7000 forintot spórolunk két ajándék játékkal, ráadásul egyik sem kapott szigorú korhatárbesorolást. Ezzel együtt sem garantált a siker.

Az Epic Games Store e heti ingyenes párosa jól mutatja, mennyire kiszámíthatatlan tud lenni a heti ajándékok logikája. Ezúttal nem két hasonló hangulatú játék érkezett, hanem két egészen eltérő világ: az egyik egy bizarr, régi vágású, történetközpontú különlegesség, a másik pedig egy gyors, közös nevetésekre épülő partijáték.
Segítsd munkánkat egy tetszőleges adománnyal, hogy minél több tartalom születhessen.
A tárgy mezőbe írd be, hogy adomány. Köszönjük segítséged, igyekszünk megszolgálni.
Szülői szemmel ez most kifejezetten érdekes hét, mert a két cím nem ugyanarra a helyzetre, nem ugyanarra a korosztályra (annak ellenére, hogy a korhatárbesorolásuk ugyanaz) és nem ugyanarra a játékélményre van szabva. Szerencsére a Képernyőidő nem csak azt mutatja meg neked, hogy mi lett ingyenes, hanem azt is, hogy melyik játék milyen családi helyzetben tud valóban jól működni.
Készüljünk fel a lehető legfurcsább, ugyanakkor valamiért mégis emlékezetes együttélésre, amit egy videójáték kínálhat. Ebben a játékban az istenek elhatározzák, hogy elpusztítják a Földet. Evian, a szerelem istennője azonban leszáll a bolygóra, hogy megmentse az emberiséget, csakhogy elveszíti a testét. Így végül a szobánkban köt ki, egy virágcserépben, és csak a feje marad meg. Igen, ez még mindig egy játék leírása, nem őrültünk meg. Pontosan három évünk van arra, hogy gondoskodjunk róla, bizonyítsuk, hogy az igaz szerelem még létezik, és segítsünk neki visszanyerni az alakját, mielőtt végleg összeomlik minden.
Beszélgetni kell vele, érzelmi kötődést kell kialakítani, figyelni kell a fejlődésére, és minden döntésünk más eredményt hozhat. A részletgazdag illusztrációk és a lírai zenei világ miatt ez nem harsány vagy ironikus játék, hanem meglepően finom, különös és kicsit melankolikus élmény.
Szülői szemmel itt nem a korhatár a legérdekesebb kérdés, hanem az, hogy milyen gyerek ül le elé. Ez nem az a cím, amit egy kisebb gyerek csak úgy elindít, és máris beszippantja a játékmenet. Inkább nagyobb gyerekeknek, kamaszoknak vagy éppen a szülőknek lehet érdekes, akik szeretnek furcsa világokban elidőzni, és nem zavarja őket, ha a játék inkább hangulattal és szöveggel dolgozik, mint látványos, pörgős, akciódús élménnyel. A szövegnyelvek között az angol, a koreai és a japán szerepel, ami önmagában is szűkíti, kiknek lehet jó választás.
PEGI-besorolás: 3 éven felülieknek
LETÖLTÖM
A Prop Sumo a fenti játék tökéletes ellenpontja, bár groteszt hangulatában mégis mutat hasonlóságot. Itt hétköznapi tárgyak esnek egymásnak egy rajzfilmesen túlhangsúlyozott arénában: löknek, ütnek, csúsznak, felborulnak, és próbálják leszorítani vagy kizökkenteni a másikat. Az alapötlet pont attól működik, hogy rögtön érthető, és nem akar többnek látszani annál, ami: egy szürreális verekedős partijáték, rajzfilmes hangulattal, abszurd, veszélytelen erőszakkal.
Partijáték: Olyan videójáték, amelyet rövid menetekre, közös nevetésre és gyors újrakezdésre terveznek. Nem hosszú történetet vagy egyéni elmélyülést vár, hanem azt, hogy többen együtt, azonnal használni tudják.
A játék ereje a változatosságban van. Több mint negyven irányítható tárgy szerepel benne, huszonkét különféle felvehető eszközzel és kilenc pályával, amelyek menet közben is képesek átalakulni. A szabályok egy része állítható, van fejlődési rendszer, privát szoba, gyakorlómód, és a meccsek 2–6 játékossal működnek igazán jól. Ettől nem csak vicces, hanem jól adagolható is: lehet belőle pár gyors kör, de lehet hosszabb családi vagy baráti marhulás is.
Szülőként ez könnyebben ajánlható cím. Nem egy magányos elmerülésre épülő videójáték, hanem közös szórakozásra, online barátokkal vagy testvérekkel remek megoldás.
PEGI-besorolás: 3 éven felülieknek
LETÖLTÖM