Az olvasó emberek lehetnek a mesterséges intelligencia korszakának nyertesei?

2025.12.16. 17:40 Képernyőidő

A Harari-könyvek azért is jók, mert olyan beszélgetéseket inspirálnak, mint az Animus35 podcastje, ahol Rab Árpád jövőkutató és Torma Péter műfordító arról beszélgettek, miért éppen az olvasó ember lesz előnyben a mesterséges intelligencia korában.

Az olvasó emberek lehetnek a mesterséges intelligencia korszakának nyertesei?

Nincs most elég időd?

Yuval Noah Harari könyve, a Nexus az információs hálózatok és a mesterséges intelligencia korát próbálja bemutatni nekünk. Nem kis feladat.
Az Animus35 podcast beszélgetésben Urbán Anikó vendégei, Rab Árpád jövőkutató és Torma Péter műfordító nemcsak Hararit elemzik, hanem megmutatják, hogyan gondolkodjunk felelősen a technológiáról.
A beszélgetés során kiderül, hogy a mesterséges intelligencia valójában tükör, amelyben önmagunkkal is szembesülnünk kell.
Szülőként az a tét, hogyan tesszük a gyerekek számára természetessé, hogy az olvasás, a beszélgetés és az önismeret fontosabb, mint bármelyik új eszköz.

Hirdetés

Yuval Noah Harari neve mára sokak számára egyet jelent azzal, hogy a történelemről lehet élvezettel olvasni, akkor is, ha az ősember a főszereplő. A Sapiens annak idején olyan kaput nyitott, ahol a tudományos gondolkodás kilépett az elefántcsonttoronyból, és beköltözött a nappalikba, vonatokra, kávézókba.

A Nexus ezt a vonalat viszi tovább, csak még nagyobb ívben. A könyv két nagy tematikus egységre osztható. Az első az információs hálózatok története: hogyan jutottunk el az őskori jelektől és mítoszoktól a globális digitális rendszerekig, ahol az információ vált a legfontosabb erőforrássá. A második egység már a mesterséges intelligencia korával néz szembe, és azt próbálja elhelyezni, hová illik mindez az emberi történelem nagy „térképén”.

🧠 Kicsoda Yuval Noah Harari?

Izraeli történész, filozófus és egyetemi oktató, aki globális ismertséget a Sapiens, Homo Deus és 21 lecke a 21. századra című könyveivel szerzett. Munkáiban a történelem nagy ívét vizsgálja: hogyan hoznak létre közös mítoszokat az emberek, és ezek hogyan formálják a társadalmakat, gazdaságokat, politikai rendszereket. Harari különösen arra mutat rá, hogyan alakítja át a modern világot az információ, a hálózatosodás és a technológiai fejlődés. Írásai azért hatnak széles közönségre, mert tudományos mélységet ötvöz könnyen követhető történetmeséléssel és provokatív gondolkodásra hívó állításokkal.

🧠 Miről is van szó pontosan?

Mesterséges intelligencia (MI): Olyan számítógépes rendszerek összefoglaló neve, amelyek képesek mintákat felismerni, szöveget, képet, hangot feldolgozni, döntés-előkészítésben segíteni. Nem „gondolkodnak” emberként, de nagyon gyorsan és nagy mennyiségű adatból tudnak következtetéseket levonni.

Harari stílusa pontosan azon a vékony mezsgyén egyensúlyoz, amelyről Rab Árpád is beszél a podcastben: bonyolult dolgokról akar egyszerűen írni úgy, hogy közben ne veszítse el a valóság árnyaltságát. A jó ismeretterjesztés nem attól „jó”, hogy mindent leegyszerűsít, hanem attól, hogy a lényegre fókuszál, és közben láttatja, hogy a kép soha nem teljes.

Ez az, ami a Nexusban is visszaköszön. A könyv egyszerre akar enciklopédiaszerű lenni és mesélni. Az információs hálózatok története nem új tudományos terület, de az, hogy egy világsikert író szerző ilyen átfogóan és közérthetően mutatja meg, mit jelent „hálózatban lenni”, egészen más súlyt ad a témának.

Harari nagy állítása, hogy a történelem mindig is az információról szólt: arról, mit tudunk, mit hallgatunk el, miben hiszünk közösen. A mesterséges intelligencia ebben a keretben nem külön világ, hanem a meglévő hálózatok új rétege.

