Dália apja meghalt. Hátrahagyott egy befejezetlen regényt. A lány pedig, aki sosem hitte magát elég jó írónak, egyszer csak a könyv lapjai közt találja magát. Mihez kezdjen egy ilyen mesével a szülő?

A Képernyőidő tényleg ingyenes, de nem ingyen készül. Segítsd munkánkat egy tetszőleges adománnyal, hogy minél több tartalom születhessen.
A tárgy mezőbe írd be, hogy adomány. Köszönjük segítséged, igyekszünk megszolgálni.
Amikor egy film arról szól, hogy egy gyermek elveszíti a szülőjét, rögtön gombóc nő az ember torkában. A Dália és a vörös könyv (Dalia y el Libro Rojo) hat dél-amerikai és európai ország közös animációs produkciója, amelyet David Bisbano rendezett, és a napokban az HBO Maxon is elérhető lett. Nem könnyed alkotás, mondhatni érzelmileg nem is veszélytelen, de okosan és rendkívül érzékenyen nyúl ehhez a témához, nem ad instant, varázsütésszerű feloldozást. Ahogy a gyászmunkáról és a gyermeki gyász fázisairól szóló szakirodalom is rámutat, a gyermekek számára a halál feldolgozása sokszor történeteken, a képzeleten vagy a szülőtől örökölt tevékenységeken keresztül történik.
Ebben a történetben Dália azért nem mer írni, mert az apjához méri magát, akit sokkal jobbnak, többnek gondol. Ez az az önbizalomhiány, amellyel a film valójában foglalkozik. Adolfo, az elhunyt apa egy fantasy-regényen dolgozott halálakor, de a könyv utolsó fejezete soha nem készülhetett el. Amikor Dália megtalálja a kéziratot, a regény szereplői kiszabadulnak a valóságba, majd magukkal rántják a lányt a fikció világába. A lány apja befejezetlen történetében bolyongva valójában a saját belső, érzelmi világát próbálja megérteni és „befejezni", miközben félbehagyott dolog és szereplő az édesapja hiányát szimbolizálja.
Ami különlegessé teszi az alkotást, hogy szakít a gyerekfilmek hagyományos toposzaival. Itt nincs egyértelmű gonosz, akit a végén le kell győzni. A szereplők egyszerűen csak láthatóvá akarnak válni, be akarják tölteni a céljukat, mindenki saját befejezést akar kapni.
A látvány terén szintén nagyon különleges élményben lehet részünk. A CGI animációt, stop-motiont és 2D animációt kever, ettől a könyvvilág különböző rétegei tényleg más anyagból készültnek hatnak. A megoldás merészebb, mint amit sok családi alkotásnál megszoktunk, még akkor is, ha nem minden jelenet áll össze tökéletesen.
CGI: Számítógéppel készített háromdimenziós animációt jelent. Ilyenkor a szereplők, tárgyak, helyszínek és mozgások digitális modellekből épülnek fel, majd a készítők ezekből hozzák létre a filmszerű képet.
Stop-motion: A stop-motion kézzel mozgatott bábokra, makettekre vagy tárgyakra épülő animációs technika. A készítők minden apró mozdulat után lefotózzák a figurákat, majd a képeket egymás után lejátszva jön létre a mozgás illúziója.
2D animáció: Síkban rajzolt vagy digitálisan készített képekből áll. A mozgást egymást követő rajzolt képkockák adják, ezért a szereplők és hátterek nem térbeli modellekként, hanem kétdimenziós rajzként jelennek meg.
A film erősen emlékeztet Neil Gaiman Coraline-jára (amelynek filmváltozata nálunk Coraline és a titkos ajtó címen futott) és Guillermo del Toro A faun labirintusa című klasszikusára, mindkettő olyan fantasy-mese, amelyben egy kislány egy párhuzamos valóságon keresztül dolgozza fel a valódi traumáját. A Dália nem éri el ezek művészi szintjét, de ugyanazt a narratívát erősíti: a belső világ nem eszképizmus, hanem gyászfeldolgozás.
A rendező maga is bevallotta, hogy a forgatókönyv elkészülte előtt kezdte el a gyártást. A Kecske - Dália leghűségesebb szövetségese a fikción belül - egy korábbi, félbehagyott projektjéből érkezett a filmbe. A film így nemcsak Dália apjának befejezetlen könyvéről szól, hanem egy befejezetlen alkotásból lett befejezett film is egyben.
Szintén érdekes áthallás a vörös könyv megnevezés a címben. Carl Gustav Jung világhírű svájci pszichiáter, Sigmund Freud egykori tanítványa volt, aki az emberi tudattalannal és az archetípusokkal foglalkozott. A Piros Könyv (The Red Book) az ő privát, csak évtizedekkel a halála után kiadott munkája, amelyben a saját tudattalanjában tett mély és sokszor sötét pszichológiai utazásait jegyezte fel. Dalia története lényegében ennek az önismereti utazásnak lehet az animációs, gyerekekre szabott leképezése.
A film az HBO adatlapján 6 éves kortól ajánlott plecsnit kapott, de szerintünk sem a téma, sem a hangulat nem lesz értelmezhető ennyire fiatalon, pár jelenet pedig lehet félelmetes kisebbek számára. Szerintünk 10-12 éves kortól értelmezhető ez az alkotás. A 107 perces játékidő eleve hosszabb, mint a legtöbb mai animáció, és az első húsz percben a film kifejezetten lassabb ütemű, kisebbek számára unalmas is lehet.
A 12 év feletti korosztálynak az érzelmi rétegek - a gyász, az önbizalomhiány, a tehetség és az elvárások feszültsége - egészen mélyen betalálhat, de nagyon fontos, hogy ott legyen a szülő, lehessen közösen beszélgetni ezekről.
A Dália és a vörös könyv nem hibátlan film. Egyes jelenetekben inkább egy point-and-click kalandjátékra emlékeztet, mint egy teljesen élő fantasy-re, és a belső világ nem mindig annyira magával ragadó, amennyire szeretne lenni. Ugyanakkor minden elemében egyedi, forradalmi és remek felnövéstörténet, amely a gyászfolyamatot is érthetővé, átélhetővé teszi.