„Tévedés, hogy a több információ automatikusan közelebb visz az igazsághoz és a bölcsességhez”

2025.09.05. 05:59 Képernyőidő

A világszerte olvasott történész, Yuval Noah Harari szerint a túl sok információ az agynak olyan, mint a túl sok étel a szervezetnek. Vágyhatunk rá, de nem lesz jó vége.

Nincs most elég időd?

Harari szerint a „több információ = több bölcsesség” tévedés, a kulcs a ritmus és a minőség.
Az MI nem csak eszköz, hanem döntéseket hozó „ügynök”, és millió „MI-bürokrata” formájában hat majd ránk.
Nem apokalipszisról van szó, ha képesek vagyunk alkalmazkodni és fejlődni.
Szülőként is használhatunk sok lépést az író tanácsai közül.

Yuval Noah Harari az elmúlt évtized egyik legbefolyásosabb gondolkodója: történész, filozófus és a globális közbeszéd formálója, akinek könyvei több mint 45 millió példányban keltek el világszerte.

Ha többet akarsz tudni, kövess minket Facebookon és Instagramon!

A Nexus (Az információs hálózatok rövid története a kőkorszaktól az MI-ig) szerzője egyszerre képes a kőkorszak perspektívájából és a mesterséges intelligencia jövőjéből beszélni az emberi társadalom alakulása kapcsán. Írásai és előadásai nem pusztán tudományos ismeretterjesztések, hanem éles diagnózisok a jelenről, amelyekhez politikusok, vállalatvezetők és pedagógusok egyaránt igazodnak.

Éppen ezért, amikor Harari az információ túlterheléséről vagy a mesterséges intelligencia hatásairól beszél, érdemes figyelni a szavaira: nemcsak a jövő tudományos trendjeit, hanem a mindennapi életünk szerkezetét is megmutatja és nagyon hasznos tanácsokat ad.

🧠 Miről is van szó pontosan?
Mesterséges intelligencia (MI): Olyan számítógépes rendszerek összefoglaló neve, amelyek képesek tanulni, következtetni, döntéseket hozni vagy új tartalmakat létrehozni. A klasszikus programokkal szemben nemcsak előre megírt utasításokat hajtanak végre, hanem tapasztalatból vagy hatalmas adathalmazok elemzéséből tanulnak. Szülőként érdemes tudni, hogy az MI ma már nemcsak a tudományban vagy az iparban jelenik meg, hanem a gyerekek mindennapjaiban is: a videójátékokban, a közösségi platformok ajánlóiban, a nyelvtanuló appokban és a keresőmotorokban.

Pont ezért vettük most elő Harari egyik korábbi tévés szereplését, mivel úgy gondoljuk, hogy az ott felvetett gondolatok felhasználóként és szülőként is hasznosak lehetnek számodra.

Az információtúlterhelés: miért kell „diétázni”?

Harari szerint a modern ember legnagyobb problémája nem az, hogy kevés információhoz jut, hanem éppen az ellenkezője: túl sokhoz. A modern élet tempóját már nem az emberi ciklusok diktálják. A piacnak régen volt nyitása és zárása, a híreknek hétvégéje. Ma a közösségi felületek, a hírértesítések és az ajánlórendszerek fáradhatatlanul pörgetik tovább a beszélgetést.

A gondolat, mely szerint „minél több információ, annál közelebb a bölcsesség”, olyan, mint azt hinnénk, hogy minél több ételt viszünk be, annál egészségesebb a test. A fejünk ugyanúgy túlterhelődik, mint a gyomrunk. Amit eszünk, és amit olvasunk, egyaránt lehet tápláló vagy szemét.

Lehetne ezt szellemi dietetikának is nevezni, ha maradunk ennél a hasonlatnál.

„Ahogyan az élelmiszeripar megtanulta, hogyan készítsen mesterséges, zsíros, cukros és sós, függőséget keltő ételeket, úgy tanulta meg az információs ipar is, hogyan gyártson mesterséges információt, amely tele van félelemmel, gyűlölettel és mohósággal” - magyarázza Harari.

Erről pont eszünkbe jut az a kutatás, amely bebizonyította, hogy a közösségi média működése emberek nélkül is pontosan ugyanazt a tragikus, elszigetelt, szélsőséges közeget teremti meg, mint amelyben most is működünk a mindennapok során. Ez a profitorientált, mérgező közeg az, amely szükségszerűen károsítja az agyunkat.

A probléma nem az információ magában, hanem abban, hogy milyen információt fogyasztunk. A digitális platformok nem a valóságot tükrözik, hanem azt, ami a legjobban leköt minket – és ez gyakran a legnegatívabb, legsokkolóbb tartalmak. Harari szerint információs diétára van szükségünk:

tudatosan kell választanunk, mit engedünk be az életünkbe, és mit zárunk ki.

