Július 23-án este kiderül, hová vették fel a gyereked, de az értesítő SMS késhet, a pontszámok pedig még az utolsó pillanatban is változhatnak. Mutatjuk, hol ellenőrizzétek a hivatalos adatokat, és hogyan lehetsz a támasza a nagy pillanatban.

A Képernyőidő ingyenes, de nem ingyen készül. Segítsd munkánkat egy tetszőleges adománnyal, hogy minél több tartalom születhessen.
A tárgy mezőbe írd be, hogy adomány. Köszönjük segítséged, igyekszünk megszolgálni.
A 2026 szeptemberében induló felsőoktatási képzések ponthatárait július 23-án este hirdetik ki. Az eredmények először a Felvi oldalán jelennek meg, majd az E-felvételiben is ellenőrizhetitek őket. Készülj fel rá, hogy a ponthatárok megjelenése után a Felvi oldala várhatóan lelassul a hatalmas érdeklődés miatt, és szinte kizárólag a határok böngészésére lehet majd használni akár egészen másnap reggelig.
Felvi és E-felvételi: A Felvi a magyarországi felsőoktatási felvételi hivatalos központi portálja. Az E-felvételi pedig ennek a rendszernek az a személyes, ügyfélkapus azonosítással működő felülete, ahol a jelentkezők a saját adataikat, feltöltött dokumentumaikat, pontszámaikat és a hivatalos határozatokat kezelhetik és követhetik nyomon.
Ha belépsz az E-felvételi „Jelentkezések és pontszámok” menüpontjába, már most is látsz egy aktuális pontszámot. Ezt azonban még ne vedd készpénznek, nem feltétlenül végleges. A háttérben még rengeteg dokumentumot és adatot dolgoznak fel a határozathozatalig. A pontszám változhat, ha:
A dokumentumok állapota az E-felvételi Dokumentumok menüpontjában ellenőrizhető. A Felvi szerint a feldolgozás egészen a ponthatár-megállapítást megelőző napokig tarthat, ezért egy jelenleg hiányos vagy a vártnál alacsonyabb pontszám még nem feltétlenül jelent végleges problémát.
Alap- és osztatlan képzéseken, valamint felsőoktatási szakképzéseken maximum 500 pont szerezhető. Két gyakori számítási út létezik.
Intézményi pont: Ez a rendszer vette át a korábbi egységes többletpontok helyét. Lényege, hogy az egyetemek és főiskolák maguk dönthetik el, milyen teljesítményt vagy körülményt jutalmaznak, összesen maximum 100 pont erejéig. Ez nem egy országosan egységes lista, egy adott nyelvvizsga vagy versenyeredmény az egyik szakon érhet 20 pontot, a másikon 50-et, egy harmadikon pedig talán semmit.
Az intézmények a leggyakrabban az emelt szintű érettségit, a nyelvvizsgát, a tanulmányi és sporteredményeket jutalmazzák, de pontot érhet a munkatapasztalat vagy a kompetenciateszt is. Az új rendszer egyik sajátossága, hogy felbukkanhatnak egészen egyedi feltételek is. Szakonként változó, de pluszpont járhat a kari nyílt napon való igazolt részvételért, a motivációs levélért, a hangszerismeretért, a helyi középiskolában szerzett érettségiért, sőt esetenként e-sport versenyekért is. Éppen ezért nem egy általános listát kell néznetek, hanem mindig a saját jelentkezési helyek konkrét szabályait érdemes összevetni.
A ponthatár soha nem úgy készül, hogy az egyetem hónapokkal korábban kitalál egy számot, majd mindenkit felvesz, aki ezt megugorja. A határ dinamikusan alakul ki, amelyben szerepet játszik a jelentkezők rangsora, a képzés befogadóképessége, az állami férőhelyek száma és a minimális követelmények. Ha nagyon sok a kitűnő eredményű jelentkező egy szűkös képzésre, a ponthatár az egekbe szökhet.
A rendszer szabálya szerint mindenki csak egyetlen jelentkezési helyre nyerhet felvételt, méghozzá a listáján szereplő legelső olyan képzésre, ahol elérte a határt.
Ha az elsőre nem jutott be a gyereked, de a másodiknál megvan a pontja, akkor a második helyre sorolják be. Ha viszont már az első helyre felvették, a hátrébb lévőkre akkor sem kerülhet be, ha ott is elegendő lenne a pontszáma.
Azok a jelentkezők, akik magyarországi mobiltelefonszámot adtak meg, várhatóan július 23-án este vagy éjjel SMS-t kapnak. Szülőként fontos tudnod, és a felvételizőben is tudatosítanod, hogy a szolgáltatók hálózati terheltsége miatt az üzenetek simán késhetnek, vagy technikai hiba miatt akár meg sem érkeznek.
Egy megkésett SMS önmagában még nem jelent elutasítást! Ráadásul ez az üzenet csupán egy gyors tájékoztatás, sosem ez a hivatalos határozat.
Az az úgynevezett besorolási döntés lesz, az a hivatalos dokumentum, amit legkésőbb július 31-ig tesznek közzé az E-felvételi Hivatalos iratok menüpontjában, és amiről a jelentkező e-mailben is értesítést kap. Ez tartalmazza hivatalosan és részletesen a kiszámított pontokat, azt, hogy melyik képzésre nyert felvételt a diák, a pontszámítás jogszabályi alapját, valamint a jogorvoslati lehetőségeket.
Ha a besorolási döntés átnézése után úgy látjátok, hogy hibás adatkezelés vagy jogszabálysértés történt a számítás során, jogorvoslattal lehet élni. Ilyenkor érdemes észben tartani, hogy egy egyszerű e-mail elküldésének önmagában nincsen joghatása, a hivatalos utat kell követni.
A ponthatár a gyerek számára gyakran hónapok vagy évek megfeszített munkáját, egy elképzelt új életet és a középiskolai barátoktól való elszakadást szimbolizálja. Amikor a telefon kijelzője felvillan, abban a pillanatban rászakadhat egy chatcsoport öröme vagy éppen mások látványos ünneplése a közösségi médiából. Aki nem oda jutott be, ahová szeretett volna, annak ez hatalmas érzelmi teher.
Szülőként a legjobb, amit tehetsz, hogy okosan segítesz a helyzet kezelésében.
Július 23. csupán egyetlen állomás a felnőtté válás felé vezető úton – nem pedig egy végleges ítélet a gyereked tudásáról, értékéről vagy jövőbeli lehetőségeiről.