A Microsoft elindította az Xbox Disc to Digital tesztjét, amellyel egyes lemezes játékokhoz digitális hozzáférést is kaphatunk. Megnéztük, hogyan működik, Magyarországról használható-e, mi történik a lemezzel, és tényleg működik-e olyan játékokkal is, amelyeket már rég levettek a digitális boltból.

A Képernyőidő ingyenes, de nem ingyen készül. Segítsd munkánkat egy tetszőleges adománnyal, hogy minél több tartalom születhessen.
A tárgy mezőbe írd be, hogy adomány. Köszönjük segítséged, igyekszünk megszolgálni.
Ha van otthon egy polcnyi Xbox-játék, mostantól érdemes kicsit másképp nézni rájuk. A Microsoft új rendszere ugyanis azt teszi lehetővé, hogy a támogatott fizikai játék lemezét egyszer behelyezve digitális jogosultságot kapjunk ugyanahhoz a játékhoz. Innentől nem kell minden egyes alkalommal előkeresni a dobozt és betenni a lemezt a konzolba.
Ez elsőre egyszerű kényelmi funkciónak tűnik. Valójában ennél jóval érdekesebb, mert az Xbox-generációk egyik régi problémájára ad választ: mihez kezdjünk az évek alatt összegyűjtött fizikai játékainkkal egy olyan világban, ahol már most is rengeteg lemezmeghajtó nélküli konzolt használnak? A Series S eleve ilyen gép, a Series X-ből pedig szintén létezik teljesen digitális változat.
Xbox Series X és Series S: A Microsoft jelenlegi Xbox-konzolgenerációjának két fő változata. A Series X az erősebb, drágább modell, amelyet nagyobb teljesítményre és jobb képminőségre terveztek. A hagyományos változatában lemezmeghajtó is van, ezért a dobozos Xbox-játékokat közvetlenül be lehet tenni és el lehet indítani rajta. Létezik belőle teljesen digitális, lemezmeghajtó nélküli kiadás is. A Series S kisebb és olcsóbb konzol, de egyáltalán nincs benne lemezmeghajtó. Ezen csak digitálisan megszerzett vagy letöltött játékokat lehet használni.
A Disc to Digital név egy kicsit félrevezető lehet. Nem arról van szó, hogy az Xbox bemásolja a lemezen lévő játékot, majd készít belőle egy digitális példányt. A rendszer a lemezt arra használja, hogy igazoljuk: rendelkezünk az adott játék fizikai példányával, ezért jogosultak vagyunk a hozzá tartozó digitális változat használatára.
Amikor digitálisan megveszünk egy videójátékot, nem úgy kerül a tulajdonunkba, mint egy dobozos termék. A pénzünkért lényegében használati jogot, vagyis licencet kapunk: a szolgáltató rögzíti, hogy a Microsoft-fiókunk jogosult az adott játék letöltésére és használatára, a meghatározott feltételek szerint. Pontosan ez a különbség került nemrég reflektorfénybe a PlayStationnél is. A Sony által kiküldött használati feltételek külön kimondták, hogy a PlayStation Store-ban vásárolt digitális játékoknál a felhasználó személyes használati licencet kap, magát a digitális terméket nem szerzi meg tulajdonként – erről részletesen is írtunk a Képernyőidőn.
A folyamat a jelenlegi tesztben kifejezetten egyszerű.
Ehhez természetesen kell legalább egyszer egy lemezolvasós Xbox. Egy Series S-be önmagában nem tudjuk „beolvastatni” a régi gyűjteményt, hiszen nincs hová betenni a lemezt. A digitális jogosultság megszerzése után viszont már ugyanazok az alapvető használati szabályok vonatkoznak rá, mint más Xbox One- és Xbox Series digitális játékokra. Ez pedig fontos változást hozhat. Például...
Tegyük fel, hogy évekkel ezelőtt lemezen vettétek meg a Red Dead Redemption 2 című legendás western játékot egy Xbox One mellé. Azóta került a családba egy Xbox Series S, amelyen nincs lemezmeghajtó. Eddig a lemez használhatatlan volt ezen a gépen: hiába birtokoltátok a játékot, a Series S nem tudta ellenőrizni azt. Ha az adott lemez támogatja a Disc to Digital rendszert, egy meghajtós Xboxon megszerezhető hozzá a digitális jogosultság, és onnantól a digitális változat szabályai szerint használható. A közösségi tesztek szerint a Red Dead Redemption 2 jelenleg a működő címek között van, pont ezért hoztuk most ezt a példát.
