A golf az egyik legvisszafogottabb sport: halk, kimért, szinte már magasztosan nyugodt. Ezek a golfra épülő játékok pont ezt forgatják ki, káoszt, poénokat és családi versengést kínálnak az ütők mellé.

A golf évszázadok óta úri sport, amelyben a látvány helyett a fegyelem, a pontosság és a türelem számít, modern formája Skóciában született, már a 15. századból vannak nyomai, az első ismert írott szabályait pedig 1744-ben rögzítették. A lényege ma is ugyanaz, mint akkor: minél kevesebb ütésből eljuttatni a labdát a lyukig, miközben minden mozdulatban pontos számítás, önuralom és kockázatvállalás is akad. Pont tud egyszerre nyugodt és feszültséggel teli sport lenni.
A Képernyőidő ingyenes, de nem ingyen készül. Segítsd munkánkat egy tetszőleges adománnyal, hogy minél több tartalom születhessen.
A tárgy mezőbe írd be, hogy adomány. Köszönjük segítséged, igyekszünk megszolgálni.
Nehéz elképzelni, hogy ebből a műfajból partijátékot is lehet csinálni. Pedig lehet. Ha a családban különböző korosztályok ülnek le videójátékkal játszani, az a legnehezebb, hogy mindenki találjon benne valamit. Az egyik gyerek azonnali káoszt akar, a másik inkább ügyességi kihívást, a szülő pedig olyat, amit nem kell húsz percig magyarázni. Ez az öt golfjáték pont azért jó válogatás, mert ugyanarra az alaphelyzetre építenek, de teljesen más tempóban és hangulatban működnek, nem a golfról, sokkal inkább a kikapcsolódásról, az ügyességi és logikai kihívásokról szólnak.
A PEGI-korhatárbesorolást feltüntetjük a bemutatók végén, de ezek a játékok inkább csak komplexitásuk miatt lehetnek nehezek, a stílusuk és hangulatuk teljesen veszélytelen.
Ez a lista legkézenfekvőbb családi darabja. A Golf With Your Friends gyors, látványos, könnyen tanulható minigolf-játék, amelynek az ereje nem a realizmusban, hanem a közös hülyülésben van. A pályák tematikusak, a meccsek gyorsak, a szabályok pedig néhány perc alatt átláthatók, ezért azokkal is működik, akik ritkán játszanak videójátékkal.
A jó családi partijátékok egyik ismérve, hogy a bénázás is szórakoztató bennük. Itt ez különösen igaz: a játék támogatja a 2–12 fős helyi és online többjátékos módot Xboxon, PlayStationön és Switchen is, a pályák pedig eleve úgy vannak felépítve, hogy a rosszul sikerült ütésből is vicces helyzet alakuljon ki. Abszolút kortalan szórakozás, közös képernyőidőnek tökéletes választás.
Itt tudod megszerezni:
PEGI: 7+ (főleg az olnine játék lehetősége miatt, ahol másokkal is beszélhet a gyerek)
A WHAT THE GOLF? címében golf, a valóságban viszont inkább egy abszurd poéngyűjtemény, amely folyamatosan kifordítja a saját szabályait. A játékot fejlesztő Triband hivatalos leírása sem kertel e kérdésben: ez egy „golfjáték azoknak, akik utálják a golfot”. Ennél pontosabban nehéz lenne összefoglalni.
Ez az a játék, amelyiknél a családi nevetés fontosabb, mint az ügyesség. Egyik pályán még labdát ütsz, a másikon már valami egészen mást löksz előre, és a poén abból születik, hogy a játék állandóan felborítja a szabályokat, a környezetet, más történik majd, mint amit várnál. Ez nem csak szórakoztató, hanem a helyzetfelismerést, a reflexeket és a gyors alkalmazkodó-készséget is fejleszti. Remek játék, mindenkinek erősen ajánlott.
Itt tudod megszerezni:
PEGI: 3+
A Cursed to Golf alapjaiban golfjáték, de nem hagyományos pályákkal és nem felülnézetből dolgozik, hanem retró hangulatú, oldalnézetes ügyességi kalandként működik: minden szakasz egy akadálypálya, ahol nem elég jól célozni, azt is ki kell találni, hogyan kerülöd meg a csapdákat, hogyan használod ki a pálya elemeit és a megvásárolható képességeket, és melyik ütésedet mire áldozod el.
A játék ettől sokkal inkább szól tervezésről és hibajavításról, mint laza ütögetésről. Teleporterek, tüskék, robbanó ládák, mozgó akadályok és speciális képességkártyák kavarják meg a menetet, vagyis itt minden lyuk egy kis fejtörő is egyben. Nem az a fajta családi golfjáték, amit fél kézzel, beszélgetés közben játszik az ember, hanem olyan, amelyik figyelmet kér, cserébe viszont remek érzés, amikor végre összeáll egy nehezebb pálya megoldása. Családi szemmel ezért inkább a nagyobb gyerekekkel vagy a kihívást szerető játékosokkal működik igazán jól.
Itt tudod megszerezni:
PEGI: 3+
A Golf Gang már a címével is jelzi, hogy itt nem úri sportról lesz szó. Egyszerre versenyjáték, partijáték és a „leggyorsabb minigolf”, amely 8 fős online káoszban csúcsosodik ki. Ez a játék nem a precíz, nyugodt célzásra épít, hanem arra, hogy mozgás közben üss, hibázz, javíts, és próbálj valahogy elsőként beérni a célba a többiek előtt.
Egyedül is játszható, de online versenyben a legjobb élmény. Őrült tempója és a netes multiplayer-élmény miatt kisebb gyerekeknek kevésbé ajánlott, bár hivatalos PEGI-korhatárbesorolása nincs (ez csak azt jelenti, hogy a készítők nem vizsgáltatták be).
Itt tudod megszerezni:
A Dangerous Golf a lista egyik legőrültebb darabja, ahol nem is a cél elérése, hanem a pusztítás a lényeg. A játék attól működik jól családi programként, hogy nem a szabályos golfélményt próbálja utánozni, hanem szándékosan túlzó, vicces helyzetekre épít. Itt nem az a legnagyobb élmény, hogy szépen bejuttasd a labdát a lyukba, hanem az, hogy közben berobbansz egy konyhába, vagy egy csodás kastélyba, végigvered a fél berendezést, és minél nagyobb felfordulást csinálsz.
A Dangerous Golf ezért inkább közös, könnyed partijáték, mint sportjáték: felváltva is jól működik, együtt is szórakoztató nézni, és azoknak is könnyen érthető, akik egyébként egyáltalán nem játszanak golfos címekkel. A hangulata végig könnyed és látványos, inkább olyan, mint egy rajzfilmszerű rombolós ügyességi játék, mintsem egy komoly verseny.
Itt tudod megszerezni:
PEGI: 3+
Tegyetek egy próbát a családdal, ha nem a golf számít egy golfjátékban, akkor ezeket a címeket szeretni fogjátok.