Mostantól mi dönthetjük el, hol ülünk a vonaton - fontos újítást kapott a MÁVPlusz

Mostantól a MÁVPlusz alkalmazásban is kiválaszthatjuk, pontosan melyik ülésre szeretnénk helyjegyet váltani, így könnyebb egymás mellé foglalni egy családnak is. A funkció bizonyos távolsági buszokon is működik.

Mostantól mi dönthetjük el, hol ülünk a vonaton - fontos újítást kapott a MÁVPlusz

Aki vásárolt már helyjegyet az egész családnak, pontosan tudja, mennyit számít, hogy a gyerekek egymás mellett, lehetőleg a szüleik közelében ülhessenek. A MÁVPlusz mobilalkalmazásában eddig a rendszerre kellett bízni a konkrét ülőhelyek kiosztását, vagy bizonyos tulajdonságok alapján lehetett helyet kérni. Ha valaki maga szerette volna kiválasztani az üléseket, ehhez a jegy.mav.hu weboldalt kellett használnia.

Ez változott meg október 14-én. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentése szerint megérkezett az alkalmazásba az utasok által leginkább várt fejlesztés, a grafikus helyfoglalás.

🧠 Miről is van szó pontosan?

Grafikus helyfoglalás: Olyan jegyvásárlási megoldás, amelynél a vonat vagy autóbusz üléselrendezését ábrázoló rajzon láthatjuk a foglalható helyeket. Ezek közül közvetlenül kiválaszthatjuk a számunkra megfelelő üléseket, például egymás melletti vagy ablaknál található helyeket.

Hogyan működik az új helyfoglalás?

A legfrissebb MÁVPluszban a helyjegyes járatoknál továbbra is kérhetjük az automatikus helykiosztást. Ha azonban magunk szeretnénk dönteni, és az adott járaton támogatott a grafikus helyfoglalás, megjelenik a jármű ülésrajza, amelyen kijelölhetjük a kívánt szabad helyeket.

Papilonia Lepkevilág Papilonia Lepkevilág Hirdetés

A fejlesztők a korábbi webes megoldást is továbbgondolták. Amennyiben olyan ülőhelyet választunk, amelyre az előzőleg beállított jegytípusunk nem érvényes, az alkalmazás egyetlen érintéssel lehetőséget ad a beállítások módosítására.

A grafikus helyfoglalás belföldi és nemzetközi vonatokon, valamint bizonyos távolsági autóbuszokon érhető el. A buszoknál fontos korlátozás, hogy helyjegyet továbbra is csak az adott járat induló állomásán felszállók vásárolhatnak. A már érvényes menetjeggyel vagy bérlettel rendelkezők külön helyjegyet is válthatnak, ugyancsak az ülésrajzról választva. 

Ha többet akarsz tudni, kövess minket Facebookon, Instagramon és Viberen is!

Miért hasznos ez a családoknak?

Kisgyerekkel utazva sokszor az ülőhelyek elrendezése határozza meg, mennyire lesz kényelmes az út. A közös asztalnál könnyebb elővenni egy társasjátékot, rajzfüzetet vagy az útra hozott ételt, a kisebb gyerekeknek pedig különösen fontos, hogy a szülőjük mellett ülhessenek.

Az új funkcióval már a jegyvásárláskor megkereshetjük az egymás melletti szabad üléseket, és a kocsirajzon ellenőrizhetjük az elrendezésüket. Ez különösen akkor jelent segítséget, ha többen utazunk együtt, vagy a gyerekeknek meghatározott helyeket szeretnénk foglalni.

A választás természetesen a rendelkezésre álló szabad helyektől függ. A MÁV ezért azt javasolja, hogy aki több egymás melletti ülőhelyet szeretne, lehetőleg minél korábban vásárolja meg a helyjegyeket.

LogIn támogatás LogIn támogatás Hirdetés

Más újdonságok is érkeztek

A MÁVPlusz fejlesztése az elmúlt hónapokban több fontos funkcióval folytatódott. Júniusban megjelent a nemzetközi vasúti jegyvásárlás, júliusban pedig visszatért a valós idejű térképes utastájékoztatás, amelyen a vonatok és HÉV-ek mellett már a helyközi autóbuszok is követhetők.

A mostani frissítéssel újabb járműadatok váltak elérhetővé. A menetrendi felületen megjelenhet a vonatok pályaszáma, az autóbuszok rendszáma, valamint sok esetben a jármű pontos típusa is. mA MÁV közlése szerint a következő fejlesztések között szerepel a késési adatok következetesebb megjelenítése, valamint a Google Pay és az Apple Pay használatának egyszerűsítése. Ezekhez még az ősz folyamán újabb frissítéseket ígérnek. 

Az új ülőhelyválasztás használatához a MÁVPlusz legfrissebb verziója szükséges.

További részletek az applikációról ezen az oldalon.

Kiddos.hu Kiddos.hu Hirdetés