re kiválasztott év szava, a „rage bait” olyan kifejezés, amely a szülők számára is ismerősen csenghet. Elmondjuk, miért fontos értened a jelentését.
A YouTube rendszere sokunk számára jól ismert módon tartja magánál a felhasználót: percenként változó videók, rövid impulzusok, végtelennek tűnő görgetés. A platform most egy új kísérlettel próbál finomítani ezen a sodráson.
A szülők a Facebookon szervezik az életet, a lányok az Instagramon keresik a visszajelzést, a fiúk pedig a Reddit vitáiban merülnek el. A Pew Research Center friss jelentése szerint a digitális szakadék már nemcsak a generációk, hanem a nemek között is mélyebb, mint valaha.
A napokban felhasználók tízezrei szembesültek azzal, hogy egyik pillanatról a másikra megszűnt a hozzáférésük a Facebookhoz. Nem volt előzetes figyelmeztetés, sem indoklás. Mi történt?
A közösségi felületeken bukkant fel egy hamis reklám, amelyben egy mesterséges intelligenciával generált „Nessaj” próbál kaszinóappot ránk sózni. A jelenség nemcsak visszataszító, hanem intő jel is arról, milyen könnyen torzul el a valóság a jelenlegi, szabályozatlan digitális térben.