A legtöbb játékos ma már két perc után rákeres a megoldásra. Yang Binglin, akit a Guinness a világ legidősebb férfi gaming streamereként tart nyilván inkább elővette a füzetét, térképet rajzolt, jegyzetelt, és így jutott a Resident Evil Requiem végére.
Az elmúlt hónapokban nagyon felgyorsult az ütem, láthatóan mindenhol egyre komolyabban veszik a közösségimédia-függőség problémáját és egyre több ország akar tenni ellene. Megmutatjuk, hogy áll a világ a 2026 áprilisában ebben a kérdésben.
A Budapest Comic Con idén nemcsak a jelmezekről, a sztárokról és a rajongói programokról szólt. Közel hétszáz nehéz sorsú gyerek juthatott el egy olyan világba, amelyet sokan közülük addig legfeljebb képernyőn láttak.
A YouTube évek óta azt állítja magáról, hogy nem az a célja, hogy minél tovább a képernyő előtt tartsa a nézőket. Azok a bírósági iratok, amelyek most kerültek nyilvánosságra az Egyesült Államokban, egészen más képet mutatnak.
Nem gyakran jelenik meg olyan magyar videójáték, amiről szülőként is érdemes beszélni. A Paracom ilyen lehet, mert a sötét hangulat mögött egy taktikai, döntésekre épülő játék rejtőzik.
Hiába minden forradalmi megoldás, látványos együttműködés, lenyűgöző tech demó, a nap végén csak az a megoldás marad talpon, ami megéri az árát. A Sora döbbenetes veszteségeket termelt a ChatGPT anyacégének.
Első pillantásra színes, bolondos kalandnak tűnik, tele furcsa figurákkal és látványos csatákkal. A második évadban viszont a One Piece még egyértelműbben megmutatja, hogy ez a világ nem a kisebb gyerekeknek készült.
Képzeld el, hogy van egy ember, aki minden nap azon ügyködik, hogy az addig megszokott életed kicsit rosszabb legyen. Ez a közösségi média, amelynek romlására most 70 szervezet igyekszik kampányban felhívni a figyelmet.
Nem sok olyan oldal van, amelyik ennyire gyorsan megmutatja, mire jó a billentyűzet. A zty.pe ilyen: megnyomod a startot, és pár másodperc múlva már nem gyakorlófeladatot látsz, hanem rád zuhanó szavakat, amelyeket betűről betűre kell lelőnöd.
A gyerekek digitális élete egyre korábban indul el, a köré épülő védelem viszont sok családban későn, bizonytalanul, vagy egyáltalán nem érkezik meg. Hogyan és miért lesz valaki online áldozat? Mi történik közben és utána? Hogyan segíthetnek a hatóságok? Segítünk megérteni ezt a nehéz témát.
Két egészen eltérő hangulatú játékot kapunk, az egyikben egy úszó települést kell életben tartani az óceán közepén, a másikban retró űrcsatákban lehet részünk. Mutatjuk a szülői szempontokat.
Vezetés közben minden negyedik ember nézi, használja a telefonját, akár több száz métert tesz meg úgy, hogy nem néz az útra. A One és az ORFK új kampánya figyelmeztet: a vezetés közbeni mobilozás már az egyik legsúlyosabb közlekedésbiztonsági kockázat.
A Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) hivatalos nemzeti partnerként csatlakozott a 2026-ban induló Esports Nations Cup hálózatába. Elmondjuk, mit is jelent ez.
Ijesztő, mert teljesen hétköznapi: ez a kampányvideó megmutatja, mi történik, amikor a gyerek digitális lábnyomát a szülő kezdi el felépíteni.
Az HBO megmutatta az új Harry Potter-sorozat első hivatalos teaserét, és vele együtt a premierről is kaptunk információt.
Precedensértékű döntés született, amely szerint a techóriásoknak felelniük kell azért, mert szándékosan olyanra tervezték alkalmazásaikat, hogy azok függőséget és mentális problémákat okozzanak a fiataloknál.
A gyerekek már rég használják a mesterséges intelligenciát, most az iskola próbál felzárkózni hozzájuk. Elindult a MI-oktatás a magyar szakképzésben, de vajon mire számíthatunk ennek kapcsán?
A mesterséges intelligenciára épülő szolgáltatások egyik leglátványosabb kirakatprojektje húzza le a rolót: az OpenAI leállítja a Sora videógeneráló szolgáltatását, és ezzel együtt kifut a Disney-vel kötött tartalmi partnerség is.
Egy friss magyar kutatás szerint a magyar munkavállalók többsége már használ valamilyen mesterséges intelligencia-eszközt, de közben sokan azt is érzik, hogy az online tér kevésbé átlátható és biztonságos.
A Cat Parents körül azért lett ekkora figyelem, mert egyetlen mondatban el lehet mondani, mit kínál. Macskákat lehet menteni benne. Ez tökéletes ötletnek tűnik.