Hétfő reggel egy ország aggódott egy élő adásban összezavarodó színésznőért, csütörtökön pedig kiderült, hogy egy drogérialánc társadalmi célú kampányát látta.

A Képernyőidő ingyenes, de nem ingyen készül. Segítsd munkánkat egy tetszőleges adománnyal, hogy minél több tartalom születhessen.
A tárgy mezőbe írd be, hogy adomány. Köszönjük segítséged, igyekszünk megszolgálni.
Gryllus Dorka október 12-én, hétfő reggel az RTL Reggeli vendége volt. Barabás Évával arról beszélgettek, hogyan egyensúlyoz a bécsi sitcomforgatás, a budapesti színházi esték és a családja között. Az 53 éves színésznő éppen arról beszélt, hogy most csak két napra tudott hazalátogatni, amikor a beszélgetés váratlan irányt vett. A színésznő többször elveszítette a gondolatmenetét, visszakérdezett, mi volt a kérdés, remegett a hangja és a keze, és az alig tízperces interjú alatt két pohár vizet is megivott. Barabás Éva végül félbeszakította a beszélgetést, vendége mellé ült és megölelte.
A felvétel gyorsan bejárta a közösségi oldalakat és a bulvársajtót. A kommentekben támogató üzenetek mellett gyanakvó, néhol bántó találgatások is megjelentek, és többen azt is számon kérték a műsoron, miért nem zárták le hamarabb az interjút.
Kedden a színésznő egy rövid Instagram-videóban köszönte meg az aggódó üzeneteket, és azt ígérte, a hétvégén bővebben is beszél a történtekről. Közben férje, Simon Kornél a Blikknek azt mondta, hogy Dorka az adás után orvoshoz ment, már jobban van, és visszautazott Bécsbe forgatni. Hozzátette:
„amit a nézők láthattak, az a változókor”.
Menopauza és változókor: A menopauza szó szerint az utolsó menstruációt jelenti, amelyet csak utólag, egy teljes vérzésmentes év után lehet megállapítani. Az azt megelőző, gyakran évekig tartó átmeneti időszak a perimenopauza, amikor a hormonszintek a leginkább ingadoznak, és jellemzően panaszok is jelentkeznek: hőhullám, alvászavar, hangulatingadozás, koncentrációs nehézség. A köznyelvben a változókor szó az egész átmenetet jelöli.
A mai napon aztán megérkezett a magyarázat. Gryllus Dorka egy Instagramon és Facebookon is közzétett videóban elmondta, hogy a DM felkérésére vállalta el ezt az akciót az RTL reggeli műsorában, a cég „Menopauza, megérdemli a megértést” nevű kampányának részeként. A videót eredetileg október 18-ra, a menopauza világnapjára időzítették, de a nagy visszhang miatt előrehozták.
A színésznő szerint rengeteg nő írt neki, hogy magára ismert: volt, akit a környezete részegnek, demensnek vagy másnaposnak nézett, miközben változókori tünetekkel küzdött.
„Igen, bármelyikünkkel megtörténhet hasonló a menopauzában” - mondta a videóban, és megköszönte Barabás Évának és az RTL-nek, hogy megmutathatták, milyen megértő támogatásra van ilyenkor szüksége egy nőnek.
A DM álláspontját a Meglepetés csütörtöki, támogatott tartalomként megjelent cikke közli. Eszerint Gryllus Dorka és Barabás Éva összejátszott, de „a kampány célja nem a megtévesztés volt”, és senki nem számított ekkora visszhangra. A cég elismeri, hogy a színésznőt és a műsorvezetőt is sok kritika érte, a következő hetekre pedig szakértői beszélgetéseket ígér a közösségi csatornáin. A csütörtöki megszólalásokból nem derül ki, hogyan illeszkedik a férj korábbi nyilatkozata, benne az orvosi vizsgálattal, a később ismertetett háttérhez.
Az akció mellett szóló legerősebb érv, hogy a hallgatás tényleg létezik. Az Ipsos 2022-es, 33 országra kiterjedő felmérésében Magyarország lett az utolsó:
A felsorolt témák közül globálisan is ez bizonyult a legkényelmetlenebbnek, az emberek még a saját anyagi helyzetükről vagy a rákról is szívesebben beszélnek. Az is igaz, hogy a változókor a gondolkodást is érintheti. Az amerikai SWAN-vizsgálat egyik sokat idézett elemzésében Gail Greendale (Kaliforniai Egyetem, Los Angeles) és munkatársai 2362 fő 42 és 52 év közötti nőt követtek négy éven át, akik többször is ugyanazokat a memóriát és a gondolkodási sebességet mérő teszteket töltötték ki.
