Az algoritmus jobban tudja: miért látsz esküvős videókat, amikor épp most váltál el?

2026.02.06. 07:20 Képernyőidő

Sokszor érezzük, hogy a telefonunk hallgatózik, és a közösségi média minden tud az életünkről, de az algoritmus működése sokszor ennek ellenére olyan, mintha fogalma sem lenne rólunk. Mi ennek az oka?

Az algoritmus jobban tudja: miért látsz esküvős videókat, amikor épp most váltál el?

Nincs most elég időd?

A közösségi média úgy működik, hogy algoritmusok elemeznek minket, és sorolnak be kategóriákba, ezek alapján kapunk tartalmakat. Itt sok szempont van, mégis azt érezzük néha, hogy mintha egyáltalán nem is rólunk vagy hozzánk szólna, amit látunk.
A Mashable cikke nagyon érdekes erről a kérdésről, szóval feldolgoztuk mi is.
Ebből a cikkből kiderül az is, hogy - nagy általánosságban, hiszen a pontos működési elvet sosem osztják meg a nagyközönséggel a tech cégek - mi az algoritmus működési elve, mi számít, amikor a Facebookon görgetsz, vagy videókat nézel a TikTokon.
És igen, arról is szó esik, miért kapsz esküvős, babás, „családalapítós” tartalmakat akkor is, amikor ez már nem a te történeted.
Szülőként pedig érdemes felismerni, hogy a gyerekek hírfolyama sem semleges, hanem előre gyártott forgatókönyvek mentén épül.

SEGÍTS NEKÜNK, HOGY SEGÍTHESSÜNK!

A Képernyőidő ingyenes, de nem ingyen készül. Segítsd munkánkat egy tetszőleges adománnyal, hogy minél több tartalom születhessen.

Számlaszám: 12100011-19129370
Név: LogIn Digitális Edukáció Egyesület

A tárgy mezőbe írd be, hogy adomány. Köszönjük segítséged, igyekszünk megszolgálni.

A közösségi média nem passzív felület, hanem folyamatosan tanuló, döntéseket hozó rendszer. Az algoritmusok minden megállásból, görgetésből, kattintásból és megtekintési időből következtetnek arra, kik vagyunk, mit akarunk, és mi következik „logikusan” az életünkben.

Ezek a rendszerek nem történeteket értenek, hanem mintázatokat:

statisztikai alapon sorolnak be korosztályokba,
érdeklődési körökbe
és életszakaszokba,
majd ezekhez rendelnek tartalmakat és hirdetéseket.

A cél nem a pontosság vagy az empátia, hanem az elköteleződés fenntartása, ezért az algoritmus inkább ragaszkodik egy korábban felépített képedhez, mintsem hogy finoman lekövesse az életed valódi, gyakran kaotikus változásait. Ez az oka annak, hogy a hírfolyam sokszor nem tükrözi, hanem újra és újra megerősíti azt a szerepet, amelybe egyszer már besorolt.

A Mashable cikke alaposan és érdekesen dolgozza fel ezt a kérdést, ezért mi is feldolgoztuk, hátha neked is hasznos lehet a közösségi média működésének értelmezésében.

Hirdetés

Az élet azt adja, amire szükséged van...

Caroline Shannon, a cikk írója érdekes gondolatot vet fel már a cikk elején: a közösségi média és a célzott hirdetések világa előtt is létezett az a népi bölcsesség, hogy az életben mindig azokat a dolgokat kezdjük el folyamatosan látni, amelyekről álmodunk, vagy amiktől félünk.

Ha gyereket szerettél volna, hirtelen mindenki körülötted várandós lett. Ha ki akartál lépni egy kapcsolatból, a boltban a magazinállvány tele volt „hogyan fűszerezzük meg a házasságunkat” típusú tanácsokkal. Ha egyedülálló voltál, mindenhol párokat láttál.

Ezek inkább tűnnek megfigyelésnek a figyelemről, a kivetítésről és azokról a történetekről, amelyeket az átmeneti időszakokban mesélünk magunknak. Semmi misztikum, pusztán az elme hajlama arra, hogy az aktuális foglalatosságai köré rendezze a világot.

Ma ez az érzés már számítógépes formát öltött, és beépült azokba a rendszerekbe, amelyeket nap mint nap használunk. Az olyan platformok, mint a TikTok, az Instagram, vagy a Facebook nem csupán tükrözik, mire figyelünk. Aktívan következtetnek arra, kik vagyunk és mi lehet érdekes vagy fontos számunkra, olyan demográfiai adatok alapján, mint az életkor vagy a nem, valamint viselkedési minták részletes és alapos elemzése.

🧠 Miről is van szó pontosan?

TikTok: A TikTokot 2016-ban indította el a kínai ByteDance vállalat, és azóta a világ egyik leggyorsabban növekvő közösségi alkalmazásává vált. A legfrissebb adatok szerint világszerte nagyjából 2 milliárd aktív felhasználója van havonta. Ez az arány a közösségi média egyik legnagyobb elérését jelenti, és különösen magas a fiatalabb generációk körében.