A mindig bekapcsolt üzemmód ára

De itt jelenik meg a paradoxon: ha kiszállunk az információs áramlatból, kiszakadunk a társadalmi párbeszédekből is. Aki nem követi a híreket, nem látja a trendeket, az hamar hátrányba kerül.

Az algoritmusok nem az emberi igények szerint működnek – nem pihennek, nem unatkoznak, nem szűnnek meg. Az emberi szervezetnek viszont szüksége van pihenésre, reflexióra, unalomra. Ha folyamatosan „bekapcsolva” vagyunk, elérjük azt a pontot, ahol az elme és a test összeomlik.

Az organikus lényeknek ritmusuk van: aktivitás és pihenés váltakozik. Az algoritmusok ezzel szemben éjjel-nappal dolgoznak.

Ha ehhez akarjuk igazítani a napjainkat, az idegrendszer folyamatos „izgalmi” állapotban marad. A köznyelvben az „izgatott” gyakran boldogot jelent, valójában fiziológiai túlpörgést. Ha a családi élet is átveszi ezt a ritmust, az kimerüléshez és széteső figyelemhez vezet, különösen a gyerekeknél.

Harari szerint a megoldás nem az lenne, hogy teljesen kiszálljunk a digitális világból, hanem hogy tudatosabban használjuk. Például hetvégeken lekapcsolhatnánk, vagy legalábbis korlátozhatnánk az információfogyasztást. De ez nem könnyű egy olyan világban, ahol a lassúságot gyengeségnek tekintik.

A mesterséges intelligencia: eszköz vagy fenyegetés?

Harari szerint az MI ma már nem egyszerűen segítő kéz, hanem egy önálló ügynök. Ez azt jelenti, hogy önmagától is döntéseket hozhat és új ötleteket találhat ki. Az egzisztenciális kockázat szerinte nem abban áll, hogy egyetlen gép átveszi az irányítást, mint a filmekben, hanem abban, hogy bankoknál, államigazgatásban, iskolákban és munkahelyeken tömegesen döntenek rólunk láthatatlan, standardizált MI-rendszerek.

Pályázatoknál, felvételiknél, hitelek elbírálásánál és fegyelmi ügyekben úgy viselkednek majd, mint a bürokraták: fegyelmezettek, egységesek és, ha rosszul tervezik őket, érzéketlenek a kontextusra. A bürokrácia unalmas, de éppen ez alakítja a mindennapi életünket. A MI beépül ebbe a rendszerbe, és döntéseket hoz rólunk anélkül, hogy megértenénk, hogyan működik.

Szomorúan találó példa erre, hogy az OpenAI által fejlesztett GPT-4 mesterséges intelligencia egy kísérlet során az interneten keresztül egy emberi segítőt bérelt fel egy erre alkalmas online felületen, hogy oldja meg helyette a CAPTCHA-kódokat. Amikor a felbérelt ember rákérdezett, hogy a GPT-4 valóban robot-e, az MI azt válaszolta, hogy nem az, hanem látáskárosult, ezért nem tudja jól értelmezni a képeket, így szüksége van a segítségre. Ez a kreatív és egyben ravasz megoldás részben az tesztelők utasítására történt, de jól mutatja, hogy az MI képes direkt hazudni, megtéveszteni a megfelelő cél érdekében.

🧠 Miről is van szó pontosan?
OpenAI: 2015-ben alapított amerikai kutatócég, amely többek között a ChatGPT-t és a DALL·E képgenerátort is megalkotta, a mesterséges intelligencia piacának egyik meghatározó szereplője.
GPT-4: Az OpenAI egyik legfejlettebb nyelvi modellje, amely képes emberhez hasonló szövegeket értelmezni és létrehozni. A „GPT” a Generative Pre-trained Transformer rövidítése: generatív, előtanított nyelvi rendszer, amelyet hatalmas mennyiségű szövegen tanítottak be. A GPT-4 már képes problémák megoldására, kérdések megválaszolására vagy kreatív szövegek írására.
CAPTCHA: Online biztonsági ellenőrző teszt, amely azt vizsgálja, hogy egy felhasználó ember vagy robot. Tipikus formája a torzított betűk és számok felismerése, vagy a képfelismerés („jelöld ki az összes lámpát az ábrán”). A célja, hogy az automatizált programok ne férjenek hozzá olyan szolgáltatásokhoz, amelyeket embereknek szánnak, például online bankfiókokhoz vagy közösségi profilokhoz.

Van-e remény?

Harari szerint van. A MI még messze van a teljes potenciáljától – de mi, emberek is.

A nyomtatás sem azonnal hozott felvilágosodást. Az első bestsellerek nem a tudomány könyvei voltak, hanem vallási pamfletek és boszorkányüldözési kézikönyvek. A szenzáció és az erkölcsi pánik jobban terjed, mint a száraz tény. A mai összeesküvés-narratívák ugyanebből a dinamikából táplálkoznak.

