Magyar kutatás: a túl sok közösségimédia-használat azt jelzi, hogy nincsenek igazi kapcsolataink?

2025.09.13. 07:10 Képernyőidő

Szeretnénk tartozni valahová, ezért lógunk többet a közösségi médián, ebből pedig problémás használat is lehet. Mit jelent ez? Elmagyarázzuk.

Magyar kutatás: a túl sok közösségimédia-használat azt jelzi, hogy nincsenek igazi kapcsolataink?

Nincs most elég időd?

  • Magyar kutatók vizsgálták, hogyan függ össze a valahova tartozás iránti vágy és a problémás közösségimédia-használat.
  • A központi kérdés: vajon a kapcsolódási szükséglet frusztrációja (a kapcsolatok ürességének, felszínességének érzése) közvetíti-e a kettő kapcsolatát.
  • Az eredmények szerint a túlzott közösségimédia-használat nemcsak a fiatalokra jellemző, hanem a felnőtt lakosság minden korosztályában megfigyelhető.
  • Elmondjuk azt is, mire kell figyelni szülőként, mit tanít nekünk ez a kutatás saját magunkról.

A közösségi média ígérete, hogy közelebb hozza egymáshoz az embereket, mára keserű tapasztalattal vegyül: miközben állandóan kapcsolatban vagyunk, soha nem látott magányosságról számolnak be a kutatások.

Zsila Ágnes (ELTE Pszichológiai Intézet), Bognár Bulcsu (BME) és Reza Shabahang (Flinders University, Ausztrália) kutatók közös munkájukban nemrég rámutattak:

Ha többet akarsz tudni, kövess minket Facebookon és Instagramon!

a valahova tartozás iránti igény, a kapcsolódási szükséglet frusztrációja és a problémás közösségimédia-használat súlyossága között szoros kapcsolat van.

Vagyis aki erősebben vágyik az összetartozás élményére, az nagyobb eséllyel válik a közösségi média rabjává, különösen, ha kapcsolatai nem elégítik ki valóban a lelki igényeit.

Hogyan zajlott a kutatás?

A vizsgálat 2023 júniusában zajlott, 807 magyar felnőtt bevonásával, 18 és 86 év közötti korosztályban. Az átlagéletkor 46 év volt, a minta kiegyensúlyozott: 53,4% nő, 46,6% férfi.

A kutatók hibrid adatfelvételt alkalmaztak:

  • az internethez hozzáférők online kérdőívet töltöttek ki,
  • az offline válaszadóknak képzett kérdezőbiztosok segítettek, személyes interjúk során.

Az adatok súlyozását a KSH népszámlálási adataihoz igazították (nem, életkor, végzettség, településtípus szerint), így az eredmények országosan a felnőtt lakosságra reprezentatívnak tekinthetők.

Mért pszichológiai tényezők:

  • Valahova tartozás iránti vágy (Need to Belong Scale),
  • Kapcsolódási szükséglet frusztrációja (Basic Psychological Need Satisfaction and Frustration Scale),
  • Problémás közösségimédia-használat (Bergen Social Media Addiction Scale).

🧠 Miről is van szó pontosan?
Valahova tartozás iránti vágy (need to belong): Alapvető emberi motiváció, amely arra ösztönöz, hogy kapcsolatokat építsünk és megtartsuk a társas kötődéseket. Úgy működik, mint az éhség: ha kielégítetlen, feszültséget okoz.
Kapcsolódási szükséglet frusztrációja (relatedness need frustration): Az az élmény, amikor a meglévő társas kapcsolatok nem adnak valódi megelégedést. Például ha valaki magányosnak érzi magát egy párkapcsolatban, vagy ha a barátai mellett is kirekesztettnek érzi magát.
Problémás közösségimédia-használat: Nem egyszerűen sok idő a képernyő előtt, hanem kényszeres, kontrollvesztett online jelenlét. Jellemző tünetei: elvonási tünetek, tolerancia (egyre több idő kell ugyanahhoz az elégedettséget jelentő élményhez), konfliktusok a mindennapi életben.

Mit mutattak ki a kutatók?

A kutatás három nagy összefüggést rajzolt ki a magyar felnőttek közösségi médiahasználatáról.