SWAN (Study of Women's Health Across the Nation): Az 1990-es évek közepe óta futó amerikai hosszú távú kutatás, amely több ezer középkorú nő egészségét követi végig a változókoron. Azért értékes, mert ugyanazokat a nőket méri újra és újra, így jobban elkülöníthető a változókor hatása az öregedéstől és az egyéni különbségektől.
Az alapgondolat az, hogy ha valaki egy feladatot újra és újra megold, általában egyre jobb lesz benne, egyszerűen azért, mert begyakorolja. A változókor előtt álló és a már túl lévő nőknél ez a gyakorlásból fakadó javulás meg is jelent. A perimenopauzában viszont szinte megtorpant: a késői szakaszban a szóbeli emlékezet javulása mindössze 7%-a, a gondolkodási sebességé 28%-a volt annak, amit a változókor előtt mértek. Ez tehát nem hirtelen kiesés vagy összeomlás, hanem a tanulás átmeneti lassulása, amely a menopauza után helyreállt.
Egy élő adásban percek alatt kibontakozó, remegéssel és teljes elakadással járó jelenet ennél jóval drámaibb képet fest. Sokan magukra ismerhetnek benne, a nagyközönség számára viszont könnyen azt sugallhatja, hogy a változókorban lévő nő egyik pillanatról a másikra működésképtelenné válik.
Erre a csapdára a The Lancet orvosi folyóirat 2024-es menopauza-sorozata is figyelmeztet. A sorozat egyik vezető szerzője, Martha Hickey (Melbourne-i Egyetem) és kollégái szerint a menopauzát túl gyakran ábrázolják betegségként és hanyatlásként, a közbeszédet pedig erősen alakítják a menopauzával kapcsolatos termékeket árusító szereplők is.
A nőknek a szakértők szerint inkább pontos, érthető és üzleti érdekektől független tájékoztatásra van szükségük.
A legnehezebb kérdés az, hol húzódik a határ egy figyelemfelkeltő média-akció és a közönség megtévesztése között. A cég szerint senkit nem akartak félrevezetni, a hatás mégis az lett: a nézők három napig valódi rosszullétnek hitték, amit láttak, aggódtak, kommenteltek, továbbküldték a videót.
A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvény szerint a médiatartalomban megjelenő kereskedelmi közleménynek könnyen felismerhetőnek kell lennie.
Az egy társadalmi kampány esetében is fontos lehet, hogy az adott üzenet mögött egy kereskedelmi cég áll. Hiába nemes a szándék, ha a környezet és a hatás teljesen félrevezeti a nézőket, miközben az egész végén egy brand logója is feltűnik. De a jogi kérdéseknél talán fontosabb a bizalom. Az élő adás ereje éppen abban áll, hogy amit látunk, az most és valóban történik. Ha egy rosszullétről utólag kiderülhet, hogy kampány volt, a következő alkalommal a nézők egy része legyint majd akkor is, ha valaki tényleg bajban van.
Van egészségügyi kockázat is. Az angol állami egészségügyi szolgálat (NHS) a stroke lehetséges jelei között sorolja fel a beszéd nehézségét, a zavartságot és az emlékezetkiesést, és hangsúlyozza: ha a tünetek el is múlnak, azonnal orvoshoz kell fordulni. Egy kampány, amely azt sugallja, hogy a hirtelen elakadás „csak a változókor”, akaratlanul is arra taníthat, hogy legyintsünk az ilyen jelekre, holott ezek felismerésére a szakértők igyekeznek folyamatosan felhívni a figyelmet.
A kamaszok jó eséllyel nem az RTL Reggelit nézték hétfőn, a felvétel viszont rövid videóként, kommentekkel együtt hozzájuk is eljuthatott. Ugyanaz a történet három nap alatt háromszor változott: aggasztó rosszullét élőben, egészségügyi magyarázat és elemző kommentek a közösségi médiában, végül a kampány leleplezése pozitív üzenettel, de nagyon kérdéses etikai formában.
Ritkán látszik ennyire tisztán, hogyan változik egy tartalom jelentése attól, amit utólag megtudunk róla.
A gyerekek ráadásul egyre több információt kapnak rövid videókból és influenszerektől, ahol a hír, a vélemény és a reklám még könnyebben összemosódik, erről korábban részletesen írtunk. A mostani eset annyiban más, hogy egy hagyományos tévéműsorban történt, ahol sok néző még magától értetődőnek veszi, hogy amit lát, az valóban megtörténik.
Az elmúlt napokban sok nő mesélt nyilvánosan a saját változókori tapasztalatairól, ez az akció valódi eredménye, és mindenképpen pozitív hatás. A gyerekeinknek viszont azt is érdemes megmutatni, hogy egy jó ügy sem lehet indok arra, hogy félrevezessünk mindenkit, mert a figyelmet hajszoljuk a médiában vagy a digitális térben.