Ez több Xboxot használó családoknál kifejezetten praktikus lehet. Nem kell minden géphez külön digitális példányt vásárolni csak azért, mert az egyik konzolból hiányzik az optikai meghajtó. A megszerzett digitális jogosultság a Microsoft-fiókhoz kapcsolódik, ezért nem csak azon a konzolon használható, amelyikbe eredetileg betettük a lemezt. Ha például a nappaliban egy lemezes Series X, a gyerekszobában pedig egy meghajtó nélküli Series S van, a megfelelő fiók- és családi beállításokkal ugyanaz a játék utóbbin is elérhető lehet. A Disc to
Digital esetében azonban van egy fontos pluszfeltétel: a digitális hozzáférés mögött továbbra is ott kell lennie az eredeti fizikai lemeznek.
A Microsoft nem ad végleges, a fizikai példánytól független digitális játékot. A hivatalos szabályzat ezt limited access digital license, vagyis korlátozott hozzáférésű digitális licenc néven kezeli. A jogosultság feltétele az eredeti lemez további birtoklása.
Ez védi ki a rendszer legkézenfekvőbb kijátszását. Máskülönben elég lenne egyetlen lemezt körbeadni húsz ember között, mindenki aktiválná magának a digitális változatot, majd a lemez továbbvándorolna. A Microsoft ezért később újra ellenőrizheti, hogy továbbra is nálunk van-e a megfelelő lemez. Ha már nincs, a digitális licencet felfüggesztheti vagy visszavonhatja. A licenc külön a lemeztől nem adható el és nem ruházható át.
Vagyis ha apa aktiválja a játékot, majd egy hét múlva eladja a lemezt a Marketplace-en, nem marad nála életre szóló digitális példány. A fizikai játék ugyanúgy továbbadható, mint eddig, de a Microsoft rendszerében a hozzá kapcsolódó digitális jogosultság nem válik külön ajándékká az előző tulajdonos számára.
A szolgáltatás augusztus 31-i indulása után a tesztelők természetesen elkezdték végigpróbálni a polcaikat. Innen derült ki a Disc to Digital egyik legérdekesebb tulajdonsága: olyan játékok lemezével is működhet, amelyek digitális változatát már nem lehet megvásárolni az Xbox Store-ban. Az egyik első látványos példa a Deadpool című játék volt. A játék digitális kiadása évekkel ezelőtt eltűnt az online boltból, fizikai példányok azonban továbbra is léteznek.
A tesztelők beszámolói szerint egy támogatott lemezt behelyezve a rendszer mégis kiadja hozzá a digitális licencet. Ugyanezt sikerült többek között a Rock Band 4 és a Transformers: Devastation esetében is reprodukálni. Ez azért komoly eredmény, mert ezeknél a játékoknál nem egyszerűen arról van szó, hogy olcsóbb lemezes változatot találtunk: új digitális példányt jelenleg egyáltalán nem lehet vásárolni belőlük.
Attól, hogy egy játék egyszer megjelent az Xbox, a PlayStation vagy más digitális bolt kínálatában, nem biztos, hogy örökké árusítható is marad. A kiadónak nemcsak magára a játékra kell rendelkeznie a megfelelő jogokkal: sokszor külön licenc tartozik a felhasznált zenékhez, autómárkákhoz, sportligákhoz, filmszereplőkhöz vagy más külső tartalmakhoz. Ha ezek valamelyikére lejár a megállapodás, és nem hosszabbítják meg, előfordulhat, hogy a játékot vagy annak egy részét le kell venni a digitális boltokból. Máskor maga a kiadó dönt úgy, hogy megszünteti az értékesítést. Ennek lehet üzleti vagy technikai oka, de online játékoknál a szerverek fenntartása is beleszólhat. Fontos azonban, hogy a boltból való eltűnés és a játék megszűnése nem ugyanaz. Ha egy címet levesznek, az elsősorban azt jelenti, hogy újonnan már nem tudjuk megvenni. Aki korábban digitálisan megvásárolta, sok esetben továbbra is letöltheti és használhatja, a fizikai lemez pedig szintén működhet tovább. Hogy meddig, az már az adott játék technikai működésétől és a szolgáltatás feltételeitől függ.