  1. A valahova tartozás iránti vágy önmagában is összefügg a túlzott közösségimédia-használattal.
    Aki erősebben vágyik arra, hogy elfogadják, hogy legyen egy biztos köre, ahová tartozhat, az hajlamosabb több időt tölteni a közösségi felületeken. Ez még önmagában nem lenne meglepő, hiszen a Facebook, az Instagram vagy a TikTok pontosan ezt a hiányt próbálja betölteni. De a kutatók szerint itt nem egyszerűen arról van szó, hogy „aki társasági lény, az többet netezik”, hanem arról, hogy a túlzott vágy a tartozásra könnyen átcsúszhat kényszeres, kontrollvesztett használatba.
  2. Döntő tényező a kapcsolati frusztráció.
    A vizsgálat kimutatta, hogy az emberek egy része nem egyszerűen vágyik a kapcsolatokra, hanem csalódott is bennük. Ők azok, akik azt érzik: a kapcsolataik felszínesek, nem nyújtanak valódi megelégedést, sőt néha inkább kirekesztettséget élnek át. Ez a frusztráció az, ami a legerősebben összefüggött a problémás közösségimédia-használattal. Más szóval: nem maga a társaság utáni vágy a legnagyobb hajtóerő, hanem az, ha valaki úgy érzi, nem kapja meg a szükséges törődést, figyelmet, elfogadást a valódi kapcsolataiból.
  3. A két fenti állapot egymást erősíti.
    A kutatás végül azt is kimutatta, hogy a valahova tartozás iránti vágy és a kapcsolati frusztráció nem különálló tényezők, hanem összekapcsolódnak. Az a felnőtt, akiben erős a vágy a kapcsolódásra, de közben rendre felszínesnek, kielégítetlennek érzi a kapcsolatait, sokkal nagyobb eséllyel sodródik a közösségi média túlhasználatába. Ez egyfajta „digitális kompenzáció”: amit a való életben nem kap meg, azt próbálja bepótolni a neten – de a pótlás gyakran nem oldja fel a hiányt, hanem újabb kényszert szül.

Nem csak a fiatalok problémája

Érdekes módon a kutatók azt találták, hogy ez a jelenség nemcsak a fiatalokra jellemző. A frusztrált kapcsolati igények és a túlzott közösségi médiahasználat összefüggése a középkorú és idősebb felnőttek körében is kimutatható volt. Ez fontos, mert a korábbi vizsgálatok főleg a tinédzserekre koncentráltak, itt viszont egy teljes felnőtt populációról van szó.

A probléma tehát kortalan: minél kevésbé elégedettek az emberek a valódi, offline kapcsolataikkal, annál inkább a közösségi média felé fordulnak. De ez a fordulat sokszor nem gyógyír, hanem újabb forrása a szorongásnak és a kontrollvesztésnek. A kutatás szerint a problémás használat „tünete” annak, hogy valaki nem érzi magát eléggé beágyazottnak, elfogadottnak a saját közösségében.

Miért fontos ez szülőként?

A tanulmány legfontosabb üzenete, hogy a közösségimédia-használat túlzottá válásának gyökere gyakran nem maga a technológia, hanem a társas szükségletek kielégítetlensége. Ez szülőként különösen lényeges, mert a gyerekek nemcsak a saját kapcsolataikban élik meg a hiányokat, hanem a szülői mintából is tanulnak.

Ha azt látják, hogy anya vagy apa gyakran a telefonjába menekül, mert a valódi kapcsolatokban feszültséget, csalódottságot él meg, akkor számukra is ez válik természetes megoldássá (sőt, arról a kutatásról is írtunk már, amely megmutatta, hogy a túl sokat telefonozó szülő akkor is árt a gyereknek, amikor nincs is a kezében a mobil). A kutatás bizonyította, hogy ez a mechanizmus nemcsak a tiniknél, hanem a felnőttek minden korosztályában működik: a középkorú és idősebb generáció is hajlamos az online térben keresni vigaszt, ha a mindennapi kapcsolataik felszínesnek vagy kielégítetlennek tűnnek.

Szülőként tehát nem elég a gyerek képernyőidejére figyelni: legalább ilyen fontos a családi kapcsolatok minősége, a közös élmények és az a biztonságos közeg, ahol mindenki megtapasztalhatja, hogy valóban tartozik valahová. Ha ezek a kapcsolatok valóban megelégedést adnak, az embereknek kevésbé kell pótlékot keresniük az online térben és kevésbé válnak a digitális élmények rabjává, hiszen nem pótlékként használják a virtuális ingereket.