Az amerikai közélet egyik vissza-visszatérő vitája újra fellángolt: Robert F. Kennedy Jr., az Egyesült Államok egészségügyi minisztere ismét célkeresztbe tette a videójátékokat a fegyveres erőszak kiváltó okai között említve.
Mennyit játszhat a gyerek? Hány éves kortól? Tényleg agresszív lesz a játékoktól? Hazai kutatások és a WHO, valamint más nemzetközi szervezetek irányelvei együttesen segítenek eligazodni.
A Készenléti Rendőrség friss közlése szerint egy 15 éves Pest vármegyei fiút gyanúsítanak azzal, hogy hónapokon keresztül állami intézmények informatikai hálózataiba tört be.
A filmrajongók azonnal felkapták a fejüket, amikor Dwayne „The Rock” Johnson bejelentette: novemberben végre elindul a Jumanji 4 forgatása. Azon kezdtek el csámcsogni, hogy a színész éppen nagyon le van fogyva, de ennek jó oka van.
A mesterséges intelligencia lehet gondoskodó anya, vagy az emberiség végzete – figyelmeztet Geoffrey Hinton, az MI „keresztapja”, aki szerint öt–húsz éven belül túlnőhet rajtunk a technológia.
Egy tizenéves fiú, aki Pokémon- és Halo-partik mellett a szegények támogatására és az interneten való hittérítésre fordította az életét, most a katolikus egyház új szentje lett.
Néha jólesik az embernek, ha kardot ragadhat, és békés párbajokat vívhat barátaival, családtagjaival. Ennek ad kereteket a Csapkodjuk egymást szivacskardokkal.
Minecraft, Roblox, Fortnite – ma már számos játék nemcsak szórakoztat, hanem alkotóműhely is, ahol a közösség fogyasztja és létre is hozza a tartalmat.
Egy friss jelentés szerint a Google mesterséges intelligenciája nem gyermekbarát alapokon épült, így komoly veszélyeket hordozhat, ha fiatalok használják.
A k-pop világának sötét oldalát mutatja be a Perfect Girl című új horror, amelyben a K-pop démonvadászok sztárja, Arden Cho és a popsztár Jeon Somi is szerepel – a lánybanda tagjait sorra rejtélyes támadások érik.
A sorozat legújabb része megváltoztatja a Pokémon-játékok ritmusát: a gyors reakció és a taktika fontosabb, mint valaha. De mire kell a szülőknek figyelni?
A Temu már eddig is a túlzó ígéretekkel és a szokatlan reklámfogásokkal hódított. Most sikerült újabb mélységbe süllyedni az ingyen táblagépet ígérő akciójukkal.
Az Amazon Prime Video berendelte a Life Is Strange élőszereplős adaptációját, amely a különleges és legendás játékból készül.
Még akkor is követte a felhasználók online nyomait a Google, amikor ők kifejezetten ennek letiltását kérték – ezért most 425 millió dollárt (143 milliárd forintot) kell kártérítésként kifizetnie.
A LEGO bemutatta a valaha volt legnagyobb Star Wars készletét, amely méretében és árában is új fejezetet nyit a gyűjtők világában.
A világszerte olvasott történész, Yuval Noah Harari szerint a túl sok információ az agynak olyan, mint a túl sok étel a szervezetnek. Vágyhatunk rá, de nem lesz jó vége.
Az Epic Games Store e heti ajánda egy különleges klasszikus, amely az elmúlt évtized egyik legnagyobb hatású mobiljátéka volt.
Egy friss tanulmány szerint a videójáték nemcsak az időt veszi el az iskolától, hanem a fiúknál a tanulási kedvet is gyengíti. A szakemberek is eltérően értékelik ezt az eredményt.
Az Anno 117: Pax Romana demója szeptember 16-ig ingyenesen letölthető a Steamen, és korlátozottan, de kipróbálható a játékmenet.
Egy új kutatás kijózanító eredményei szerint még egy ember nélküli, mesterséges intelligencia által működtetett közösségi hálózat is ugyanolyan tragikus sorsra jut, mint amilyet mi csináltunk magunknak. De mit jelent mindez?