Felhasználóként és szülőként is érdekes kérdés, hogy a művészet, a kultúra meddig marad emberi, és mennyire hagyjuk, hogy a tech ipar határozza meg az erre adott választ.
Egy brit dalról azt állítják, hogy tudományos módszerekkel tervezték meg, és képes megnyugtatni a síró babákat. A kísérletek szerint működik is. De az egész gyakorlatilag marketinghúzás.
A négyrészes Pogány Induló sorozat hatalmas siker lett, nyílt szívvel mutatja meg, hogyan találkozik a fiatal alkotói siker az érzelmi terhekkel, a családi háttérrel és a kimondatlan kérdésekkel. Már a teljes évad elérhető az HBO Maxon.
A digitális platformok év végi összegzői mindig egyfajta mini-naplót rajzolnak az elmúlt hónapokról, és finoman emlékeztetnek arra, milyen ritmus szerint éltünk. Erre jön most rá az MI.
A hazai rap egyik legizgalmasabb fiatal arca, Szirmai Marci saját történetével érkezik a képernyőre: november 28-án debütál az a Pogány Induló – Vajon mit mondana anya című dokusorozat az HBO Maxon, majd később az HBO csatornán is.
A Netflix animációja rekordokat dönt, a rendezők pedig már a K-pop démonvadászok folytatásán gondolkodnak és akár az Oscar-díjra is készen állnak.
A Paramount Global bejelentette, hogy december 31-én megszünteti az MTV Music, az MTV 80s, az MTV 90s, a Club MTV és az MTV Live adásait – többek között Magyarországon is.