Első pillantásra színes, bolondos kalandnak tűnik, tele furcsa figurákkal és látványos csatákkal. A második évadban viszont a One Piece még egyértelműbben megmutatja, hogy ez a világ nem a kisebb gyerekeknek készült.

A Képernyőidő ingyenes, de nem ingyen készül. Segítsd munkánkat egy tetszőleges adománnyal, hogy minél több tartalom születhessen.
A tárgy mezőbe írd be, hogy adomány. Köszönjük segítséged, igyekszünk megszolgálni.
A One Piece nem egyszerűen egy sikeres sorozatcím, hanem egy csaknem harminc éve épülő japán popkulturális univerzum, amely 1997-ben indult Eiichiró Oda mangájaként a Weekly Shōnen Jump hasábjain, és azóta anime, filmek, videójátékok és végül a Netflix élőszereplős adaptációja is kinőtt belőle.
A történet középpontjában Monkey D. Luffy áll, egy különös erejű, szalmakalapos fiú, aki kalózkirály akar lenni, ezért társakat gyűjt maga köré, és elindul a legendás One Piece kincs nyomába. Ami kívülről elsőre egyszerű kalandos mesének látszik, az valójában egy hatalmas, folyamatosan táguló világ saját törvényekkel, politikai hatalmakkal, tengeri birodalmakkal, bizarr ellenfelekkel és nagyon erős érzelmi töltettel.
A One Piece történetét nem pusztán a harcok vagy a látvány tették világjelenséggé, hanem az, hogy a szabadságról, az összetartozásról, a hűségről és a saját út kereséséről mesél úgy, hogy közben egyszerre gyerekien játékos és meglepően komoly.
A Netflix sorozata ebből a több mint ezer fejezetes, generációkon átívelő történetből készített élőszereplős változatot, amely immár második évadját tapossa és tudjuk, hogy a harmadik is készül.
Manga: Japán képregény- és graphic novel-hagyomány összefoglaló neve. A szó Japánban tágabban is használható képregényekre, de nemzetközi értelemben általában a Japánból származó, jellegzetes vizuális stílusú és sokszor sorozatként megjelenő képregényeket értik alatta.
Anime: Szintén japán animációs stílus, illetve az ebben a formában készült filmek és sorozatok gyűjtőneve. A kifejezés a nemzetközi használatban elsősorban a japán eredetű animációkra utal, amelyekre gyakran jellemző a markáns látványvilág, az erős karakterdizájn és a sokszor kalandos vagy fantasztikus történetvezetés
Mivel az első évad sikeres lett, minden rajongó izgatott volt, hogy vajon sikerül-e fenntartani a színvonalat. A One Piece második évada éppen ott erős, ahol egy ilyen történet a legkönnyebben el tudna bukni: nem próbálja letagadni, mennyire különös világban játszódik. A Netflix-sorozat nem finomítja le a forrásanyag bolondságát valami általános mesevilággá, hanem inkább rátesz még egy lapáttal. Furcsa figurák, eltúlzott ellenfelek, harsány helyszínek, látványos akciók jönnek egymás után, mégsem esik szét az egész. Az új évad épp attól működik, hogy ezt a világot nem akarja senki mentegetni, csak pontos ritmussal és önbizalommal elmesélni annak nagyon hosszú és komplex történetét.
Az első évad egyik fő feladata az volt, hogy bemutassa ezt a különös kalózvilágot és összehozza a csapatot. A másodiknak már az a dolga, hogy megmutassa, mit kezd egymással ez az öt ember, amikor a kaland valóban elindul. Ebben a One Piece továbbra is nagyon jó, a karakterek egyre érdekesebbek és még a drámai oldal is mélyebb, mint az első felvonás esetében. A történetvezetés néhol megroggyan a sok új szereplő és sűrített cselekményvezetés miatt, de szerencsére nem esik össze.
A másik nagy erénye a One Piece második évadának, hogy nem cinikus. Ez ma már szinte külön érték. Nem akar sötétebbnek, komolyabbnak vagy „felnőttesebbnek” látszani azzal, hogy mindenből kifacsarja az iróniát. Inkább nyíltan vállalja a barátság és a hűség éltetését, az álmok követésének fontosságát és azt a gondolatot, hogy az ember attól még lehet erős, hogy nem akar kegyetlen lenni. Ez a sorozat nem szégyelli a szívét, ettől működik ennyire jól. Kamasz nézőknél ez különösen sokat számít, mert a One Piece nem csak kalandot kínál, hanem mintát is arra, hogyan lehet valaki egyszerre különc, bátor és megbízható.
Persze szülői szemmel nem is az a fő kérdés, hogy ez a történet jó-e, hanem az, hogy kinek jó. A One Piece továbbra is megtévesztő ebből a szempontból. Kívülről színes, játékos, már-már meseszerű, közben viszont sok benne a fegyveres harc, a fenyegetés érzése, néhol nyers a stílusa, a konfliktusai pedig egyáltalán nem meseszerűek, csupán a körítés.
A hivatalos platform-besorolás a Netflixen 13+. Ez jó kiindulópont, a gyakorlatban is az látszik, hogy ez a sorozat 13–14 éves kortól működik igazán jól, főleg akkor, ha a gyerek már bírja a folyamatos feszültséget, a sokszor ugráló történetvezetést, az erős és intenzív ingereket.
A bohókás figurák, a furcsa ellenfelek és a kalózos kaland könnyen azt az érzetet kelthetik, hogy ez egy lazább, gyerekeknek is simán adható fantasy. De azért rendszeresek a fegyveres összecsapások, előfordul kivégzéshez kapcsolódó jelenet, fogság, gyilkosság, önsértésre utaló mozzanat, valamint vérrel járó sérülés is. A kamera sokszor nem időzik rá a legsúlyosabb pillanatokra, de ettől még nem biztos, hogy a kisebb gyerekek számára minden könnyen emészthető marad.
A One Piece második évada jóval magabiztosabb, mint az első, bátrabban nyúl a saját furcsa világához, nagyobb téttel dolgozik, és közben nem veszíti el azt az őszintén emberi magot sem, amitől ez az egész több egyszerű fantasy-kalandnál. Nézőként könnyű vele sodródni, mert lendületes, látványos és szerethető, szülőként viszont érdemes tisztán látni, hogy ez a harsány felszín alatt továbbra is egy kifejezetten intenzív, időnként sötét és nem kisgyerekekre szabott sorozat. A megfelelő korosztálynál viszont nagyon jól működik: van benne humor, szív, izgalom és valódi közösségi élmény is, csak ajánlani tudjuk.
A sorozat Netflixen érhető el magyar szinkronnal és felirattal is, előfizetés kell hozzá.