Instagram: 2010-ben indult, az egyik legnépszerűbb vizuális közösségi hálózattá nőtte ki magát. Havi 3 milliárd aktív felhasználót ér el, amellyel a világ egyik legszélesebb közönségét vonzza, akik fotókat és rövid videókat egyaránt fogyasztanak.

Facebook: 2004-ben indult, és mára a világ legnagyobb közösségi hálózatává vált, több mint 3 milliárd havi aktív felhasználóval világszerte. A platform célja eredetileg a kapcsolattartás volt, ma azonban egy adatvezérelt hírfolyam-rendszer, amely a lájkok, megosztások, megtekintések és keresések alapján rangsorolja a posztokat és a hirdetéseket.

Ha valamit pedig nem tud pontosan a rendszer, akkor tippel, megfigyelés alapján besorol, és ha bekerültünk egy skatulyába, onnan sokkal nehezebb kitörni, mint gondolnánk.

A közösségi platformokon a felhasználók rendre arról számolnak be, hogy észrevétlenül egy szűk, lineáris élettörténeten terelik végig őket, amely gyakran valahogy így néz ki:

randizás → eljegyzés → esküvő → terhesség → szülőség.

Ezek a rendszerek azt feltételezik, hogy a felhasználók egy előre elvárt pályán haladnak. Amikor az élet eltér ettől az úttól, például szakítás után, meddőség idején, válást követően vagy tudatos döntésből, az algoritmus gyakran képtelen újrakalibrálni magát.

Ha többet akarsz tudni, kövess minket Facebookon és Instagramon!

De mi is ez az algoritmus?

Az algoritmus valójában egy számítógépes recept vagy szabályrendszer, ami lépésről lépésre döntéseket hoz hatalmas adatmennyiségből. Mint egy szupergyors szakács, aki a kamra összes hozzávalójából (a mi görgetéseinkből, lájkjainkból) azt a levest főzi meg, amit szerinte legjobban szeretünk, anélkül, hogy mindig megkérdezne minket.

Amikor megnyitjuk a TikTokot, a Facebookot vagy Instát, ez a recept figyeli, hogy

mit nézünk meg (pl. meddig tartjuk a videót, mert a megtekintési idő a legfontosabb hozzávaló),
mit lájkolunk,
kommentelünk vagy osztunk meg,
és ezekből számol egy titkos pontszámot minden posztra – mondjuk 80%-os esélyt, hogy tetszene nekünk –, miközben korunkat, nemünket, helyünket (pl. Budapest) is belekeveri, hogy személyre szabja.

Ez a folyamat nálunk is erősebb. Hiába rejtünk el egy posztot, vagy használjuk a „Nem érdekel” gombot, a direkt parancsok gyengék maradnak, mert az algoritmus inkább a csendes jeleinkre figyel: ha egyszer kíváncsiságból megálltunk egy tartalomnál, akkor az a mi figyelmünk csapdája. Vagyis a rendszer okosabb akar lenni nálunk minden áron.

Nem az a fontos, hogy mi mit gondolunk magunkról, hanem hogy hogyan viselkedünk.

Elizabeth Losh médiateoretikus, digitális retorikával foglalkozó kutató, valamint a College of William and Mary angol és amerikai tanulmányok professzora szerint ez az ajánlórendszerek alapja.

„Az olyan oldalak, mint a TikTok vagy az Instagram célzott hirdetésekre és adatgyűjtésre épülő modellekre támaszkodnak, amelyek a demográfiai szegmentálást helyezik előtérbe”. Nem, életkor, politikai lojalitás és más kategóriák mentén szeletelik fel a közönséget, és minden egyes életszakaszhoz igényeket és vágyakat gyártanak.”

Ezek az életszakaszok gyakran inkább kulturális elvárásokat tükröznek, mint a felhasználók valódi sokféleségét. A hirdetők az olyan átmeneteket, mint a házasság, a termékenység vagy a szülőség, kiemelten értékes fogyasztási pillanatokként kezelik, ami arra ösztönzi a platformokat, hogy az embereket olyan életfázis-kategóriákba sorolják, amelyekből később nehéz kilépni.

„Látható, hogyan rögzülnek ezek a feltételezések” – mondta Losh. „Az ajánlóalgoritmusok meggyőző ereje önmagában is tovább erősíti a szabványosított életpályákat.”

És mivel a közösségi média alapvetően üzlet, ahol ha minden ingyenes, akkor te vagy a termék (a figyelmed, az időd, a kattintásod, a reklámfogyasztásod), nem véletlen, hogy ha az alapértelmezett életfázis-tartalmak elköteleződést vagy vásárlásokat generálnak, akkor nincs kötelezettség arra, hogy más vágyakat vagy preferenciákat is figyelembe vegyenek.

Hirdetés

Amikor a hírfolyam már nem követ, hanem formál

Az elmúlt évek kutatásai egyre világosabban mutatják, hogy az algoritmikus rendszerek nem pusztán tartalmakat ajánlanak, hanem aktívan részt vesznek az identitás alakításában is. Nevezhetjük ezt algoritmikus tartósságnak: az állapotot, amikor egy rendszer egy feltételezett személyes profilt vagy életszakaszt jóval azután is fenntart, hogy az már nem felel meg a felhasználó valós élethelyzetének. Ennek a hétköznapi élménynek az egyik pontos leírását egy 2025-ös, TikTok-hírfolyamot vizsgáló tanulmány adja.