Ha többet akarsz tudni, kövess minket Facebookon és Instagramon!

Harari a boncasztalon

Animus35 podcastben Urbán Anikó beszélget Rab Árpáddal és Torma Péterrel. A kiindulópont Harari életműve és a Nexus, de a beszélgetés közben nagyon gyorsan kiderül, hogy itt nem egyszerű könyvajánlóról van szó, hanem arról, hogyan gondolkodjunk a jelen világáról. Nézd meg a teljes beszélgetést itt, de alább kiemelünk pár fontosabb gondolatot:

Rab Árpád számára Harari első könyvei azért fontosak, mert megmutatták, hogy a tudománykommunikáció lehet univerzális nyelv. A jó könyv nem csak informál, hanem beszélgetést indít. Szerinte a Sapiens - Rajzolt történelem egyszerre volt műfajteremtő és falakat lebontó: bebizonyította, hogy egy kutató képes úgy írni, hogy az emberek kedvet kapjanak ahhoz, hogy a történelemről vitatkozzanak.

Torma Péter közben fordítóként mutat rá, milyen felelősség egy ilyen szerző hangját magyar nyelven megszólaltatni. A képregény külön kihívás volt: kevesebb szövegben kellett ugyanazt az összetett tartalmat közvetíteni. A cél nem az volt, hogy leegyszerűsítsék a gondolatokat, hanem az, hogy más formában, más tempóban lehessen befogadni őket.

Hirdetés

A beszélgetés egyik visszatérő kérdése a „túl sok információ” toposza. Harari hasonlata szerint a túl sok adat olyan, mint a túl sok étel. Rab Árpád erre azt mondja: nem az információ a probléma, hanem az, hogy mit kezdünk vele. A technológia lehetőség, hogy válogassunk. Ha mégis túl sok, akkor az a tudatosság-hiány, amivel nekünk kell kezdeni valamit.

A mesterséges intelligenciáról szóló részeknél Rab külön hangsúlyozza:

nem egy új „faj” jelent meg, hanem egy nagyon erős eszköz.

A kérdés az, hogy milyen feladatot bízunk rá. Ha azt mondom neki, hogy válasszon bankot helyettem, de előtte megadom a szempontokat, akkor a döntés nem az övé, hanem az enyém, csak a végrehajtást szervezem ki. Ha viszont azt mondom, hogy nekem mindegy, csak intézze el, akkor valójában én mondok le a döntésről.

A beszélgetés másik erős szála, hogy a mesterséges intelligencia valójában tükör. Rab Árpád szerint amikor attól félünk, hogy „elveszi a munkánkat”, gyakran valójában attól félünk, hogy kiderül: az, amit eddig csináltunk, mennyiben volt valódi, emberi hozzáadott érték, és mennyiben csak ismétlődő, gépies feladat.

Az MI ebben kíméletlen, mert rámutat, hol kellene mélyebb tudás, nagyobb kreativitás, több empátia.

Ebben a logikában válik kulcsmondattá Rab gondolata:

azok, akik többet olvastak, jobb mesterséges intelligencia-használók lesznek.

Nem azért, mert több adat van a fejükben, hanem mert nagyobb a szókincsük, gazdagabbak a gondolkodási mintáik, jobban tudnak kérdezni, és kritikusabban tudják értelmezni a választ.

És itt fordul át a téma a szülői térfélre szerintünk.

Miért fontos ez szülőként?

Szülőként könnyű ráülni a legegyszerűbb mondatra: „ez az egész túl sok, félek, mi lesz a gyerekemmel”. A beszélgetés azonban arra emlékeztet, hogy a félelem önmagában nem véd, sőt, gyakran lebénít. Ami valóban számít, az az ember, nem az eszköz.

Rab Árpád egyik fontos megállapítása, hogy a digitális forradalom első hullámában két nagy hibát követtünk el. Az idősebbek azt mondták: „ez már nem az én világom”, a fiatalokra pedig ráhúztuk a „digitális benszülött” címkét, mintha attól, hogy ügyesen nyomkodnak egy érintőképernyőt, értenék is a mögötte lévő logikát, kockázatot, felelősséget.

Ezzel valójában mindkét generációt magára hagytuk.

