
Pszichológia
Nyolc éven át figyelték a gyerekek szokásait - váratlan dolog derült ki a képernyőidőről
A több képernyőidő okosabbá teheti a gyereket? Egy nyolcéves finn kutatásban a többet képernyőző fiatalok bizonyos kognitív teszteken jobban teljesítettek. Csakhogy az eredmény nem azt bizonyítja, amire elsőre gondolnánk.

Film/Sorozat
7 sorozat, amelyek megmutatják, milyen sokféle lehet az autizmus
Hét sorozatot gyűjtöttünk össze, amelyek gyerek-, kamasz- és felnőtt-szemszögből, vígjátékként, drámaként és krimiként is megmutatják, milyen sokféleképpen nézhet ki a spektrumon élni.
Tech
Már a KiberPajzs nevével is visszaélnek a csalók: egyetlen betűt hagytak ki a hamis webcímből
A telefonáló egy ismert magyar kibervédelmi kezdeményezés nevére hivatkozik, majd bediktál egy szinte hibátlannak tűnő webcímet. Éppen ez benne a veszélyes: első ránézésre még az oldal neve is ismerősnek tűnik, de már bajban is lehetünk.
Dühös robotszülővel gyakorolnak a tanárok, hogy ne élesben kelljen megtanulniuk kezelni a konfliktust
Egyre több tanár kerül olyan konfliktusba a szülőkkel, amire senki sem készítette fel. Ausztráliában most egy mesterséges intelligenciával működő robotszülőn gyakorolhatják, mi történik, amikor elszabadulnak az indulatok.
Játék
Ingyen játék: ezt a fantasy stratégiát most érdemes begyűjteni, hamarosan eltűnik a Steamről
Nem akcióról van szó: a Stones Keeper: King Aurelius eleve ingyenes. Most mégis érdemes sietni vele, mert szeptember közepén végleg eltűnik a Steamről. Segítünk a szülői szempontokkal is.
A Netflixen mutatta meg magát a GTA 6 - erre érdemes felkészülni szülőként
A Grand Theft Auto VI novemberben jelenik meg, de a Rockstar igyekszik érzékeltetni, hogy ez több lesz egy sima játékmegjelenésnél. Már a mostani netflixes bemutató is előrevetíti, hogy a gyerekek mindenképpen találkozni fognak ezzel a játékkal.
Pszichológia
Ha elfogy a szülő türelme, könnyebben előkerül a képernyő, de nem ez a legnagyobb baj
Egy amerikai kutatás szerint nem az a legfontosabb kérdés, hány percet tölt képernyő előtt a gyerek, hanem hogy a stresszes szülők milyen tartalmat választanak neki.
Nem sikerült a felvételi? Így segíts, hogy a gyereked ne érezze kevésnek magát!
Egyetlen ponthatár pillanatok alatt romba döntheti az elmúlt hónapok gondosan szövögetett terveit. Ilyenkor a gyereknek elsősorban arra van szüksége, hogy valaki képes legyen vele együtt elhordozni a csalódás súlyát.
Az amúgy is botrányok közt vergődő Gondosóra-program eszközeinek is meg vannak számlálva a napjai
Több mint egymillió magyar használ Gondosórát, miközben a készülékek egy olyan mobiltechnológiára épülnek, amelynek már látszik a vége. A 2G lekapcsolása még évekre van, de addig egy egész országos segélyhívó rendszert kell majd új technológiára költöztetni.
Ingyen játék: az Epic heti ajándékai közül az egyik megmutatja, mi a korhatárbesorolás gyenge pontja
Két egészen eltérő játékot ad most ingyen az Epic Games Store, és az egyik korhatár-besorolása elsőre jóval ijesztőbbnek tűnik, mint maga a játék.
Tudod, mit jelent a popcorn-agy? És tényleg nagyon veszélyes?
A „popcorn-agy” kifejezés az állandó digitális ingerek között ugráló, nehezen elmélyülő figyelmet írja le. De valóban veszélyben van a gyerekek agya, vagy a média adott hangzatos nevet egy jóval összetettebb jelenségnek?








