Virtuális pénz, mikrotranzakciók és digitális költési minták – mit tanul ebből egy kamasz és mire kell nekünk szülőként figyelni, ha a felelős képernyőhasználat mellett a pénzügyi tudatosságot is tanítanánk?
Az elmúlt napokban több magyar felhasználó kapott olyan e-maileket, amelyek első pillantásra hivatalos szolgáltatói értesítésnek tűnnek, valójában azonban adatlopásra épülő csalási kísérletek.
Naponta több ezer SMS ment ki, és elég volt egyetlen kattintás, hogy eltűnjenek a bankkártyaadatok. Így húztak le százakat az MVM nevével visszaélő adathalász csalók Magyarországon.
Az OpenAI bejelentette, hogy hamarosan hirdetések jelenhetnek meg a ChatGPT csevegések során, és ezek célzását a beszélgetések témái is befolyásolhatják. A döntés nemcsak üzleti, hanem kulturális fordulópont is.
Egy látszólag ártalmatlan e-mail érkezik, ismerős logóval, hivatalos hangvétellel, sürgető mondatokkal. Azt állítja, hogy valaki megpróbálta visszaállítani az Instagram-jelszót, és azonnali lépésre van szükség. És persze így lopják el adatainkat.
Egy mesterséges intelligenciával működő amerikai bűnfigyelő alkalmazás heteken át súlyos bűncselekményekről riasztotta a lakosokat, miközben a jelzett események jó része meg sem történt. De mit tanulhatunk mi ebből?
Egyetlen rossz döntés is elég lehet ahhoz, hogy a TikTok korlátozza vagy törölje a fiókot, ezért érdemes érteni, hogyan működik a platform szabályrendszere és mire kell figyelni felhasználóként, különösen akkor, ha gyerekről van szó.
Az első telefon sok családban fordulópont: egyszerre jelent szabadságot, felelősséget és újfajta kapcsolatot. A készülék azonban nem csupán eszköz, hanem kapu is egy olyan világ felé, amelyben a gyerekeknek iránymutatásra, biztonsági korlátokra és szülői jelenlétre van szükségük.
A napokban felhasználók tízezrei szembesültek azzal, hogy egyik pillanatról a másikra megszűnt a hozzáférésük a Facebookhoz. Nem volt előzetes figyelmeztetés, sem indoklás. Mi történt?
A csalók ezúttal nyereményjátékkal és banki biztonsági hívással csaptak be gyanútlan embereket. A hatóságok szerint a módszerek egyre kifinomultabbak, de a védekezés kulcsa továbbra is ugyanaz.
Az Apple-fiókod nem csupán bejelentkezés egy alkalmazásba, hanem az adataid, előfizetéseid, üzeneteid és biztonsági mentéseid összekapcsolt hálója. Ezért fontos, hogy bármikor képes legyél megvédeni azt, akár saját magad, akár gyermeked fiókjáról van szó.