A Disc to Digital nem támaszt fel automatikusan minden eltűnt játékot, és nem tesz ismét megvásárolhatóvá semmit, de bizonyos fizikai példányoknál lehetővé teszi, hogy a már meglévő lemez alapján digitális jogosultságot kapjunk. A működő példák mellé természetesen vannak ellenpéldák is: a Transformers: Rise of the Dark Spark és a The Amazing Spider-Man 2 lemezeivel az eddigi tesztekben nem sikerült digitális licencet szerezni. Vagyis nem érdemes most vakon felvásárolni az összes régi Xbox-lemezt azzal, hogy majd biztosan digitalizálhatjuk őket. A rendszer ennél azért korlátozottabb, és a Microsoft is bármikor változtathat a hozzáféréseken, ez nem automatikus járó jog, hanem extra szolgáltatás, annak egyoldalú feltételeivel, amelynek adui értelemszerűen nem a fogyasztó kezében vannak.
A teszt első napjai egy további furcsaságot is felszínre hoztak. Közösségi beszámolók szerint előfordul, hogy ugyanannak a játéknak az egyik lemezkiadása működik a rendszerrel, a másik pedig nem. A híres háborús lövöldözős játéksorozat egyik legnépszerűbb része, a Battlefield 4 esetében például a játék eredeti, 2013-as lemezének egyes példányai nem adnak digitális jogosultságot, miközben egy későbbi kiadás már igen. A jelenlegi közösségi magyarázat szerint ennek az lehet az oka, hogy a korai Xbox One-lemezek még nem minden esetben tartalmazták azt az egyedi lemezazonosítót, amelyre az új rendszer támaszkodik. A Microsoft ezt a konkrét technikai magyarázatot egyelőre nem erősítette meg hivatalosan.
Ez egyben arra is jó példa, miért kell a mostani kompatibilitási listákat óvatosan kezelni. A Microsoft maga azt írja, hogy technikai, licencelési, kiadói és más okok miatt egyes lemezek kimaradhatnak, ráadásul a támogatott kör később változhat.
A Microsoft induláskor azt közölte, hogy több ezer címmel kezdi a programot, és a legtöbb Xbox One- és Xbox Series X-lemezes játék támogatott lesz. Teljes hivatalos listát azonban egyelőre nem tett közzé. A játékosok ezért saját adatbázisokat építenek. Az XCT.live közösségi gyűjtése az első napokban
már közel kétezer lemezváltozatot vizsgált, és szeptember elejére több mint nyolcszáz működő játékot igazolt.
Ez nem a szolgáltatás teljes kínálata, csak azoknak a példányoknak a köre, amelyeket a közösség addig ténylegesen ellenőrzött. A Microsoft külön arra kérte a tesztelőket, hogy egy most nem működő lemezt se tekintsenek véglegesen elveszett ügynek: a támogatás a tesztidőszak alatt változhat.
A Disc to Digital jelenlegi változata csak támogatott Xbox One- és Xbox Series X-játéklemezekkel működik. Az eredeti Xbox és az Xbox 360 lemezei nem tartoznak bele a programba. Ez könnyen megtévesztő lehet, mert rengeteg Xbox 360-as játék egyébként játszható újabb Xboxokon a visszafelé kompatibilitásnak köszönhetően. A két rendszer azonban nem ugyanaz. Egy visszafelé kompatibilis Xbox 360-játéknál a régi lemez továbbra is hagyományos módon igazolja, hogy használhatod a játékot, de ettől még nem kapsz hozzá Disc to Digital-licencet.
Néhány esetben igen, de itt sem maga a Disc to Digital végzi a varázslatot. A Microsoft szerint a megszerzett digitális jogosultság igénybe veheti az Xbox Play Anywhere lehetőségeit, amennyiben maga a játék támogatja ezt a rendszert.