Most, a mesterséges intelligencia korszakában még egyszer nem engedhetjük meg magunknak ugyanezt. Nem kell MI-szakértővé válnunk ahhoz, hogy a gyerekkel leüljünk, és annyit mondjunk: „én ezt értem belőle, te mire használod, mit gondolsz róla?”. A gyerek számára az a legfontosabb, hogy lásson maga előtt egy felnőttet, aki mer kérdezni, mer kételkedni, és mer tanulni.

A cyberbullying, a túlzott képernyőhasználat vagy a FOMO kérdései nem technológiai, hanem kapcsolati problémák. Egy MI-mentes háztartásban is lehet magányos egy gyerek, és egy technológiával átitatott környezetben is lehet biztonságban, ha jelen vagyunk, beszélgetünk vele, és segítünk értelmezni, amit lát.

🧠 Miről is van szó pontosan?

Cyberbullying (online zaklatás): Olyan ismétlődő vagy tartós online bántalmazás, amely üzenetekben, kommentekben, csoportos beszélgetésekben, képek vagy videók terjesztésével történik. A digitális térben a zaklatás különösen megterhelő lehet, mert nem ér véget az iskolával, éjszaka is folytatódhat, és a tartalom visszanézhető, továbbküldhető, így a gyerek nehezebben tud „kilépni” a helyzetből.

Túlzott képernyőhasználat: Az a helyzet, amikor a képernyő előtt töltött idő rendszeresen kiszorítja az alvást, a mozgást, a személyes kapcsolatokat vagy a pihenést, és a gyerek nehezen tudja önállóan szabályozni a használatot. Nem önmagában az óraszám a döntő, hanem az, hogy a képernyő milyen funkciókat szorít háttérbe az életben, különösen az esti és éjszakai idősávban.

FOMO (Fear of Missing Out): A kimaradástól való félelem, amikor a gyerek azért marad online, mert attól tart, hogy nélküle történik valami fontos egy beszélgetésben, csoportban vagy közösségi felületen. A FOMO különösen erős lehet lefekvés előtt, mert ilyenkor a társas visszajelzések érzelmi súlya megnő, miközben az önkontroll a fáradtság miatt csökken.

A mesterséges intelligencia használatának etikájáról is nekünk kell mintát adni. Ha titokban használjuk, ha szégyelljük bevallani, hogy egy cikk vázlatát vagy egy e-mail első verzióját MI-vel készítettük, akkor azt tanulja meg a gyerek, hogy az eszköz „csalás”. Ha viszont őszintén elmondjuk, hol segített, és hol kellett nagyon szigorúan átnéznünk, javítanunk, akkor azt tanulja meg:

a felelősség mindig az emberé.

Szülőként az is a feladatunk, hogy a gyerek ne csak technikai készségeket tanuljon, hanem olyan dolgokat, amelyek egy algoritmus számára elérhetetlenek:

hogyan tartunk ki egy barátság mellett,
hogyan bánunk mások érzéseivel,
hogyan vállalunk felelősséget a saját szavainkért.

Ezek azok a területek, ahol a mesterséges intelligencia nem versenytárs, hanem háttérben maradó eszköz.

A Harari-könyvek, a Nexus és az Animus35 beszélgetése abban segítenek, hogy legyen közös nyelvünk erről beszélni. Ha a gyerek azt látja, hogy egy felnőtt örömmel olvas, vitatkozik, néha nem ért egyet egy sztárgondolkodóval, néha meg lelkesedik érte, akkor azt tanulja meg: ebben a világban nem az a legerősebb, aki a legtöbb technológiát használja, hanem az, aki a kritikusan gondolkodik, saját világképet szűr le az ismereteiből.

A mesterséges intelligencia korszakának nyertesei ezért valóban az olvasók lehetnek.

Azok, akiknek van türelmük végigfutni egy érvelésen, van szókincsük megfogalmazni, amit éreznek, és van bátorságuk kimondani: „ezt nem értem, beszéljük át”.

Ha ezt a mintát adjuk tovább a gyerekeinknek, akkor a gépek fejlődése nem elvesz tőlük valamit, hanem időt szabadít fel ahhoz, hogy emberként lehessenek jelen ebben a nagyon gyors, mégis tanulható világban.