Ezt a hatást erősíti az a társadalmi nyomás, amely eleve jelen van a digitális térben. A Center for Humane Technology elemzései szerint az elköteleződésre épülő rendszerek nem csupán kiszolgálják, hanem felerősítik a meglévő társadalmi elvárásokat, különösen az életpályák és családi szerepek terén.

Idővel ebből egyfajta környezeti irányítás alakul ki. A technológia finoman, de következetesen egy olyan felnőttélet felé terel, amelyet valaki nem akar, nem tud elérni, vagy már maga mögött hagyott. Elizabeth Losh professzor ezt a jelenséget a digitális „önszabályozás” egyik formájaként írja le, amelyben a személyes görgetés elszigeteltsége miatt a felhasználók észrevétlenül igazodnak az uralkodó társadalmi forgatókönyvekhez.

És bár azt hihetnénk, hogy urai vagyunk a helyzetnek, valójában alapvetően az emberek nagy rész feltehetően nincs tisztában azzal, hogyan befolyásolják a közösségi térben. Egy klasszikus kutatás is megmutatta már ezt 2015-ben, ahol a résztvevők 62,5%-a nem is tudott arról, hogy a Facebook hírfolyamát algoritmus válogatja, és a kutatók arra jutottak, hogy az algoritmus kimenetével való puszta találkozás önmagában nem elég ahhoz, hogy a felhasználók megértsék a működést és érdemben alkalmazkodjanak hozzá.

Mi tudunk bármit is változtatni?

Nem nagyon. Az algoritmikus identitást nem lehet egyetlen kattintással frissíteni.

A tanítóadatok a múltat tükrözik.
A profitorientált ösztönzők a széles kategóriákat részesítik előnyben.
Az ajánlórendszerek pedig arra épülnek, hogy elköteleződési hurkokat optimalizáljanak, nem arra, hogy a felhasználók összetett, nem lineáris életét tükrözzék.

A platformok esetében a felhasználó szabadsága azt jelentené, hogy lehetővé teszik a célzott hirdetésekből való kilépést, engedik, hogy a felhasználók következmények nélkül visszatartsák életkoruk vagy nemük megadását, és módot arra, hogy az emberek jelezhessék életük változásait anélkül, hogy ez automatikusan új feltételezéseket indítana el.

Jelenleg a legtöbb platform csak korlátozott átláthatóságot és kevés érdemi kontrollt kínál. Legjobb esetben is csak azzal befolyásoljuk a rendszert, ha tudatosan fogyasztjuk a tartalmat, és meg sem állunk ott, ahol eddig elidőztünk akár csak szörnyülködni.

Miért érdekes ez szülőként is?

A fenti példa alapján is jól látható, hogy a gyerekek és kamaszok hírfolyama nem pusztán érdeklődési körök mentén, hanem életszakasz-feltételezések alapján is alakul. Az algoritmus nagyon korán elkezdi „kitalálni”, hogy egy gyerek éppen milyen helyzetben van: testkép, randizás, nemi szerepek, párkapcsolati minták, családról alkotott elképzelések. Ha egyszer ebbe az irányba tolja el a rendszert néhány megállás, visszanézés vagy véletlen kattintás, onnantól ezek a tartalmak aránytalanul nagy súllyal jelennek meg.

Ennek szülői szempontból az a kockázata, hogy a gyerek nem egyszerűen „lát” bizonyos témákat, hanem azt az üzenetet kapja: ez most a te történeted, ez következik. A kutatások alapján az algoritmus nem érzékeny arra, hogy egy tartalom kíváncsiságból, zavarból vagy éppen szorongásból került a figyelem középpontjába. Így könnyen előfordulhat, hogy egy kamasz akkor is testkép- vagy párkapcsolati tartalmak sűrűjébe kerül, amikor még nem tart ott érzelmileg, vagy amikor épp bizonytalan, sebezhető állapotban van.

Fontos szülői felismerés az is, hogy az algoritmus nem frissül együtt a gyerekkel. Ha egy időszakban rákattant egy témára, az hosszú ideig „ragadhat” vele, miközben a gyerek már továbblépett volna. Ez különösen érzékeny helyzeteket hozhat létre válás, gyász, identitáskeresés vagy éppen kortárs nyomás idején. A hírfolyam ilyenkor nem segít feldolgozni, hanem újra és újra visszanyomja ugyanazokat a forgatókönyveket.

Ha a gyerek érti, hogy az algoritmus nem „tudja, ki ő”, csak mintázatokat követ, akkor kevésbé fogja személyes igazságként értelmezni azt, amit lát. Ez a tudás védelmet ad: segít leválasztani a saját érzéseit és élethelyzetét egy olyan rendszerről, amelynek sosem az empátia, hanem az oldalon töltött idő az elsődleges célja.

Hirdetés