Xbox Play Anywhere: Az Xbox Play Anywhere címeknél ugyanaz a digitális jogosultság Xboxon és Windowson is használható. Ha tehát egy Disc to Digital-kompatibilis lemez olyan játékhoz tartozik, amely egyébként is Xbox Play Anywhere cím, a megszerzett digitális jogosultság PC-n is használható lehet.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy bármelyik régi Xbox-lemezt betesszük a konzolba, és egyszer csak megjelenik a játék a gyerek laptopján. Ha az adott játék nem támogatja a Play Anywhere rendszert, a Disc to Digital sem teszi azzá. Hasonló a helyzet a felhőalapú játékkal. A Microsoft az Xbox Cloud Gaminget is felsorolja a digitális jogosultság lehetséges előnyei között, de csak azoknál a címeknél és olyan hozzáféréssel, ahol a streamelt játék egyébként is támogatott.
Cloud Gaming (felhő alapú, streamelt játék): A felhőalapú játék azt jelenti, hogy a videójáték valójában nem a saját konzolunkon vagy számítógépünkön fut, hanem egy távoli, nagy teljesítményű szerveren. Mi az interneten keresztül kapjuk a játék képét és hangját, a kontrollerrel adott utasításaink pedig ugyanígy visszajutnak a szerverhez. Ez kicsit olyan, mint a Netflix, csak itt nem egy előre elkészített videót nézünk: folyamatosan mi irányítjuk, mi történjen a képernyőn. Emiatt stabil és lehetőleg gyors internetkapcsolat kell hozzá, mert a késés játék közben sokkal zavaróbb lehet, mint egy filmnél. Az Xboxnál ezt az Xbox Cloud Gaming szolgáltatás biztosítja. Ennek egyik előnye, hogy bizonyos játékokat letöltés nélkül, akár gyengébb eszközön is elindíthatunk.
Igen, de még nem minden Xboxon. A Microsoft magyar Xbox-oldaláról is elérhető az Xbox Insider program, amelybe a játékosok azért léphetnek be, hogy megjelenés előtt kipróbáljanak új Xbox-funkciókat. A csatlakozáshoz az Xbox Insider Hub alkalmazás szükséges. A Disc to Digital viszont még nem éles Insider-teszt, nem egy minden felhasználónál bekapcsolt Xbox-funkció. Szépen lassan terjesztik ki a tesztelői kört, aztán jöhet majd az éles megjelenés.
Ha nincs különösebb okunk arra, hogy előzetes rendszerfrissítéseket használjunk, nyugodtan meg lehet várni a Disc to Digital normál kiadását is. A szolgáltatás nem időkorlátos akcióként indult, hanem az Xbox rendszerének új funkciójaként, tehát előbb-utóbb mindenképpen elér majd hozzánk bárki számára könnyen használható formában, szerintünk érdemes megvárni ezt otthoni felhasználóként.
Mert a lemezes videójátékok jövője már nem magától értetődő, nagyon úgy tűnik, hogy minden út a teljes digitalizáció felé vezet (a Sony a PlayStation kapcsán ki is jelentette, hogy 2028-tól nincs többé fizikai formában megvásárolható játék). A Microsoft saját Xbox-kínálatában is régóta jelen vannak lemezmeghajtó nélküli konzolok, miközben a játékosok polcain több generációnyi fizikai gyűjtemény fogja a port. A vállalat maga is a játékmegőrzés részeként beszél a Disc to Digitalról.
Ezt persze nem érdemes összekeverni a klasszikus archiválás fogalmával. A Microsoft nem őrzi meg helyettünk a fizikai lemez tartalmát, és a digitális jogosultság továbbra is egy online licencrendszer része. A szolgáltatás azonban kézzelfoghatóan meghosszabbíthatja egy meglévő fizikai gyűjtemény használhatóságát akkor is, ha a következő konzolon már nincs lemezmeghajtó.
Egy régi Xbox-lemez tehát mostantól bizonyos esetekben már nemcsak maga a játék. Kulcs is lehet ugyanahhoz a játékhoz az Xbox digitális világában. A kettő azonban együtt ér valamit: a Microsoft új szolgáltatása éppen attól érdekes, hogy nem kéri tőlünk a fizikai gyűjtemény feladását ahhoz, hogy élvezhessük a digitális játék kényelmét.