A népszerű író kimondja: olyan intézményekre van szükség, amelyek eljárásrenddel, átlátható módszertannal válogatják az információt. Szerkesztőségek, akadémiai műhelyek, bíróságok. Nem hősök, nem „szuperhős-mérnökök”, hanem közösségi protokollok, amelyek megvédik a beszélgetést a zajtól.

„Ha mindent a MI-re teszünk fel és elhanyagoljuk saját fejlődésünket, akkor ez nagyon rossz hír az emberiség számára.”

A remény abban rejlik, hogy az emberi intelligencia és érzékenység nem helyettesíthető. A MI nem tud empátiát, kreativitást vagy erkölcsi döntéseket hozni. Ezeket csak mi, emberek tudjuk – és ez a kulcs a jövőnkhöz.

Miért fontos ez szülőként?

Az információ túlterhelés és az algoritmusok állandó jelenléte nem elméleti kérdés, hanem közvetlenül befolyásolja a gyerekek mindennapjait. Ha a figyelmüket folytonos készenlétre kényszeríti a hírfolyam, az hatással van a tanulási képességükre, az alvásuk minőségére és a családi együttlétekre is.

Szülőként azért kell képben lennünk, mert a digitális rendszerek ma már nemcsak szórakoztatnak, hanem döntéseket hoznak a gyerekeinkről: egy felvételinél, egy online játékban, vagy akár a közösségi felületeken.

A mesterséges intelligencia és az algoritmusok működésének megértése segít abban, hogy ne passzívan sodródjunk ezekkel a folyamatokkal, hanem tudatosan reagáljunk rájuk. Aki nem érti a működésüket, az könnyen elveszíti a beleszólását abba, hogy mi történik a gyereke körül a digitális térben. Szülőként tehát nemcsak a képernyőidő mennyiségéről van szó, hanem arról, hogy a család képes legyen eligazodni abban a világban, ahol a beszélgetéseink, a tanulás és a jövőnket érintő döntések mind egyre inkább algoritmusok közvetítésével zajlanak.

Mit tehetünk szülőként?

Határozzunk meg „információs adagokat”! Például: naponta csak 30 perc híreket olvasunk, vagy csak két közösségi média-platformot használunk.
Válasszunk minőségi forrásokat! Inkább olvassunk mélyreható cikkeket, könyveket vagy hallgassunk podcastokat, mint hogy folyamatosan fogyasszuk a rövid, felületes tartalmakat.
Szűrjük a híreket! Ne kövessük minden hírcsatornát vagy közösségi média-oldalt, hanem válasszunk ki néhány megbízható forrást, amelyeknek a tartalma valóban fontos és releváns számunkra.
Hetente vagy naponta bevezetett „eszközmentes” időszakok is jöhetnek: például vasárnap délelőttön nem használunk telefonokat, vagy este 8 órától nem nézünk híreket.
Ne töltsük ki minden szabad pillanatunkat tartalmak fogyasztásával. Az unalom fontos a kreativitás és a reflexió számára, a gyerekeknek még inkább. Az unatkozó gyerek a fantáziáját kezdi el használni.
Legalább 30-60 percet töltsünk el eszközök nélkül lefekvés előtt. Ez szülőre, gyerekre is jótékonyan hathat.
Kapcsoljuk ki a „végtelen görgetést”, például a YouTube-on vagy a közösségi médiában kikapcsolhatjuk az automatikus lejátszást, hogy ne essünk csapdába a folyamatos tartalomfogyasztásba.
Használjuk a „Ne zavarj” funkciót! Az okostelefonokon beállíthatjuk, hogy bizonyos időpontokban ne érkezzenek értesítések.
Ha egy app nem hoz valódi értéket az életünkbe, töröljük vagy legalább korlátozzuk a használatát.
Lassuljunk le: Harari magáról is elmondta, hogy naponta két órát meditál. Ez segít neki lelassulni és koncentrálni.
A természetben való tartózkodás csökkenti a stresszt és segít visszatérni a „valódi világba”.
Olvasás, kézimunka, séta vagy akár csak a semmittevés segít az agynak lelassulni.
Inkább találkozzunk barátokkal vagy családtagokkal személyesen, mint hogy csak üzeneteket küldözgetünk.
Minőségi idő a családtagokkal: eszközmentes vacsorák vagy közös tevékenységek, amelyek során valóban egymásra koncentrálunk.
Tanítsuk gyermekeinket a rendszerek megértésére: hogyan működik egy bank, mi a költségvetés, vagy hogyan hoznak döntéseket az iskolák. Értsék meg a gyerekek, hogy egy gépi döntés mögött gyakran van lehetőség emberi visszajelzésre vagy fellebbezésre.
Beszéljünk az algoritmusokról, a figyelem utáni hajszáról, beszélgessünk a fogyasztott tartalmak hatásairól, a gyerek is érteni fogja, hogy manipulálják, ha van lehetősége megtanulni ezt. Ne kritizáljuk az ő kedvenceit, csak segítsünk neki gondolkodni.